Abban már semmi meglepő nincsen, hogy a DreamWorks animációs stúdió filmje, a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság (Puss in Boots: The Last Wish. Joel Crawford, Januel Mercado, 2022) Csizmás kandúr karakterét leszámítva semmit sem emel át a Charles Perrault által írt meséből, de az előző Csizmás kandúr-filmhez (Csizmás, a kandúr. [Puss in Boots. Chris Miller, 2011]) hasonlóan ez most sem jelent problémát. Sőt, inkább nagyon is jót tesz a történetnek.
A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság cselekményének kezdetén Csizmás, a kandúr éli a legendák jól megszokott életét, és sütkérezik a rivaldafényben. Egy szerencsétlen baleset azonban mindent megváltoztat, Csizmás kandúr kilenc életéből csupán egy marad, és egy farkas képében nyomába szegődik maga a nagybetűs Halál. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őt az elkerülhetetlentől nem más, mint egy mágikus csillag, történetesen az utolsó a világon. A terv egyszerű: meg kell találnia a csillagot és új életeket kell kívánnia magának. Ám nem ő az egyetlen, aki szükségét érzi egy kívánságnak.
A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság több szempontból is kiemelkedő élményt jelent. Először is a története szinte teljesen makulátlan; a fő cselekményszála egészen biztosan az. Csizmás kandúr problémával kerül szembe, egy olyan ellenféllel, akivel szemben nem győzhet, hiszen a Halál mindenkit utolér. A fő cselekményszál ekörül forog tehát: hogyan képes, ha képes egyáltalán Csizmás kandúr szembenézni a halandóságával és megpróbálni kiélvezni azt a maradék időt, amit a szeretteivel együtt tölthet, tudva, hogy bármikor beérheti őt a nagy gonosz farkas?
Másodszor, az animációs film remekül mutat be olyan komoly témákat, mint a halál gondolata vagy a pánikroham, ami a jelenlegi világunkban talán sokkal aktuálisabb, mint korábban bármikor. Az alkotók nem hagyták a véletlenre a dolgot, Csizmás kandúr erdőbe rohanós, lihegős-remegős pánikrohama a néző szívéig hatol, és a szék karfáját markolászva könyörög ő is, hogy minél gyorsabban múljon el ez az állapot. A főszereplő elméjébe beleivódott halálfélelem pedig csak tovább tetézi a nyomasztó hangulatot; kétségbeesettségét jól jelzi az, hogy Csizmás kandúr még a fák ágaiban és egy szikladarabban is a végzetét véli felfedezni.
Harmadszor, a történetben elsőre határozottan antagonistának tűnő nagy, csúnya, fehér farkas is olyan prímára sikeredett, hogy a film első megtekintésekor a hideg futott végig a hátamon, amikor felbukkant a vásznon. (Wagner Moura kiemelkedő munkát végzett, ugyanis az ő szinkronhangja nélkül a farkas karaktere jóval kevésbé lett volna dermesztő.) A farkas karakterét különösen eredetien ábrázolják a filmkészítők, akik meghaladták a Halál szokványos, fekete csuklyát viselő, kaszás lélekgyűjtőként történő reprezentációját, és jobban kiterjesztették az entitás hatáskörét. Ezt az a szimbolikus jelenet illusztrálja legjobban, amikor Halál a szemeire helyezi az érméket, majd Csizmás kandúrra mutat, aki éppen menekülőben van társaival. Míg a farkas korábbi megjelenése egyértelműen a középkori kereszténység jellegzetes halálábrázolására utalt, addig az érmés mozzanat a görög mitológiai túlvilágra céloz: a pénzérméket Kharónnak, a révésznek kell átadni, ha valaki át szeretne kelni a Styx folyón. Ez a kicsiny részlet is jól érzékelteti, hogy a karakter egy sokkal univerzálisabb, kultúrákon és korokon átívelő jelentést vett magára. Természetesen nem Halál a történet egyedüli fontosabb szereplője, mi több, tulajdonképpen igen csekély ideig láthatjuk a vásznon. Ez egyfelől érthető, másfelől viszont kissé bosszantó.
