Amióta az ember történetet mesél, az erdő a legősibb toposzok egyike. Az allegória jelentésárnyalatai általában az eltévelyedés, a felfedezés, a titkok és a veszély körül forognak. Nem is kell visszamenni a régi korok irodalmáig, a görög mitológiáig, Ovidiusig vagy Dantéig, elég akár a Kárpáti György Mór rendezte idei Nádas-filmre gondolni, melyben az erdő egyfajta szellemi azilumként működik (Saját erdő [Kárpáti György Mór, 2023]).
Karácsony Péter kisfilmjében szintén az erdőnek az előbb felvázolt motívumhálója adja a történet keretét. A Lesen (Karácsony Péter, 2022) című alkotás középpontjában Sólyom (Krisztik Csaba) és Bogyó (Keszeg László) állnak. A két vadász kilátogat a szokásos leshelyükre (a dialógusokból egyértelműen kiderül, hogy gyakran megfordulnak a környéken). A vadászatot azonban megzavarja egy ifjú pár és a póráz nélkül sétáltatott kutyájuk. A kiszemelt vad megérzi a veszélyt, és eliszkol.
A film kiindulópontja tehát egy hétköznapi esemény, de a már-már thrillerszerű építkezés felborítja a kezdeti állapotot. Az alapszituáció a titokzatos ásós férfi felbukkanásával megzavarodik és a kezdeti probléma bagatell konfliktusforrássá válik. A pontos részletek homályosak, az idegen megjelenése mégis félreértelmezhetetlen tartalommal bír a vadászok és ezáltal befogadó számára.
A néző ugyanis mindvégig Sólyom és Bogyó szemszögéből követi az eseményeket. A két férfi folyamatosan egymásnak adja a távcsöves puskát, ezáltal rövid időre meg-megszakad a megfigyelés. Ezek az apró intermezzók nagyban hozzájárulnak a feszültség kialakításhoz.
Vadállatok az elkövetkezőkben tulajdonképpen nincsenek is jelen. Ennek ellenére az állatvilágra jellemző magatartásformák dominálják a látottakat: a fiatal pár egy fának támaszkodva szerelmeskedik, ami a szaporodási ösztön kivetülése; megjelenik benne a hidegvérrel elkövetett gyilkosság, azaz a ragadozó ösztön és ezt egészíti ki a fizikai brutalitás, a puszta kézzel végrehajtott erőszak, amely kizárólag azért lehet eredményes, mert az elkövető ereje tetemesebb az áldozaténál. A vágástechnikának köszönhetően a nézők sosem a folyamat legkegyetlenebb részét látják, hanem csak az erőszak eredményét: az agyonvert kutyát, a leütött fiú nyakán az ásót, a megfojtott lányt.
Láthatjuk, hogy míg a földön az ösztönszerű attitűd jut érvényre, addig odafenn a lesen már a ráció dilemmája köti gúzsba a vadászokat. Avatkozzanak-e be a konfliktusba? Hagyják-e, hogy az események maguktól folyjanak? A kisfilm egyik erőssége, hogy ezt a morális problémát nem készakarva tálalja a befogadó elé, hanem természetes módon, a történetvezetés által alakul ki. Ezáltal pszichológiai szempontból a karakterekhez (és általánosságban véve az emberi szellemhez) a legadekvátabb választ képes nyújtani a film, ami a befogadóban kettős érzetet kelt: egyrészt azonosul a vadászok helyzetével (mivel a kameramozgások az ő perspektívájukat követik), másrészt tőlük várja az igazságszolgáltatást is, következésképpen a cselekvésképtelenségük halmozottan nyomatékos hatást kelt a nézőben. A kisfilm pedig mindezt néhány perc leforgása alatt képes elérni.
Amint a vadászok lejönnek a leshelyről, a hierarchikus viszony megbomlik, ezáltal a látszólagos, de korábban meglévő fölényüket végérvényesen elveszítik. Sőt, autójuk a sárba ragad, így kiszolgáltatottá válnak a gyilkosoknak, akik közül az egyiket személyesen ismerik. Ez a személyes kapcsolat, illetve hogy az elkövetők készségesen segítenek kihúzni az autójukat, nyomatékosítják a cselekvők közti hevült állapotot.
A film pedig az enigmatikus zárlatnak köszönhetően egyszerre magyarázza és hagyja szabadon az értelmezést, azaz képes megtalálni a bonyodalmat feloldó, de nem megoldó középutat. Éppen ezért a klisé és didaktikusság a legtávolabb álló fogalmak a Lesentől.
Béla szavalata az állatias megnyilvánulások után kulturális regiszterváltást hoz az értelmezésbe. Ráadásul az Alkony című Babits-vers több szempontból is kitűnő választás. A költeménynek köszönhetően felidéződnek a bevezetőben említett jelentésösszefüggések, a film mélyebb és általánosabb értelemmel bővül az erdő motivikus köre miatt. Továbbá fenntartja annak a magyarázatnak is a lehetőségét, hogy az elkövetők mindvégig tudták, hogy a vadászok a lesen tartózkodnak és szemtanúi a vétségeknek.
Karácsony Péter filmje rövidsége ellenére sok problémakört képes összesűríteni, anélkül hogy erőltetetten feszegetné a kisjátékfilm műfaji kereteit. Kiváló forgatókönyv ér össze kiváló rendezői koncepcióval. Ugyanis a feszültségkeltő vágások, a ritka plán- és szemszögváltások mind hozzájárulnak a befogadó meghökkentéséhez, ami vitathatatlanul a film egyik legnagyobb érdeme.
A Lesen tehát 15 perc leforgása alatt megmozgatja az emberi tudat zugait. Támpontokat kapunk az értelmezéshez, de a rejtvényt nekünk kell feloldani. Hiszen ahogy Baudelaire írja a Kapcsolatok című költeményében: „Jelképek erdején át visz az ember útja”.
A szöveg a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál (2023) kritikaíró pályázatán második helyezést ért el. A zsűri tagjai: Csomán Sándor, Sághy Miklós.