A pécsi Janus Egyetemi Színház termébe lépve a nézőt kukák, palackok, szemeteszsákok, leharcolt székek és különféle műanyag kacatok látványa fogadja. Ha a számkivetett Philoktétészre gondolunk, rájöhetünk, hogy Kuti Letícia díszlete nem áll távol attól, amire a dráma témája kapcsán ma is asszociálhatnánk. Zakariás Máté rendezői koncepciója elsőre talán váratlan, de a történet adottságait figyelembe véve máris nem tűnik annyira elrugaszkodottnak: az előadás főhőse hajléktalan.

A 2021 őszén a szegedi Régi Zsinagógába is ellátogató előadásban a kortárs téma úgy jelenik meg, hogy közben Szophoklész drámájának nem csak a szerkezete, hanem a szövege is megmarad. A jelentős rövidítésnek köszönhető, hogy a szöveg élőbeszédszerűvé, tempóssá válik, és a folyamatos közbevetések, poénok fellazítják, de a történet végig követhető marad.

A főszerepet alakító György Zoltán Dávid a piros hálózsákból előbújva az első pillanattól kezdve erőteljes, megrendítő játékával egyszerre jeleníti meg a groteszk, taszító és az elesett, szánalmat keltő hőst. Itt meg kell jegyezni, hogy a központi figura hangsúlyossága néhány helyen aránytalannak tűnik a többi szereplő kidolgozottságához képest. Egy-egy lényeges aspektust mégis mindegyik alakításból ki lehet emelni. Odüsszeusz felnagyított hataloméhsége mellett a közösség érdekeit emlegető megnyilvánulásai inkább ürügynek tűnnek saját céljai elérésére. Neoptolemosz figurájában leginkább a naivsága érzékelhető.

A  Szophoklész darabjából kiemelt elemek mindegyikét úgy választotta ki a rendező, hogy megfeleltethető legyen valamelyik, a hajléktalansághoz köthető társadalmi problémának. Ilyen a megalázás, a hatalom, valamint a közösség viszonya a társadalomból kirekesztett emberhez − amíg nem hasznos számukra Philoktétész, tudomást sem vesznek a létezéséről. Illetve ilyen még a kilátástalanság, a kitörési lehetőségek rendkívüli korlátozottsága − a hős számára az az egyetlen kiút, hogy hagyja magát az ellenséges Trójába vitetni.

Ugyanez a párhuzamosság jelenik meg a jelmezekben is; az ókori harci ruházatra emlékeztető elemek keverednek a szedett-vedett ruhadarabokkal és kellékekkel: Odüsszeusz ezüstös műanyag páncélja egy sörösdobozokból összetákolt távcsővel egészül ki, a híres fegyver pedig, amely miatt az uralkodó számára Philoktétész hirtelen fontossá válik, nem más, mint egy műanyag játékíj tapadókorongos nyilakkal.

Az ókori görögök világát idéző elemek felbukkanása komikusan hat a szemétből összeguberált díszletelemek alkotta látványvilágban. A hajléktalan valóság uralta, minden pátoszt nélkülöző térben értelmetlennek, komolytalannak tűnnek a mítoszok, az ókori hősök problémái. Ez az ironikus viszonyulás a mitológiához leginkább abban a jelenetben mutatkozik meg, amelyben Philoktétész (vagy a hajléktalan hős, ennek a szerepnek a kettőssége végig jelen van) műanyagfigurákkal, egy Héra feliratú konzervvel és más kidobott kacatokkal bábozza el Héraklész történetét. A játék Herkules és a mögötte felállított díszlet szuperhős-képregényszerű hatása emlékeztethet arra is, hogy milyen formában vannak ma jelen ezek a történetek a köztudatban. Az, hogy mégis egyszerre mind a két világot megmutatja az előadás, rávilágít arra, hogy Szophoklész hőseinek van keresnivalójuk a mi jelenünkben, a dráma problémafelvetései nagyon is maiak ebből a perspektívából.

Az előadás fokozatosan vált hangnemet: a kezdeti komikusabb, bár ezzel együtt bizarr és abszurd jeleneteket egyre komolyabbak váltják fel. Odüsszeusz lendületes kezdőmonológja után Philoktétész a már említett Héraklész-bábjátékkal rázza fel a közönséget. Itt a pécsi nézőkre kikacsintó helynevek, utalások is felfedezhetőek. Szintén Pécshez köthető, de a bennfentes poénoknál sokkal fontosabb a kart megtestesítő Révész József alakja, aki időnként egy tévé képernyőjén jelenik meg a színpadon. Révész József helyi hajléktalan költő, A Város Mindenkié Pécs érdekvédelmi csoport alapító tagja, aki a bemutató után pár hónappal hunyt el. Nemcsak a felvétel erejéig működött közre az előadásban, hanem tanácsokkal is segítette a próbafolyamatot, az ő bevonása még hitelesebbé, közvetlenebbé teszi a feldolgozást. Ezt az érzést fokozzák a nézők mögötti falon látható, hajléktalanokat ábrázoló fotók is.

A lendületet néha Philoktétész és Neoptolemosz közös jeleneteinek enyhe egyoldalúsága és a kicsit kilógó, rendszertelennek ható zenei betétek törik meg, bár ez az előadás rövidsége miatt alig zavaró. Összességében következetesen végigvitt, izgalmas értelmezést láthatunk. A befejező jelenetben váratlanul ránt vissza saját valóságunkba a Philoktétész figurájából most már kivetkőzött Frigyes, a hajléktalan, a műanyag palackból elfogyasztott ki-tudja-mi okozta kábulatból felébredve. Egy keserű és kiábrándító, nagyon hétköznapi szituációban találjuk magunkat, amelyben összesűrűsödik a hajléktalan ember magánya és kiszolgáltatottsága.