A „t” a tárgy ragja. Amikor használjuk, az a tárgyas ragozás. A Néprajzi Múzeum is ezt csinálta.
2012-ben Miskolcon találkoztam a Frazon Zsófia által kurált tárlattal, a Tárgyas_ragozás→szubjektív etnográfiával. Később, 2013-ban behatóbban foglalkozhattam vele szakmai gyakorlatom során, a Néprajzi Múzeum falai között. Ekkor egy héten keresztül a szervező-muzeológus keze alatt dolgozhattam, valamint felelős voltam a kiállítás finisszázsának vizuális dokumentálásáért (Etnotube, 2013).
Később, 2013-ban behatóbban foglalkozhattam vele szakmai gyakorlatom során, a Néprajzi Múzeum falai között. Ekkor egy héten keresztül a szervező-muzeológus keze alatt dolgozhattam, valamint felelős voltam a kiállítás finisszázsának vizuális dokumentálásáért (Etnotube, 2013).
Az olvasó joggal teheti föl a kérdést naptárára pillantva, hogy miért lehet érdekes az a kiállítás, amelyet először Budapesten, 2010-ben nyitottak meg (később Veszprémben, Nagyatádon és Miskolcon is látható volt). A Tárgyas_ragozás→szubjektív etnográfia olyan módon nyúlt a klasszikus néprajzi tárgyakhoz1 (is), olyan módon bontotta meg a múzeumi térrel kapcsolatos sztereotípiákat, hogy érdemes bemutatás, értelmezés és elemzés alá vonni a projektet (mint követendő példaként).
A kiállítás ötlete
A Tárgyas_ragozással kapcsolatban nagyon hamar felsejlik, hogy ez nem egy hagyományosan tematizált tér- és muzealizációs koncepció. Rögtön a cím, aztán a kiállítás ismertetője is sugallja, hogy itt egy kicsit beleláthatunk a muzeológus fejébe, sőt együtt gondolkodásra, reflexióra invitál.
Egyszer volt, hol nem volt, múzeumi raktárokon és lexikon szócikkeken innen és túl. Ott ahol a leltári számok erdejében a gyűjteménykezelő és a muzeológus túr. Na, ott kezdődött minden. Gyűltek, gyűltek a tárgyak. Nagy-nagy halmokba. Majd polcokra és fiókokba. Lett számuk és kartonjuk – mint a mesében. Aztán jöttek újabb tudósok, meghatározták, leírták, szócikkbe szedték a népi kultúrát. Kerekedett a világ. Ahogy telt-múlt az idő, alakult a rend – múzeumon innen és túl. Egyre több lett a tárgy, egyre gyorsabban cserélődtek, egyre több alapanyagból készültek és egyre kacifántosabb történeteket kanyarítottak hozzá a tulajdonosok. Hogy van ez? – kérdezték a tudósok? Hogy van ez? – kérdezzük még ma is. Hogy lesz ebből újra rend? Szócikk? Tezaurusz? Címkefelhő? /Kiállításkatalógus/
Én azt a viszonyrendszert és kérdésföltevést tartom érdekesnek az ismertető szöveggel kapcsolatban, hogy megkérdezi, mi is a teendő a modern tárgyakkal, hogyan lehet tovább működtetni azt a múzeumi gyakorlatot, melyet a szakma eddig követett és megkövetel(t). Továbbá rendkívül fontos az a koncepció is, hogy ezt hogyan tálalja a látogatónak. A kiállítást kísérő önreflexiót és interaktivitásra való invitációt mintegy megkoronázzák a mesét idéző stílusjegyek, melyek később több helyen vissza is köszönnek.
A kiállítás szerkezete
A kiállítás hét csoportból szerveződik, melyek a néprajzi tárgyak csoportosításának alapkategóriái: közlekedés, teherhordás, gazdálkodás, táplálkozás, lakáskultúra, világítás, viselet. A kurátor ezekből a kategóriákból indult ki, és egy hagyományos kiállítással szemben nagyon kevés tárgyat használt, állított ki.
