Sajátos élmény volt a Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 (Schwechtje Mihály, 2018) című filmet megnézni a moziban. A címben szereplő smiley miatt eredetileg arra tippeltem, hogy ez egy vidám film lesz. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, viszont a félreérthetőség ellenére nagyot ütött. A cím csak a film legeslegvégén kap értelmet, és ezután már nem lehet máshogy gondolni rá, mint a film egyfajta summázatára.
A történet röviden arról szól, hogy a gimnazista korú Eszter (Herr Szilvia) szerelmes az angoltanárába, aki épp otthagyja az iskolát. Csababá (Polgár Csaba) jóképű férfi, ezért a főszereplő osztályának nőnemű közössége számára nem kis trauma a tanár távozása. Eszter a búcsúzkodás közben kap egy e-mailt a tanár úrtól, amelyben arra kéri, hogy tartsák a kapcsolatot. Dacára annak, hogy a férfi nős, igen bensőséges viszony alakul ki Csababá és Eszter között. Majd a film fordulópontján kiderül, hogy egy a lányba fülig szerelmes osztálytársa, Péter (Vajda Kristóf) írta az üzeneteket a tanár úr nevében. A fiú még odáig is elmegy, hogy a hangját egy programmal eltorzítja és így beszélget Eszterrel, képet nem mutatva magáról. Eközben a lány összejön az osztály menő arcával, Benivel (Rácz Dávid), és így terhessé válik számára a tanárral való kapcsolat. Végül Péter mindenkinek szétküldi az iskolában a lány meztelen képeit, Beni szakít vele, és ebben a felfokozott érzelmi állapotban Eszter öngyilkossági kísérletet hajt végre, de életben marad.
A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 tehát egy tinédzserekről szóló film, mely nem föltétlenül csak nekik szól. Fontos problémát vet fel, az internet veszélyeire hívja fel a figyelmet, rámutatva arra az alapvető tényre, hogy nem biztos, hogy ténylegesen azzal beszélgetünk online, akinek a nevét, képét látjuk. Ez ugyan első látásra közhelyesnek tűnhet, hiszen sokan tisztában vannak az online világ veszélyeivel, de a film arra mutat rá, hogy mégsem gondolkodunk el eléggé azon, hogy ténylegesen azzal beszélünk-e online, akivel feltételezzük. Arra is felhívja a figyelmet, hogy nem jó ötlet olyan képeket küldeni az interneten keresztül, ami bármilyen módon kompromittáló lehet az emberre nézve, valamint arra, hogy ezt a fiatalok mégis hajlamosak elfelejteni. Persze nem biztos, hogy feledékenységről van szó, mivel Eszter el sem gondolkodott a fennálló veszélyeken, amikor levetkőzött a kamera előtt Csababának (aki Péter volt). Így tehát a film azt is problematizálja, hogy az ezredfordulós generációnak milyen a viszonya a technikával.
Nagyon pontosan ábrázolja a technika által átformált társas kapcsolatokat; a barátok, családtagok közöttit is. Van egy jelenet a filmben, amikor Eszter anyukája ebédelni hívja őt és barátnőjét. Majd felszólítja őket, hogy rakják el a telefonjukat. A lányoknak folyamatosan jönnek az üzenetek, majd amikor az anyuka is kap egyet, feláll az asztaltól, és elkezd telefonozni. Ekkor a lányok sem bírják tovább, és megnézik az üzeneteiket. Körülbelül két percet töltöttek el együtt, a technika nélkül. Ez a jelenet egy egyre általánosabbá váló jelenséget mutat be, melyben a jelen megtapasztalása áthelyeződik az internetes platformokra. Eszter anyukája már alkalmazkodott ehhez az „új világhoz”, ám még benne van a régi törekvés, miszerint a valóságos világ jelenében töltsék az idejüket a lányokkal. Számukra viszont már az internet világa is a jelenükhöz és a jelenlétükhöz tartozik, hiszen ott is „most” történnek az események, ott is beszélgetnek az emberekkel.
A szülők nem kapnak sok szerepet a filmben, ám mellékkarakter voltukban is jól jelzik a nemzedékek közti szakadékot. Eszter anyukája az elvált, sokat dolgozó, ám lányával törődő szülőt jeleníti meg, aki a kamaszkori nehézségek ellenére próbál kommunikálni a lányával, ám az szinte teljesen kizárja őt. A film itt is a mai társadalom egyik húsbavágó kérdésére tapint, hiszen a kamaszok és szüleik közötti kommunikáció hiánya nagyon aktuális probléma. Péter és anyukájának a viszonya is ezt mutatja, mivel egyszerűen nem beszélget vele a fiú. Azzal pedig, hogy megjelenik egy új apafigura az életében, a csonka családokra hívja fel a figyelmet a film (egyébként sem látunk egyetlen olyan példát sem a filmben, ahol mindkét szülő jelen lenne az adott gyerek életében).
A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 nem általánosít, mivel jól kivehető, hogy a pesti felsőközéposztály társadalmi rétegéhez tartozó kamaszok életét dolgozza fel. De ezen a rétegen belül nagyon hitelesen ábrázolja ennek a már nem gyerek, még nem felnőtt korosztálynak a problémáit. A fentiekben említettek mellett az is bemutatásra kerül, hogy mennyire nehéz kapcsolatot teremtenie a gyerekeknek egymással. Például Péter egy külseje miatt is iszonyatosan szorongó fiú, aki nem tudja elhívni a neki tetsző lányt, Esztert egy randira. Ebből a feszültségből születik az ötlet, hogy Csababá képét magára öltve az interneten keresztül próbáljon meg közel férkőzni hozzá. Viszont mindez csakis ebben a közegben valósulhatott meg, mivel itt a tinédzserek anyagi jólétben élnek, és így teljes mértékben a lelkivilágukra koncentrálhatnak. Ijesztő belegondolni, hogy a jó körülmények és az odafigyelő szülők ellenére is odáig sodródhat egy lány, hogy ne lásson más kiutat, csak az öngyilkosságot. Ugyanakkor ezt is csak felmutatja a film, és nem ad rá választ, megoldási lehetőséget.
A film feltehetően nem is akart megoldást kínálni a fentiekben említett problémákra, ahogyan állást sem foglal velük kapcsolatban, csupán bemutatja azokat. Olyan, mintha azt mondaná, hogy „tessék, ez van, nézzétek”. Elemeltebb síkon ez akár annak is megfeleltethető, hogy ahogyan a kamaszok egyre több problémát észlelnek a világból és nincsenek rá megoldásaik, úgy a film is csak észleli a bajokat, bemutatja azokat, de nem él javaslattal azok elhárítására. Minderre kiváló példa a film lezárása: egy Facebook poszt kerül ki, mely értesíti a diákokat, hogy Eszter öngyilkossági kísérletet hajtott végre, de túlélte azt. Alatta megkezdődik a jól ismert kommentáradat, majd szembeötlik egy hozzászólás: „Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)”. A mondatvégi smiley talán még súlyosabbá teszi a mondat tartalmát, ugyanakkor kérdéseket is maga után von. Biztos, hogy annyira nagyhatású ez a kijelentés, mint amilyennek most érezzük? Nem hiszem, mivel ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokat sajnos mindennap olvashatunk. Mégis mi teszi akkor ennyire megrázóvá a lezárást? Talán az, hogy ismerjük a poszt mögötti történetet, mert részletesen bemutatták a történéseket a nézők számára. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című film így a számunkra ismerős szituációkat, világot dolgozza fel, azt, amiben élünk, amit ismerünk, mégis egy történetre koncentrálva megrázóvá tudja tenni.