Első emlékem a „vázlat” szóval kapcsolatban hat-hét évvel ezelőttre nyúlik vissza: a Szegedi Tudományegyetem Rajz- Művészettörténet Tanszékének emeleti galériájában Fischer Ernő, egykori tanszékvezető kiállításán hallottam Aranyi Sándort, az akkori vezetőt beszélni. A falakon elhelyezett vázlatokat méltatta és a hallgatóit említette, akik nem értik meg a vázlat fontosságát, sem azt, hogy az akár a kész munkánál erősebb alkotás is lehet, vagy attól függetlenedő, önálló kiállítási darab. Az itt megmutatkozó fiatal képzőművészek mind a Rajz Tanszéken tanultak, és úgy látszik, idővel meghallották, megértették és megfogadták mesterük szavait.
Tóth Eszter, az egyik alkotó és szervező, mikor felkért a tárlat megnyitására, kihangsúlyozta, hogy nem lesz steril a kiállítás. Valóban nem, de a Hatos Szoba soha nem is volt az. Már egy éve, hogy a REÖK Palota fiatal szegedi alkotókat támogat, és egyben látványműtermet üzemeltet ezen a helyszínen. A mostani helytartói, Laczkó Andrea, Ricz Géza, Peták Mária és Tóth Eszter, Árnyas Koppánytól vették át a szobát. Ez a terem számos eseménynek adott már helyet: rendeztek itt kiállításokat, beszélgetést, workshopot és vendégségbe hívtak külföldi alkotókat is. Fontos találkozási pontja a fiatal, szárnyaikat vadul suhogtató és a már klasszikussá vált művészeknek. Jelentősége így nem is kétséges, viszont kiállítótérnek nem tűnt soha. Festékszag, papucsos emberek, félkész képek, földön, falon és asztalokon heverő ötletek, kávéscsészék, borospoharak jellemzik. A rendrakási és a kiállítótérré alakítási próbálkozások mind hasztalanok, és ezt felismerték az aktuális szervezők, pozitívumként fogták fel – az is –, és a szoba konokul uralkodó atmoszférájához igazították a tárlat megrendezését. Ellentmondtak a rendnek, leoltották a szokásos kivilágítást, más szögből vetnek fényt a munkákra, ezzel új szempontokat mutatnak meg, új kérdéseket tesznek föl.
Lámpaoltás. A meghívottak nagy része valószínűleg egy csupán természetes fénnyel megtöltődő szobát képzelt el egy magasztos kiállítási térrel szemben, egy lakásgaléria hangulatát vagy egy nappaliét, ahol semmi szükség a kimódoltságra és a világításrendszerek beszerelésére. Tehát egy emberközeli atmoszférát. A tárlat viszont ezen túllép, a mesterséges világba, a technika birodalmába, ahol nem a fizika törvényei uralkodnak, a fény nem felülről érkezik. A természet hatalmának is ellentmondanak, nem csak a kiállítások hagyományainak. Teszik ezt a REÖK Palotában, ami az elegancia és a szabályok netovábbja. Ez a tálalás nem elegáns, a falakon az alkotófolyamat zűrzavaros medrét mutatják be. Gyűrött papírokon kiragasztott vázlatokat, ajtó elé lógatott és festőállványra helyezett képeket, egymást kitúró munkákat zsúfoltak ide. De ne higgye senki, hogy tiszteletlenek vagy lázadók, mert pusztán újraértelmezők, asztal alá vagy ajtó mögé beleső fiatalok, akik kérdeznek, és kérdéseikkel mernek más légkört teremteni.
A lámpákat posztamenseken vagy a földön helyezték el – ezzel hangsúlyossá tették azt, hogy a fényforrás ugyanannyira a kiállítás része, mint az olvasó az írott szövegé. Így a térben a munkák elé kerültek a lámpák, közelebb a befogadóhoz, mint maguk a megvilágított elemek, fókuszpontba. Az áthelyezés jobban felhívja rájuk a figyelmünket, a címmel együtt még inkább kihangsúlyozzák, hogy mennyire elengedhetetlen és kulcsfontosságú a világítás, annak helye, szöge, tónusa stb. Lámpaoltás után nem létezik a tárlat.
Az így kialakult misztikus fények jól illenek Ricz Géza bekoszolódott színeihez, Tóth Eszter egy vonalba zárt figuráihoz vagy mélytengeri és erdei lényeihez, Laczkó Andrea angyalformáihoz, Peták Mária lebegő színeihez és a vendégkiállító Katona Márk friss és érdeklődéssel várt munkáihoz.
A térrendezésnek köszönhetően az alkotók mintha vallatnák saját munkáikat, és felkérnék a megjelenteket, hogy tegyék ők is, álljanak a lámpa túloldalára, és szedjenek ki minél több információt, lehetséges értelmezést, mondanivalót a tehetetlen, formákká összeállt festékekből, anyagokból. De a darabok egymással is jól kommunikálnak, a kész munkák a vázlatokkal, a környezettel, a vallatóteremmé alakult Hatos Szoba adottságaival egyaránt. Kiváló rendezésnek tartom, a képzőművészek személyiségéhez, kialakulóban lévő stílusukhoz, az anyag egészéhez pontosan illeszkedő bemutatási módnak.
Fogadják szeretettel a kiállítást, szívleljék meg mestereik szavát, élvezzék a misztikus atmoszférát, és vallassák a képeket.
(Elhangzott 2014. október 9-én a Lámpaoltás című kiállítás megnyitóján a szegedi REÖK Palota Hatos Szobájában.)
A kiállítás október 20-ig tekinthető meg.
Fotók: Nagy Eszter