Minden csoportba négy-négy tárgyat választott: egy archaikusat, egyet a klasszikus néprajz gyűjtőköréből , egy modern tárgyat, valamint egy designtárgyat (Frazon 2012 – T). Ezek pluszjel [+] alakú posztamensekre kerültek fel, melyek egyik negyedében voltak a tárgyak, mellettük közvetlenül csak egy hivatkozó szám, és a pluszjel másik két oldalán szerepelt egy címkefelhő és egy nagyon részletes leíró szöveg. A majdnem üres, negyedik oldal fogadta a látogatókat, amikor beléptek a térbe, ott csak a tárgycsoportok címszavai szerepeltek. Ennek az elrendezésnek több pozitívuma volt: egyfelől a kiállítás, miután meghökkentette, rögtön „szóba állt” a látogatóval – arra invitálta, hogy bejárja a teret, az egyes posztamensek körül körözve újra és újra a tárgyakat vagy a szövegeket nézze, de együtt nem láthatta őket sosem. (Frazon 2012 – B) Másrészről ez a térszervezés, kivitelezés lehetővé tette a kiállítás utaztatását, valamint a zárás után az alkotó elemek későbbi újrafelhasználását (Frazon 2012 – F).
Interaktivitás – megtekintés tárlatvezetéssel
A kiállítás deklarált célja és kimondott formája a „Tanulmányi kiállítás”. Azaz szándékoltan úgy alakították ki, építették föl a rendszerét, hogy a térbe érkező látogatót ne csak a rideg tárgyiasság fogadja, hanem egy élettel telt közeg, pontosabban egy olyan hely, ami a múzeumpedagógussal együtt dolgozva fokozatosan megtelik élettel. Ezzel párhuzamosan, értelem, értelmezés, jelentés, tapasztalat, élmény termelődhet. Joó Emese, a múzeumpedagógiai koncepció kidolgozója már a kiállítás ötlete óta együtt dolgozott a kurátorral (ezen a projekten; más kiállítások esetében pedig már összeszokott párosnak mondhatóak). Így ő lehetett a tárlat „első látogatója” – ezzel a tapasztalattal a háta mögött vezethette be a látogatókat abba a térbe, ami hangsúlyozottan igényli a kommunikációt, a kérdés-feleletet, a mesét, a dramaturgiát, a szerepjátékot – ráadásul úgy, hogy ez az egész tervezett része. A kiállítás célközönségének a középiskolásokat és az annál idősebbeket szemelték ki, lévén ebben a korban válik kötekedővé, kétkedővé, nehezen megszólíthatóvá, és egyszerre mindenre érdeklődővé az ember.
Azzal, hogy a kiállítás a közönség bevonására alapoz, sokkal többé, jelentésgazdagabbá válik, mint egy egyszerű „hideg szobor”, vitrin-rengeteg.
Finisszázs
A kiállítás utolsó nyitvatartási napján a budapesti Néprajzi Múzeumban egy úgynevezett Finisszázst szerveztek a múzeum dolgozói. Ennek keretein belül egy rendhagyó tárlatvezetésre került sor, valamint a kiállításhoz készített drámajáték szkeccs-felvételeinek élő újrajátszása történt meg. Elkészült a kiállítás szubjektív szótára is: a terem bejáratánál egy-egy cédulán szerepeltek az ABC betűi, és a szervezők arra kérték a látogatókat, hogy válasszanak ki egy-egy betűt, majd a kiállítás terét bejárva, azt tüzetesen megszemlélve vagy intuitív módon csatlakoztassanak egy-egy szót az adott kezdőbetűvel egy adott tárgyhoz, amely megtetszik nekik. Ezzel is bővítették a tárgyakhoz kapcsolt szórengeteget. Ezt követte egy interaktív tárlatvezetés a kurátorral és múzeumpedagógia játék a korábban felírt szavakkal.
Az évek során egyre több és többféle foglalkozást csináltunk a kiállításban, melyek elgondolkodtatják, megdolgoztatják a látogatókat – ebből szerettünk sportot űzni, és egyáltalán nem zavar minket, ha nem vagyunk szimpatikusak. Etnotube, 2013).
