(Az alábbi szöveg egy kiállításmegnyitó beszéd átdolgozott és kibővített írásos változata, mely elhangzott Kércz Tibor Fény és szárnyak − pillanatok Japán téli vadvilágából című kiállításának megnyitóján 2017.09.27-én Balatonfüreden a Kisfaludy Galériában, valamint Kércz Tibor Japán téli vadvilága című kiállításának megnyitóján 2017.06.24-én Érden a Magyar Földrajzi Múzeumban.)
Akik láttak már természetfotó kiállítást, vagy részt vettek egy természetfotós diavetítéses előadásán, azok némi ismerettel rendelkezhetnek a természetfotózás rejtelmeiről, titkairól, hogy milyen gondos előkészületek előzik meg egy-egy fotós expedíció megszervezését, mennyi kaland és váratlan akadály, meg persze szerencsés esemény történik a fotózások alatt, milyen embert próbáló körülmények között születnek a természetfotók. De most itt egy kicsit más szemszögből próbálom láttatni önökkel ezeket a képeket.
Nem tudom, ismerik-e a művészet azon definícióját, hogy a művészet a kommunikáció minősége? A kommunikációhoz három dolog szükséges. Egy művész, aki közölni kíván valamit, egy befogadó, akit érdekel a másik üzenete és a közeg, a képek, amelyeken keresztül ez a kommunikáció végbemegy. Tehát Önök nélkül nincs művészet! Önök ugyanolyan fontos részei a művészetnek, mint az alkotó művész és a műalkotás. Önök nélkül ezek a képek nem működnek. Az Önök aktív részvétele által, az Önök érzelmi és gondolati hozzájárulásával valósul meg a befogadás élménye és lesz teljes a művészet.
De miért beszélek művészetről egy természetfotó kiállításon? Mire a végére érek, bizonyosan érthető lesz.
Előbb azonban elmesélek egy rövid történetet Kércz Tibor természetfotóssal kapcsolatban. Ő Érden lakik, én Kecskeméten. Pár éve, egy kora délelőtt felhív Tibor, hogy most halad el Kecskemét mellett, megy vissza Pestre egy tárgyalásra és most nem ér rá beugrani hozzám, de holnap megint megy le Szeged mellé madarakat fotózni, nincs-e kedvem vele menni? Nem érdekel-e a dolog? Kérdem, mikor vagy itt Kecskemétnél? Úgy három körül, válaszolja. De hajnali háromkor, mert még napfelkelte előtt oda kell érni és holnap is van tárgyalása, délre Pesten kell lennie. Hoppá! Hajnali háromkor? Kihagyom, válaszoltam. Aztán kérdem tőle, hogy régen bulikba jártál hajnalig, meg nagy társasági életet éltél, mi a jó abban, hogy hajnalban kelsz, fekszel a nedves avaron, vagy fekszel a hóban, hideg van és órákig várod, hogy feltűnjenek az állatok? Mit gondolnak, mit válaszolt? Az a jó benne, hogy hajnalban kelek, fekszem a nedves avaron, fekszem a hóban, hideg van és órákig várok, hogy jöjjenek az állatok. Hát nem irigylésre méltó? Boldog, aki így tud élni.
Kércz Tibor: Szika szarvas, Hokkaidó, Japán
Apropó boldogság. A minap megint hallottam ezt a szállóigét: a boldogság nem cél, hanem életforma. Ha ehhez hozzátesszük a boldogság azon definícióját, mely szerint a boldogság az ismert cél felé vezető úton az előre nem látható akadályok leküzdése, akkor úgy látom, a természetfotózás egy ilyen boldog életforma.
De mi is a természetfotózás? Határozzuk meg kicsit másként a fotózáson belül a természetfotózást, mint ahogy azt eddig megszoktuk! Egy kicsit filozofikus nézőpontból tekintsünk rá. Már az ókori görögöknél Arisztotelész megalkotta az okság elméletét. Van olyan, hogy formai ok, anyagi ok, ható ok, cél ok. Az okozatot mindig az ok hozza létre. Milyen okok, milyen erők táplálják a természetfotózást? Milyen célt szolgál a természetfotózás?
