A Barbie-t évtizedek óta az egyik legismertebb és legkelendőbb babajátékként tartják számon. Ugyan az évek során nagyon sok változatát dobták piacra, de gyakran felmerült a gyártó céggel, a Mattellel szemben a kritika, hogy a Barbie-babák hamis testképet és káros életpályát közvetítenek a lányoknak. A játékok mellett számos animációs film és sorozat is készült a Barbie-baba alapján, de az élőszereplős filmváltozatra egészen 2023 nyaráig várni kellett.
A Barbie-t (Greta Gerwig, 2023) óriási várakozás előzte meg, illetve a marketingkampánya talán még a filmnél is népszerűbb volt. Eleinte sokan megkérőjelezték azt, hogy miért kell egy napon bemutatni az Oppenheimerrel (Christopher Nolan, 2023), de ez végül nagyon szerencsésen sült el. A két film címéből összeolvasztott „Barbenheimer” kifejezés nagyon felkapottá vált a közösségi médiában, és most már kijelenthetjük, hogy a kritikai visszhang és a bevétel alapján mind a két film sikeresnek könyvelhető el.
A rendezőnő, Greta Gerwig neve garancia volt arra, hogy a Barbie esetében nem egy hétköznapi közönségfilmet fogunk kapni. Gerwig olyan független drámákkal alapozta meg a karrierjét, mint a Lady Bird (Greta Gerwig, 2017) és a Kisasszonyok (Little Women. Greta Gerwig, 2019), valamint forgatókönyvíró alkotótársa, Noah Baumbach is több hasonló jellegű filmet készített (lásd például a Házassági történetet [Marriage Story. Noah Baumbach, 2019]), így nem meglepő, hogy egy társadalmi szempontból fontos, a feminizmust a középpontba állító film jött létre.
A Barbie a nyitány utáni néhány percben bemutat nekünk egy alternatív valóságot, ahol minden szép és tökéletes. Ebben az álomszerű világban, Barbieland-ben él a főszereplő Barbie (Margot Robbie). Az idilli kép ellenére azért ebben a mesevilágban is megjelennek olyan hibásnak tartott termékek, mint a terhes Barbie (Emerald Fennell) vagy a furcsa Barbie (Kate McKinnon); az utóbbi a történet egyik pontján majd választás elé fogja állítani a főhősünket. A Barbie-k tökéletes életének bemutatása után megismerjük a másik főhőst, Kent (Ryan Gosling), valamint a többi Ken figurát is, akiknek mindössze annyi szerepük van Barbieland-ben, hogy néha valamelyik Barbie rájuk mosolyog és integet nekik.
Ebben a világban egyértelműen a feminin értékek a fontosabbak, és láthatólag Margot Robbie karaktere is jól érzi itt magát. Viszont váratlanul felidéződik benne a halál gondolata, és szokatlan dolgok kezdenek történni a főszereplő sztereotipikus Barbie-val, például ébredéskor rossz lehelete lesz, kiegyenesedik a lábfeje, és narancsbőr jelenik meg a testén. Barbie tehát egyre emberibb tulajdonságokat vél felfedezni magán, ezért a többi Barbie tanácsára felkeresi a furcsa Barbie-t, akit a Mátrixból (The Matrix. Lana Wachowski, Lilly Wachowski, 1999) ismert Orákulum karakteréhez lehetne hasonlítani. Sztereotipikus Barbie itt választás elé kerül. Ahhoz, hogy visszaállítsa a régi kifogástalan életét, át kell utaznia a való világba, hogy megtalálja azt a kislányt, aki játszik vele. Azonban balul sül el a való világba tett utazás, és még rosszabb lesz a helyzet Barbieland-ben. A fő konfliktus ehhez az utazáshoz köthető, hiszen a filmben az álomszerű világ és a mi valóságunk közötti ellentétekre esik a hangsúly. A forgatókönyvírók nagyon jó döntést hoztak azzal, hogy a szkriptben a nőuralom és a patriarchális rendszer oppozícióját domborították ki.
A váratlan utazásra Ken (Ryan Gosling) is elkíséri a főhősünket. A Barbieland-ben korábban üres szépfiúként élő Ken nagy lehetőséget kap: megismerheti az igazi életet. Kenre nagy hatással lesz a való világ; lenyűgözőnek találja az általa korábban nem ismert férfiuralmat, és ennek köszönhetően teljesen megváltozik. Ezzel a mentalitással tér vissza a mesevilágba, felforgatva a régi berendezkedést. Elszabadul Barbieland-ban a férfiuralom, és Ken bosszút esküszik. Mindenkinek elmagyarázza a patriarchális rendszer logikáját, és ennek hatására a Barbieland-ben élők Barbie-k összeomlanak.