Ez a játék/tárlatvezetés jobban megvilágította, láthatóvá tette, felfeszítette a kiállítás létrejöttének, működésének menetét és hátterét, valamint megosztott egy-egy tapasztalatot arról. A tárlatvezetést egy szintén rendhagyó felolvasás-hangjáték követte. Ez egy korábbi projekt eredményeként jöhetett létre: a kiállítás katalógusa nem a hagyományos papíralapú, száraz leírásként materializálódott, hanem egy képekkel és hangzóanyaggal, informatikai háttérrel megtöltött DVD-n. Ez nagyban segítette a múzeumpedagógia játékok bárhol-eljátszhatóságát. Ezen a lemezen szerepelt hét hangjáték, melyek az egyes tárgycsoportok köré íródtak. (A mesedráma-komédia-játék Keresztesi József szerzeménye.) A négy előadó által megelevenített történetek narratív keretet fonnak a tárgyak köré, felelevenítve a mesemondás népi hagyományát és inspirálva a közönséget a saját benyomásaik megosztására. Ezt a hangjátékot hallgathatták meg élőben újra a látogatók.
Konklúzió – avagy miért lehet követendő példa a Tárgyas_ragozás
Felütésemben azt a tézist fogalmaztam meg, hogy ez a kiállítás azért érdemes a leírásra, bemutatásra évek elteltével is, mert új irányt mutat a muzealizációnak. A 21. század múzeumának meg kell találnia a helyét az internet tudásáradata mellett, és erre egy jó példa a Tárgyas_ragozásban folyó múzeumpedagógia tevékenység. Ez ugyanis áthelyezi a múzeum és a látogató szerepét a hagyományos dimenziókból. Lebontja a múzeumi mindent-tudás intézményét és a szemlélődésre utasított látogatói aktust, valamint alternatív teret biztosít az oktatásnak.
Azért gondolom, hogy ez egy működtethető és követhető irányvonal, mert interdiszciplinaritásra törekszik, bevon kortárs (társ)művészeti elemeket, mint például a slam poetryt, a színházat és a hangjátékot. Emellett jelenik meg az alkalmazott szövegek különböző stílusainak kreatív egymás után/mellé rendezése, igazodva az egyes tárgyakhoz. Fontosnak tartom azt is, hogy a kiállítás megnyitásától kezdve a működés és a záró finisszázs során mindvégig reflexív és önreflexív viszonyt tartott fenn.
Üdvözítő látni azt is, hogy a kiállítás bezárásával nem szakadt meg ez az újító szándék, irányvonal, mely a Néprajzi Múzeumban és körülötte működik. Itt kell megemlíteni a MaDok programot, mely a kortárs kultúra elsősorban néprajzi szempontú dokumentációjával foglalkozik, valamint a múzeum új kiállítási terét: a Múzeumhálót. Ez egy új, külső kiállítótér, bemutató terem és múzeumpedagógiai helyszín, mely igyekszik a Néprajzi Múzeum elmúlt 15 évének szakmai áttekintését megtenni „néhány meghatározó tartalmi és módszertani sűrűsödési pont fragmentált bemutatásával” (Néprajzi Múzeum – Múzeumháló).
Felhasznált irodalom:
Néprajzi Múzeum:
Tárgyas_ragozás → szubjektív etnográfia, http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=124
Múzeumháló, http://www.neprajz.hu/kiallitasok.php?menu=3&kiallitas_id=164
Frazon Zsófia-blogbejegyzések a Magyar Múzeumok Online magazinban, 2012:
F mint forma, http://www.magyarmuzeumok.hu/blog/cikk/79
B mint betű, http://www.magyarmuzeumok.hu/blog/cikk/80
T mint tárgy, http://www.magyarmuzeumok.hu/blog/cikk/82
E mint ember, http://www.magyarmuzeumok.hu/blog/cikk/83
K mint kiállításkatalógus URL: http://www.magyarmuzeumok.hu/blog/cikk/96
Etnotube 2013 – Néprajzi Múzeum:
Finisszázs filmmozaik, http://youtu.be/1Hj4u3uDJ6I?list=PLC51A7C179B29AD7C