Ha dobok egy szelfit, vagy készül rólam egy igazolványkép, tablókép, akkor annak az egyén a kiváltó oka és az egyén létét, népszerűsítését, nagyságát, túlélését, örökéletét szolgálja. Az esküvői fotókat, a családi fotóalbumok és a mosolyalbumok képeit a család, a gyerekek iránti szeretet motiválja, amely képek a család, a vérvonal továbbélését szolgálják. Valamilyen csoport, érdeklődési kör, eszme, ideológia − lehet az kicsi, mint egy fotószakkör, vagy nagy, mint egy ország vagy egy nemzet −, kiköveteli magának a létjogosultságot és megnyilvánul olyan képekben, mint a sztárfotók, a filmes, a focista, a zenész képek, a kulturális képek, a munkával kapcsolatos képek és a sajtófotók jó része. Az emberi létezés is kiprovokálja a maga fotóit, a sajtó és politikai fotók jó részét, a tömegekről, a háborúkról, az emberi sorsokról szóló képeket. Ez pedig az emberként való létezést, az emberiség túlélését szolgálja.
Ahogy itt tágítottuk a mezőt, elérkeztünk a természetfotóhoz. Ez pedig az élő környezet, az állat- és növényvilág, a természet területe. Ezt a kategóriát maga az élet követeli ki, és nem szolgál mást, mint az életet. Kérdem én, van-e fontosabb dolog az életben, mint az élet?
Megjegyezném, hogy ez az a kategória, amit még hagyományos fotós felszereléssel fotózni lehet. Ahhoz, hogy a földbolygónkról készítsünk képet, hogy láthassuk messziről a kék bolygónkat már űrszondák, űrhajók kellenek, vagy éppen, ha befelé megyünk az anyagba, akkor mikroszkópokra van szükség, hogy az ásványokat, kőzeteket lencsevégre lehessen kapni. Itt már az anyagi létezés követeli ki a képeket.
Kércz Tibor: Mandzsu darvak hajnalban, Hokkaidó, Japán
A kozmosz, a világűr lefényképezésekor már nem csak a szem számára látható fény tartományából készítik a fotót, hanem a rádióhullámok, az infravörös és az ibolyán túli tartományokból is. Lássuk be, az anyag és még a hullámok és sugárzások is kikövetelik a maguk képeit. Azáltal, hogy léteznek, mint a létezés alapelemei, egyszerűen megnyilvánulnak.
Az anyagi világon át eljutottunk a végtelenhez, vagy ha valakinek úgy tetszik, istenhez, ami mindent magába foglal és mindenben benne van. Én még nem láttam fotót istenről, ha valakinek sikerül lefotózni, vevő vagyok rá. Na de félre a tréfával. Ez a terület túl van az anyagi határokon, ez a terület már a szellemiség területe, ez már a minőség területe. A technikai, szakmai minőségé és a művészi kvalitásé. A rend, a rendezettség, az esztétika egyféle minőség. Ez a minőség pedig vagy benne van a készített képekben, vagy nincs. Ha van benne minőség, akkor jó a kép, ha nincs, akkor rossz.
Nem tudom, tudják-e, hogy a fotó nem objektív? A fényképezőgépen van objektív, de az a régi tévhit, hogy a festmény az szubjektív, a fotó meg objektív nagyon nem igaz, mert hát valakinek csak meg kell nyomni az exponáló gombot, és nem mindegy, hogy azt mikor és milyen beállításokkal nyomja meg. A fotó nagyon is szubjektív műfaj. A fotós számára a fényképezőgép olyan, mint a festő számára az ecset és a festék.
Tibortól tudom, hogy ő minden expedíciója előtt tudja, hogy milyen állatokat fog fotózni, megnézi, hogy a fotós társak milyen képeket készítettek az adott állatokról és eldönti, hogy ő mennyiben szeretne mást és milyet szeretne. Aztán ezzel az előre elképzelt képpel a fejében indul útra, bízva a jó szerencsében meg a felkészültségében, hogy végül sikerül az elképzelt képet elkészíteni. Aztán reménykedik, hogy az a kép jó is lesz. Tibor elmondása szerint egy ilyen alkalommal 400-500 képet készít egy nap. Abból 20-30, amit jónak ítél az átválogatás után. Tudják, mi munka átnézni ennyi képet. Japánban 6 helyszínen 14 nap fotóztak. Az ott készült kb. 5000 képből láthatunk itt 25-öt.
Kércz Tibor: Énekes hattyúk 4., Hokkaidó, Japán
Tudják, mi a különbség a jó fotós és a rossz fotós között? A jó fotós soha senkinek nem mutatja meg a rossz képeit.
De térjünk vissza a mi fotósunkhoz, Kércz Tiborhoz. Tudvalevő, hogy Tibor nem profi fotós, nem a fotózásból él, hanem vegyészmérnök és környezetbarát vegyszerek ipari értékesítésével foglalkozik immár lassan harminc éve.