A többi karaktert a másik, a kívánságcsillag megszerzése körül forgó cselekményszál eseményeit követve ismerjük meg. A csillagért három csapat küzd: Csizmás Kandúr, Puha Pracli Cicus és Perrito, Aranyfürtöcske és a három medve, valamint Jack Horner és szolgái.
Csizmás Kandúr, Puha Pracli Cicus és Perrito esetében egy érdekes érzelmi hármasról van szó: Csizmás Kandúr és Cicus két olyan személyiség, akiket elsősorban önmaguk és a saját céljaik érdekelnek, míg Perrito kutyus önzetlen karakter, aki mindig másokon szeretne segíteni. A leginkább önhitt és egoista figura maga Csizmás kandúr, aki olyan imázst alakított ki saját magáról, amelybe – ahogyan ezt ő maga is megfogalmazza a filmben – egyszerűen már nem fért bele senki és semmi más. Vagyis a hősi legenda túl nagy volt ahhoz, hogy helyet kapjon mellette más is. Emiatt talán nárcisztikus személyiségnek vélhetnénk Csizmás kandúrt, ám erről valójában szó sincs, ő csak egy nihilista, aki meggondolás nélkül habzsolja az életet, és a carpe diem jegyében végül teljesen átesik a ló túloldalára.
Puha Pracli Cicus világnézete és viselkedése egy fokkal jobban érthető. Habár a karakter első részben felvázolt háttértörténetére nem feltétlenül emlékszünk tisztán, annyi talán mégiscsak felsejlik bennünk, hogy Cicust már több, számára fontos személy felültette (így például Csizmás kandúr is). Így teljes mértékben világos, hogy miért akar Cicus maga mellé olyasvalakit kívánni, akiben végre megbízhat. Az egyetlen probléma, hogy az ő helyzetének a súlyosságát nem érzékelteti valami jól, sőt inkább elkeni a film.
A macskákkal szemben áll Perrito, az imádnivaló, kicsit talán túlságosan is naiv kutyus, akiből szerencsére nem a tipikus, aranyosnak szánt, de végül csak rémidegesítőre sikeredett karaktert formáltak. A csupaszív, végtelenül segítőkész és az életével minden megpróbáltatás ellenére is megelégedett szereplő igazi felüdülést hoz a körülötte macsóskodó, senkiben sem bízó karakterek népes táborába. A Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows. Jemaine Clement, 2019-) című sorozatból ismerős Harvey Guillén szinkronja pedig igazán vidám energiákkal és lélekkel tölti fel a szerencsétlen sorsú karaktert.
A másik két csapat már nem annyira bravúrosan kivitelezett, mint a fő triumvirátus, de azért itt is találni értéket. Aranyfürtöcske és a három medve sorsa olyan tartalmas mondandókkal szolgál, amelyeket a gyermekek is könnyen megérthetnek; mint például, hogy az az igazi családod, aki szeret téged, vagy az, hogy az, amire a legjobban vágysz, voltaképpen mindvégig ott volt az orrod előtt. Jack Horner, a gonosztevő pitegyáros, aki a film jelentős részében főhőseink nyomában lohol, különösebb mélységet nem ad a történetnek, tulajdonképpen egy felesleges, felejthető karakter. (Bár arra kétségkívül jó volt, hogy John Mulaney hangját is hallhassuk.)
A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság animátorainak munkáját viszont csak dicsérni lehet: a film gyönyörű lett, egy vizuális édességbomba. Az akciójelenetek is sokkal dinamikusabbak és élvezhetőbbek, mint az előző részben, amelyet valamelyest korlátoztak az inkább élethű, semmint mesés karakterábrázolások.
A Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság olyan film, ami kitűzött maga elé egy célt, és sikeresen meg is valósította azt. Igaz, vannak gyengébb pontjai is ‒ például nem minden mellékkarakter volt elengedhetetlenül szükséges vagy érdekes ‒, és megfontolandó az is, hogy elvigyük-e rá a kisebb gyerekeket, bár úgy gondolom, egy iskolás korosztály számára már bőven beleférhetnek az inkább felnőtteknek szánt poénok is. Nekem mindenesetre teljesült a kívánságom a filmet illetően.
Képek forrása: tubewp.com; themoviedb.org; animatornotebook.com; youtube.com; vitalthrills.com; nerdist.com.
További írásunk a filmről:
Csizmás, a kandúr: az egyetlen életünk ? Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság