Egy együttes imázsa az évek során számos változáson eshet át, elmozdulhat új területek felé, ami a videoklipekben is sokszor nyomon követhető. A dalok stílusa, a dalszövegek összetettsége és mondandója, nem utolsósorban pedig a dalokhoz forgatott videoklipek közvetíthetik azt, hogy milyen képet kíván kialakítani magáról az együttes.
A Guns N’ Roses 1985-ben alakult amerikai hard rock banda, akik legelső nagylemezükkel, az Appetite for Destruction-nel 1987-ben debütáltak. Sok helyütt lehet találkozni azzal a téves információval, hogy az album egy csapásra sikeres lett – ám az igazság az, hogy jó egy évvel a megjelenése után értek el vele első helyezést a Billboard lemezlistáján, ebben pedig az időközben leforgatott és a televízióban terjesztett videoklipek játszottak nagy szerepet.
Az évek során a banda összeállítása többször megváltozott, majd 2016-ban többé-kevésbé újra összeállt az eredeti felállás. A zenekar a mai napig turnézik, két évvel ezelőtt egy új dallal is jelentkeztek. Az együttes kezdetben öt tagból állt (Axl Rose énekes, Slash szólógitáros, Duff McKagan basszusgitáros, Izzy Stradlin ritmusgitáros, Steven Adler dobos), nyers hangzásuk és fellépésük, valamint gyakori botrányaik miatt sokáig úgy emlegették őket, mint a világ legveszélyesebb zenekarát.
Az Appetite for Destructionhoz készült klipek még meglehetősen egyszerűek voltak, mind a koncepciót, mind a történetvezetést illetően. Viszont több éves kihagyás után, 1991-ben meglehetősen nagy újításokkal jelentkeztek; ekkor jelent meg a dupla album, a Use Your Illusion I-II. A Use Your Illusion I.-en szerepel az egyik legismertebbé vált balladájuk, a November Rain, mely szokatlan hosszúságával és a kezdeti lágy melódiát felváltó pergőbb, lüktető zárásával egyszerre meghökkentő és borzongató, és a hozzá készült videoklip is egy komplex történetet mesél el, több helyszín felhasználásával, mialatt különböző vallási szimbólumokat is beemel.
Dolgozatomban a zenekar első albumához forgatott két klipre (Welcome to the Jungle, Sweet Child O’ Mine) kitérve vizsgálom meg közelebbről a November Rain és a Don’t Cry című dalokhoz készült videoklipeket, kidomborítva azt, hogy milyen változásokon esett át a zenekar a két időszak (a nyolcvanas évek és a kilencvenes évek) között, melynek jelei a dalok stílusában és a videoklipek formanyelvi jellemzőiben is megmutatkoznak.
Üdv a dzsungelben – avagy vidéki fiú a nagyvárosban
A fejezetcím magában foglalja a dal eredettörténetét is: a fáma szerint amikor az Indiana állambeli La Fayette-t hátrahagyva, Axl Rose (aki akkortájt változtatta meg születési nevét, a Bill Bailey-t) megérkezett a nagyvárosba, Los Angelesbe, és éppen leszállt a buszról, egy hajléktalan férfi a következő kiáltással üdvözölte őt: „Üdv a dzsungelben!” Állítólag ez a köszöntés ihlette a későbbi, Welcome to the Jungle című dalt.[1]
Akár igaz a történet, akár nem, a Welcome to the Jungle-hoz készült videoklip (Nigel Dick, 1987) felvezetője láthatóan ezt a találkozást dolgozza fel: késő este egy busz leparkol a megállóban, majd leszáll róla Axl Rose, aki a tipikus kisvárosi suhancok öltözékében (khaki ing és baseball sapka) egy bőröndöt cipel, mialatt a banda többi tagja is elsétál mellette az utcán. A ritmusgitáros Izzy Stradlin mint díler „üzletet” próbál lebonyolítani vele, ám elutasítják, míg a szólógitáros Slash hajléktalant játszva egy üzlet kirakata előtt ül a földön a védjegyévé vált cilinderében, és meghúz egy barna papírzacskóba rejtett whiskys üveget. Ezt követően, ahogy az énekes szeme megakad egy kirakatban álló televízókészülék képernyőjén, váltunk át a klipben domináns helyszínre, egy koncertteremre a Park Plaza Hotelben, ahol a bandának épp fellépése van. A videoklip további részében felváltva kapunk jeleneteket az itteni előadásról, és bevágott képeket különböző híradófelvételekből, illetve arról, ahogy egy szobában Axl Rose merev arccal ül a tévé előtt, és továbbra is a híradót nézi. A klip végén kényszerzubbonyban, rohamot kapva ül továbbra is a televízió előtt, és a gyorsan váltakozó híradófelvételeket figyeli, amihez a dal szövege a következőképpen társul:„You know where you are? / You’re in the jungle, baby, you’re gonna die!” („Tudod, hol vagy? / A dzsungelben vagy, bébi, meg fogsz halni!”) A klip legvégén a kirakatba helyezett tévén a kényszerzubbonyos Axlt mutatják, a kirakat előtt pedig ugyancsak az énekes ácsorog az utcán, ekkor már a nagyvárosi punkok ruhaviseletében és magasra tupírozott hajjal. A tévében látottak miatt megcsóválja a fejét, majd lassan továbbsétál.