Tibor mindig szeretett utazni és utazásai alatt fotózni. A fotókból pedig készített magának mindig egy szép fotókönyvet, fotóalbumot. Még nem igazi természetfotósként, hanem turistaként fotózott Peruban, Bolíviában, Afrikában a Kilimandzsáró tetején, Madagaszkáron, Vietnámban, Laoszban, Kambodzsában. Körülbelül négy évvel ezelőtt, már elmúlt 50 éves, amikor vett magának egy profi fényképezőgépet. De itt kezdődött a gond! Egy ilyen gép annyira bonyolult, hogy a 300 oldalas kézikönyvéből sem lehet megtanulni a kezelését. Gondolt egyet, és elment egy fotós tanfolyamra, hogy megtanulja a gép kezelését. Aztán ott is ragadt. Elment még egy további, immár haladó kurzusra is. Azóta tagja két nagyon színvonalas fotóklubnak, a Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének és a Biatorbágyi Fotóklub Egyesületnek. Első immár tudatos fotós útja Új-Zélandra vezetett, majd Costa Rica őserdejébe, Zambia kiszáradt folyómedreibe, de a hideg és fehérség jobban vonzotta, így Izland, Japán, majd az Északi-sarkvidék és Kanada következett, hogy csak a távolabbi utakat említsem. Hamarosan indul következő fotós expedíciójára. Ezúttal a földgolyóbis leghidegebb kontinensére, az Antarktiszra.
Így kötötte/köti össze Tibor a két szenvedélyét, az utazást és a fotózást, aminek kiváló természetfotói az eredményei.
Kércz Tibor: Mandzsu darvak 1
Az elmúlt években kiállítás kiállítást követett, az egyik diaképes előadást az újabb útjáról készített diavetítéses előadása követte, és a díjak és az elismerések a hazai és nemzetközi fotópályázatokon és kiállításokon. De hogy lehet előélet nélkül egy vegyészmérnöknek négy év alatt ennyi eredményt elérni a természetfotózás területén? Most elárulok néhány titkot. Tibor nem most került először kapcsolatba a művészettel. 1984-ben, mikor megismertem, még egyetemista volt. Nagy David Bowie rajongó volt és Bowie szellemisége teljesen áthatotta őt. Próbálkozott zenéléssel, de az nem ment neki. Festett viszont néhány olajképet, az akkor divatos új vad stílusban. Ezekből néhányat ki is állítottunk Füreden a Vitorlástéren egy nagy rendezvény alkalmából. 1986-ban volt Tibornak egy performansza is a Veszprémi Vegyipari Egyetem színpadán, majd verseket is írt és jelentetett meg. Aztán annyira vonzotta a kultúra, hogy a diploma után egy évet dolgozott az egyetem Közművelődési titkárságán, mint programszervező-asszisztens. Ebben az időben készített sok picike, képeslap nagyságú grafikát, Paul Klee, Marcel Duchamp, Joan Miró hatására. Izgalmas kis absztrakt szürrealista alkotások voltak tussal, csőtollal és hibajavító festékkel. Ebből három önálló kiállítás is kerekedett 1985-87-ben: Budapesten a Műszaki Egyetemen, a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. A következő kiállítására viszont csak 30 év múlva került sor. De az már természetfotó kiállítás volt Érden, a Földrajzi Múzeum galériájában.
Beszéljünk most már egy kicsit magukról a képekről is! Kicsit becsapós a kiállítás címe, mert azt gondolná az ember, hogy egy ismeretterjesztő fotókiállításról van szó. Pedig nem igazán. Mint a legelején említettem, itt művészetről, műalkotásokról is beszélhetünk. Két részre tudnám osztani az itt kiállított képeket: műalkotásokra, ezek a fehér képek, melyek szerintem a legjobban mutatják Kércz Tibor művészi stílusát, valamit a majmokról, sasokról, szarvasokról készült képekre, melyek inkább megmaradnak a természetfotózás klasszikus kategóriáján belül.