A Barbie elsősorban nem gyerekeknek készült, de nem is romantikus film. Aki esetleg ilyesmire számított, az minden bizonnyal csalódni fog. A Barbie leginkább szatírának nevezhető. Görbe tükröt állít a patriarchátusnak, de a Mattelnek is. A giccses vizuális megvalósítás, az eltúlzott karakterek mind arra játszanak rá, hogy a Barbie nem egy egyszerű marketingtermék, hanem annál sokkal több. A film jól bemutatta azt, amikor egy társadalmi csoport uralkodásra szeretne törni, de mindeközben végig megmaradt a humoros, ironikus hangvétele is.
Gerwig számos filmes utalást alkalmaz. A nyitányban a 2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey. Stanley Kubrick, 1968) ikonikus jelenetét idézik meg, és ahogyan korábban már említettem, a Mátrixból is merítenek, hiszen a Barbie kis túlzással annak történetét hasznosítja újra. Barbie-nak öntudatra kell ébrednie, meg kell látnia a valóságot, mert az általa ismert világ csak illúzió. De nyilvánvalóan a Mátrixból emelték át a kék és a piros kapszula közötti választást, az Orákulumot, illetve a Barbie-t gyártó Mattel cég irodája is kísértetiesen hasonlít Neo munkahelyére. A filmes utalások listáját hosszan lehetne még sorolni, de az igazán fontos az, hogy mindezt milyen ügyesen teszi a film. Ugyanis a Barbie úgy idézi meg ezeket a klasszikus alkotásokat, hogy a filmszerető nézők jókat fognak derülni az áthallásokon, a kevésbé tájékozott nézőknek pedig újszerűen hathatnak ezek az újracsomagolt elemek.
A közel két órás játékidő rendkívül tömény élményt nyújt, mivel nagyon gyors a film tempója ‒ főleg a Barbielandes jelenetekben ‒, és a látványvilág is eltúlzott, giccses. Még a rózsaszín kedvelői is soknak érezhetik Barbieland groteszk világát, bár nyilvánvaló, hogy a készítők szándékosan ábrázolták ezt így. A valóságunkat is kicsit elnagyoltan ábrázolták a filmben; ez leginkább a Mattel cég reprezentációjáról mondható el. Már önmagában az poénos megoldás, hogy a legjobban a komikus szerepeiről ismert Will Ferrell alakítja a cég vezérigazgatóját.
Szórakoztató volt követni, hogy a való világban Barbie és Ken hogyan csodálkoznak rá az általunk ismert hétköznapi életre. Mindketten teljesen más tapasztalatokat és érzéseket élnek át a mi világunkban, ennek bemutatására pedig remek választás volt Margot Robbie és Ryan Gosling. Ahogy útnak indulnak Barbieland álomvilágából a valóságba, úgy válik árnyaltabbá a két karakter jelleme, és ezáltal a két színész alakítása is. Óriási karakterfejlődésen mennek keresztül mind a ketten. Engem sokszor a Toy Story filmekre is emlékeztetett a Barbie, hiszen az egyszerű játékok a történet végére komplex karakterekké változnak (persze itt emellett végig jelen van a feminizmus témaköre is).
A Barbie az elejétől a végéig nagyon abszurd élmény. Néhol már soknak tartottam a filmet, a túlságosan színes és rikító látványvilág egy idő után már fárasztó volt. Továbbá a viccesnek szánt jelenetek száma is folyamatosan növekszik: a film elején ezeket még könnyen befogadja és szórakoztatónak találja a néző, de a végére már túl intenzívnek hat. Mindennek ellenére egy komplex filmet kaptunk, amelyben Greta Gerwig jól mutatja be a feminizmust úgy, hogy közben a férfialapú társadalmat sem ítéli el; tulajdonképpen mind a két nézőpontot bemutatja. Ilyen szempontból nehéz fogást találni a filmen, mert egységes és hiteles képet nyújt a társadalmunkról. A hitelességen mindössze az ront egy kicsit, hogy a Mattel cég kritikája lehetett volna erőteljesebb és szókimondóbb, de mivel a cég is támogatta a film elkészülését, így valószínűleg megszabtak bizonyos határokat a filmkészítőknek. Viszont a töménytelen mennyiségű popkulturális utalás és a társadalomkritikai vonatkozások sokakat kárpótolni fognak.
Képek forrása: eastside-online.org; imdb.com.
További írásunk a filmről: