Három évvel ezelőtt kezdődött az egész azzal, hogy egy illegális falfestést láttam közelről Szegeden, nagyon is jó látási viszonyok között, nappal. Emlékszem, azonnal megszerettem a festékszóró hangját, illatát, a festés lendületét. Pontos és gyakorlott mozdulatokkal történt a kivitelezés, amit előre megterveztek, az éppen úgy történt, a körülményekre való tekintettel nagyon gyorsan. Az egészet, ahogyan volt, nagyon izgalmasnak találtam. Aki akkor Szegeden festett, rengeteg történetet mesélt arról, hogyan menekültek meg barátaival a vonatpályaudvarokon a sínek között biztonsági őrök elől futva, miután „mozgót spricceltek”. Annak, aki bevezetett ebbe a szubkultúrába, „Rouge” volt az egyik alkotói neve, festményét valamelyik budapesti villamos alagútban tíz éven keresztül nem fedte le senki. Ez különösen nagy tiszteletet jelent az alkotóval szemben ebben az elég szabad irányzatban, amit a street art és a graffiti jelent. Azóta figyelem és követem a nyomait, a megnyilvánulásait és mindenféle formáját mindannak, ami ide tartozik; graffiti, kisebb-nagyobb felületeket betöltő festés vagy matrica, gyűjtöm a látványukat és a technika is legalább ennyire érdekel. Mi több, megszaporodtak „street art-os” barátaim, és sok időt töltök velük a szabadban Szegeden. Ebben a városban az a jó, hogy egészen jól kivitelezhetőek a kisebb és közepes mértékű „rongálások”, ahogy a törvény nevezi ezeket az akciókat. A kárt okozó falfirka elhelyezésével gyanúsított barátaim, akik rendszeresen járnak kihallgatásra a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályára, állják a sarat, és minden nyomozási kálvária ellenére úgy érzékelik, az utóbbi években javul az utcai festés megítélése. Talán oldódni fognak a határok is, és lehet, hogy egyszer utolérjük például Brazíliát, ahol már törvénybe foglalták, hogy nem számít bűncselekménynek az utcán festés.
Határozott rendszerkritika a Reök Palotával szemben. Kevés ehhez hasonló van Szegeden, de azt hiszem, hogy minden városnak megvannak a maga rendőrség-ellenes szimbólumai, így nekünk is, ebben az egészen laza változatban.
Egy jól megválasztott helyen a környezetre is hatással van a falra fújt ábra. Lehet véletlen is, de inkább valószínű, hogy a vasárnap délután az utcán játszó gyerekek azon a téren rajzoltak ugróiskolát, ahol egy néma kisfiú társaságában játszhattak.
Szegeden a SZEOL-pálya romossá vált hátsó fala az a kultikus hely, ahol háromszáz méter hosszan egy centiméter sem marad festék nélkül.
Itt a hangulatot az határozza meg, hogy a változatos ábrák ellenére sem tudjuk leküzdeni azt az érzésünket, hogy a rozsdás szöges falak határt húznak valaminek, és ez további ellenérzést vált ki.
Újszegeden található a garázsokat lezáró falon néhány mozdulattal felvitt szív. Amilyen egyszerű, annyira zseniális és kifejező. Minden délután fél egy körül jelenik meg rajta az az árnyék, ami balról jobbra haladva további értelmezést ad a látványnak.
Derűs és pozitív a Tisza part szürke kockáit egyre sűrűbben díszítő felhő-sorozat, az égbolt egy darabja jár köztünk, de az is lehet, hogy mi emelkedtünk a felhők közé. Biztos, hogy nagyon hiányoznának, ha nem lennének.
A felhőket árasztó streetarter szokása a várost babafejekkel megölteni. Régóta gyűjtöm a babák bizarr megjelenéseit és állíthatom, hogy nagyon változatos és váratlan helyeken találkozhatunk velük, ha nyitott szemmel járunk.
Olyannyira szokásává vált a babázás a művésznek, hogy kézjegyként is használja a gyermekfejformát.
Szürke falon kézlenyomat látható valahol Újszeged egyik kitaposott, a folyóhoz vezető ösvényének végén. A határozott vonalakkal megrajzolt kéz és fal találkozása számomra egyedi. A falak átjárhatóvá tétele vagy lerombolása bármilyen értelemben helytálló és tovább gondolást érdemlő asszociáció lehet itt.
A falak azok a területek, és lényegükben azok a legnagyobb felületek is, ahol az utcai művészet mindenki számára láthatóvá válik. Szegednek nagyon sok kihasználatlan és szürke négyzetmétere van, ahol valami történhetne akár dekorációs célból, vagy a szürkeség elűzése okán.
Miközben a falakon és határokon gondolkodva járok az utcákon, a Csillag börtön felé visz az utam. Sok helyen omladozik, szürke és lehangoló falú, magas, szöges drótos a teteje, akár a SZEOL-pálya hátulja. Jó lenne feldobni egy kicsit, lát benne valaki fantáziát esetleg, streetarter-ek, valaki?
A délutánonként csapatban a börtön fölött repülő madarak látványát egészen biztosan érdemes megnézni, körülbelül öt és hat óra között szabadulnak.