Egy természetfotó lehet technikailag tökéletes, de ha nincs egy képben semmi zavaró, semmi kihívó, semmi indirekt, ami megbontaná a valóság látványát, akkor az a kép unalmas lesz. A szakmai és technikai minőség megtanulható, de ha csak az van, unalmas a kép. Kell bele valami plusz, ami kirobban a képből és megragadja a szemet, ami igazán izgalmassá teszi, valami hatáspont, egy apró részlet, ami igazán érdekes, valami ellentmondás, amitől az egész kép lényege és értelme megváltozik. Az ilyen hatáspont beleszúródik a szembe. Ezt tudatosan teheti oda a fotós, de lehet, hogy csak véletlenül került oda, mert egyszerűen csak benne volt a lefényképezett dolog képmezejében. Persze ez nem feltétlenül a fotós tehetségéről, szakmai felkészültségéről tanúskodik, hanem a jelenlétéről. A fényképész nem attól lát, hogy „lát”, hanem, hogy a megfelelő pillanatban jelen van. Az igazi fotós jelen van a jelenben. Az ilyen pont, amitől igazán jó lesz a kép, egy többlet, ami ott van, de nem önmagától lesz több, hanem attól, hogy a befogadó megtölti jelentéstartalommal, mert ráragad a tekintete és érzelmeket, gondolatokat köt hozzá.
Nézzünk néhány ilyen hatáspontot a képeken! A hattyúk sárga csőre, a daru csőrén a pihe, a három elülső daru, a majom szemében a csillogás, a sas karmai közt a hal, a másik sas szárnyállása, az óriás rétisast figyelő szarvas, a szika szarvas agancsa, mind-mind olyan pont, ami tudat alatt megragadja a szemet, érzelmeket és gondolatokat rángat elő belőlünk.
Beszélhetnék még itt a képek színvilágáról, a monokróm színek érzelmi hatásáról, az átlós kompozíció labilitásáról, mellyel a repülést szépen lehet érzékeltetni, az ellentétes mozgásokról, ahogy a sas szárnya és a halat fogó lába ellentétes irányba mutatva szinte megállítja a sast a képen, vagy a dinamikáról és lendületről, az akciókról, hisz természetfotókról van szó, a majmok emberi gesztusairól, a ritmusról, ami fokozza a kifejezés erejét, a duplikációról, ami mint a zene refrénje kiemeli a főmotívumot.
De másra hívnám fel a figyelmet. Magukra a fehér képekre, a témájukra, a kompozíciójukra, a hangulatukra, az előtér élességére, részletgazdagságára, a háttér elnagyoltságára és homályosságára, valamint a középtér hiányára. Ilyen képeket már láttam valahol. Csak nem fotóban, hanem tusfestményeken, festményeken és fametszeteken. Érdekes módon japán alkotásokon, mégpedig a Meidzsi-kori madár-virág kompozíciókon. A Meidzsi kor 1868-1912 között volt Japánban és az akkori képek már nem a tradicionális zen kalligrafikus festmények voltak, hanem az amerikai és európai piacon való értékesítés miatt az állat- és virágábrázolás már valósághűen jelenik meg rajtuk és épp ezáltal könnyen összekapcsolható Tibor fotóival. Megdöbbentő a szellemi azonosság a zen festészet és Tibor fehér képei között, pedig, ha jól tudom, Tibornak semmi köze a zen buddhizmushoz, sem a taohoz, sem a sintóhoz.
Kércz Tibor: Énekes hattyúk
A Zen (kínaiul: „Csan”) szó jelentése: „valódi, mélységes csend”. És furcsa, ezek a fehér képek csendesek, mélységesen csendesek. A zen eszmevilágában van az az alapvető tan, hogy Buddha azonos a világmindenséggel, benne van minden apró részletében, a legkisebb rovarban, a hatalmas hegyben, a mozdulatlan öreg fában, a fürge patakban, ezért a természet szépségeibe való belefeledkezés, a természetábrázolás nem a világi hívságok felé vezet minket, hanem a megvilágosodás, a lelki felébredés felé vezető útra, sok-sok apró megértés felé vezet. A lelki felébredés pedig nem más, mint jelen lenni a jelenben.
A zen azt hangsúlyozza, hogy a megvilágosodás, a felébredés, a megértés „nagy útja” a valódi természet érzékeléséből áll. De, hogy kell a valódi természetet érzékelni? Azt tanítják, hogy minden véleményünket, spekulációnkat, meggyőződésünket, előítéletünket, frusztrációnkat és beteljesületlen vágyunkat rázzuk le magunkról és akkor tudjuk a valódi természetet a valódi jelen lévőt érzékelni. Jelen tudunk lenni a jelenben.
A meditálás és a természet megfigyelése mellett a lelki felébredést lehetővé tevő módszerek közé tartozik a művészet is. Különféle kifejezési formáit használják keleten, mint például a festészetet, a teaszertartásokat, a virágkötészetet, sziklakertek készítését, a költészetet, a mesélést stb.
