„A jó művészet érvényesül, mivel azt nevezik jó művészetnek, ami érvényesül.”
(Thomas Kapielski)
A graffiti mindig is olyan téma volt, melyre az emberek különbözőképpen reagáltak. Vannak, akik ezt művészi jelentőséggel ruházzák fel, míg mások csak a vandalizmus voltát vélik felfedezni benne. De hol az igazság?
A mai graffiti 1960-ban kezdődött Philadelphiában, ezután terjedt át előbb Amerika különböző részeire, majd pedig az egész világra. Legelőször a színesbőrűek használták, hogy ezzel jelezzék hatáskörüket a gettóban. Ma már nagyon sokféle funkcióval bírnak, számtalan jelentést hordozhatnak.
Vannak fiatalok, akik arra használják ezt a fajta művészetet, hogy anonim módon tudjanak felszólalni az elnyomó társadalmi berendezkedés vagy éppen az otthoni bántalmazás ellen. Ezek a képek, minták és feliratok üzenetet visznek a külvilág számára, egyfajta néma tiltakozást és ellenállást fejeznek ki. Ugyanakkor vannak művészi jellegű, illetve pozitív szövegeket feltüntető graffitik is, ezeket az ember szívesen olvassa és látja az utcákon járkálva.
Támogatott
Ezzel szemben helyezhetőek el a vandalizmusból elkövetett felfújások. Ezeknek nincsen üzenetük, igazából semmi sem motiválta őket. Ez a graffiti-változat az, amelyik felháborodást válthat ki az átlagemberből, hiszen ezek – sokszor obszcén módon – rongálják a házak falait, vagy éppen megnehezítik a mindennapokat azzal, hogy a buszmegállókban a menetrendeket telefirkálják, ezáltal olvashatatlanná téve azokat.
Tiltott
Így felmerülhet a kérdés, hogy vajon hol van a határ a két irány között?
Tűrt
Valamint, hogy kell-e kollektíven büntetnünk azokat, akik a graffitit választják, mint önkifejezési formát? Erre több ország is felelt már törvények meghozatalával, melyek minden ilyenfajta megnyilvánulást elutasítottak, ha az illetőnek nem volt joga hozzá, hogy kidíszítse a falfelületet. De ez lenne a helyes döntés? Ki az, aki eldönti: kinek szabad és kinek nem? És mi lesz a névtelen hősökkel?
Én az utcákat járva próbáltam megtalálni a legtöbb graffitit Szeged városában, és lefényképezni őket. Ez után mérlegeltem őket, és meghúztam egy olyan választóvonalat, mely talán képes ezeket a határokat kijelölni, majd pedig a művészi érték alapján különítettem el a graffitiket, és képaláírásokkal láttam el a fotókat. Az ablakredőnyre való festés (Tiltott) szerintem egyértelműen tükrözi a vandalizmust, míg a másik két képen látható műalkotás egyáltalán nem valaminek a tönkretételét, inkább a feldíszítését tette lehetővé.
Ahogy látható is, nagyon kicsi a határ az alkotások között, ezzel is azt üzenve az embereknek, hogy nem minden fekete és fehér, és többféle vélemény létezik a világban.
A cikk az Apertúra Magazin „Láthatatlan Szeged” című pályázatára érkezett pályamű, melynek megjelentetését Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.