Azt írják, hogy a zen művésznek a legapróbb részletekig tanulmányoznia kell a természetet, meditálnia kell róla egészen addig, míg a természet beléhatol, és ő belekezdhet művének elkészítésébe. Hát nem épp erről beszéltem Tibor gondos előkészületei és munkamódszere kapcsán? Továbbá azt írják, hogy a zen művész azért alkot, hogy a felébredést, a megértést elnyerhesse, de már magának az alkotásnak a folyamata is felébredés, megértés, hiszen az állatok, a növények, a táj megfigyelése lehetővé teszi a minden élőlényt lelkesítő élet felfogását. Nem ezt csinálja minden természetfotós, mikor kint fekszik a hóban, és várja az állatokat, hogy elkészítse a képet róluk?
Kércz Tibor: Mandzsu darvak, Japán
Ahogy a zen képek, úgy Tibor fehér képei is inkább csak sejtetnek, mintsem tudatos metaforikus jelleggel élnek. A képeken látszik, hogy a felmutatott táj és állat valami más helyett áll ott. Első rétegükben a valós világról mutatnak egy képet, a második rétegükben némi szubjektív hangulatot közvetítenek, a harmadik rétegükben viszont kozmikus szemléletet, világtörvényt tolmácsolnak.
Az ilyen képeknek az a feladata, hogy valamiféle sokkot, döbbenetet, csodálatot idézzenek elő, mellyel a tudat állapota hirtelen megváltozik és valamire rádöbben az ember, valamit hirtelen megért. Néha csak annyit mond az ember, hogy EZ SZÉP, és ezzel meg is történt a megértés. Ezt a tudatállapot változást legtöbb esetben az üresség váltja ki, az eredeti jelentéstartalomtól való megfosztottság, mert ebbe az ürességbe kénytelen a befogadó beletenni önmagát, és tulajdonképpen önmagára nézni.
A művésznek ezt az úgynevezett zen-ürességet nem könnyű feladat megvalósítani. Elég nagy fegyelmet és akarat megfeszítést követel meg egy ilyen kép elkészítése. Az eredmény pedig tulajdonképpen egy tükör, melyben az ember felismerheti a káprázat mögötti valós világot, felismerheti a művész által elért spirituális magasságot, és a lényeg: felismerheti önmagát.
Milyen üzenetet tesz Tibor a képeibe, mit akar kommunikálni nekünk?
A képekben benne van Tibor egész élettapasztalata, életszemlélete, életvitele, világlátása, szakmai felkészültsége, technikai felszereltsége, kontroll önmaga, a teste és a szelleme felett, kontroll a környezete felett, benne vannak lelkének apró rezdülései, gondolatai, a gondolatai feletti uralma.
A művész alkotás közben nem gondol üzenetre, hanem a technikára figyel, és a technika által egy jó művész úgy pakol valami üzenetet egy képbe, hogy a műélvező azt tudja kivenni a műalkotásból, amire őneki épp szüksége van. Minél nagyobb a megértés a művészben, annál egyszerűbb, letisztultabb az üzenet, mert érti a világot és a művén keresztül nem az értetlenséget, a zűrzavart, vagy az örökös harcot, a fájdalmat tolmácsolja, hanem a rendet, a nyugalmat, a világ megértését kommunikálja. Vehetjük úgy, hogy a műalkotás egy csodapalota, és a műélvező csak olyan üzenetet tud kihozni belőle, amit megért. Minél több a megértés a befogadó műélvezőben, annál inkább vonzódik az olyan alkotásokhoz, melyek sok megértést kommunikálnak, vagyis sok ürességet tartalmaznak. A lényeg nem a művész üzenete, a lényeg nem az, ami belekerül a képbe, hanem az, ami kijön belőle!
És mi jön ki ezekből a fehér képekből? Mi az üzenete Tibor képeinek? Talán az, hogy elmondja, hol élnek, hogy viselkednek ezek az állatok? Talán az, hogy óvjuk-védjük a természetet? Talán az, hogy milyen szép a természet? Talán az, hogy éltessük az életet? Ez is, az is. De ennél több. Csend, rend, megértés, és ha már fehérek ezek a képek, mondhatni világosak, akkor egy kicsi megvilágosodás.
Sok megértést és jó megvilágosodást mindenkinek!
(A kiállítás Balatonfüreden 2017. szeptember 27-től október 20-ig látogatható.)
(Kércz Tibor fotóit a szerző engedélyével tesszük közzé. – A szerk.)