A dal és a klip egy része is a korabeli nagyvárosi hangulatot és életstílust mutatja be, valamint azt, hogy milyen érzés lehetett a vidékről a városba érkező fiatal fiúnak felfedezni egy számára addig ismeretlen világot, amelybe viszont lassanként mégis belesimul és beilleszkedik (ezt leginkább Axl megváltozó öltözködésével és hajviseletével érzékeltetik). Ugyanakkor a híradós bejátszásokkal a „dzsungel” megnevezést nem csupán az adott nagyvárosra, de az egész világra kiterjesztik: élethelyünk, a Föld, egy óriási dzsungel, ahol senki sincs biztonságban, és ahol akármelyik pillanatban meghalhatunk („you’re gonna die!”). A banda koncertfelvételének képei bemutatják egyfelől azt a hangulatot, amely a korai fellépéseiket jellemezte, másrészt az együttes tagjainak, elsősorban a két legismertebb figurának, az énekes Axlnek és a gitáros Slashnek az imázsából is kapunk némi ízelítőt. Előbbit lendületes előadásmódja és kígyószerű, csípőtekerő mozgása tette egyedivé, míg az utóbbi a védjegyévé vált cilinderrel és az arcába lógó, azt jórészt eltakaró afrofrizurájával vált közismertté.
A klip tehát túlnyomórészt előadás-alapú alkotás, célja pedig az, hogy bemutassa és megismertesse a közönséggel az akkoriban még a hírnévért küzdő zenekart, ám eközben egy összetettebb történetet is megkísérel elmondani.
Az album másik, ugyancsak nagyon ismertté és közkedveltté vált dalához, a Sweet Child O’ Mine-hoz készült videoklip (Nigel Dick, 1987) fekete-fehérben készült, a rockumentaryk stílusához igazodik, és a kulisszák mögé kalauzol el: a banda tagjait láthatjuk a Mendiola’s Ballroomban, a los angelesi Huntington Parkban, a stábbal körbevéve. Önreflexív, werkfilmes modorban forgatták le a videót, amelyben – amellett, hogy ismét a dal előadása közben szerepel az együttes –, azt is láthatjuk, miként töltik az idejüket a zenészek (látszólag) akkor, amikor éppen nincs felvétel; miközben persze a kamera továbbra is forog. Maga a dal egy szerelmes óda, Axl Rose akkori barátnőjéhez és későbbi első feleségéhez, Erin Everlyhez írta, aki a banda többi tagjának barátnőihöz hasonlóan többször is felbukkan a videoklipben.
Mind a Welcome to the Jungle, mind pedig a Sweet Child O’ Mine klipjét az album megjelenése után forgatták le, kifejezetten azzal a céllal, hogy a lemezt népszerűsítsék. A Welcome to the Jungle-t először nem engedte lejátszani az MTV, ám amikor mégis megtették, olyan hatalmas népszerűségre tett szert a tévénézők körében, hogy követelni kezdték az újabb és újabb ismétléseket.[2] A Sweet Child O’ Mine klipjének hasonlóan zajos sikere után az album eladása is jelentősen megugrott – a többi pedig már történelem. Ezek a korai klipek tehát elsősorban a zenekar és az első nagylemez népszerűsítésére, illetve a banda stílusának bemutatására tettek kísérletet, amit hatalmas sikerrel valóra is váltottak.
„Semmi nem tart örökké” – a Don’t Cry és a November Rain esztétikája
Az Appetite for Destruction zajos sikere után viszonylag sokat kellett várni az újabb album megjelenésére (habár a második stúdióalbum, a GN’R Lies 1988-ban jelent meg, azt sokkal inkább középlemezként tartják számon): egészen 1991-ig, ám ekkor a banda egy dupla albummal jelentkezett, és a dalok mellett a videoklipeket illetően is új területre merészkedtek. A You Could Be Mine (Jeffrey Abelson, Andrew Morahan, Stan Winston, 1991) esetében továbbra is a koncertfelvétel az elsődleges, amit megfűszerezett az, hogy a Terminátor 2: Az ítélet napjából (Terminator 2. Judgment Day. James Cameron, 1991) ‒ amelyben egyébként elhangzott a dal ‒ is beemeltek részleteket, a Guns N’ Roses videoklipbeli fellépésén pedig maga Arnord Schwarzenegger mint T1000 is tiszteletét teszi a tömegben, azzal a céllal, hogy végezzen Axl Rose-zal.
Ezzel szemben a Don’t Cry klipje (Andrew Morahan, Marc Racco, 1991) már egy sokkal összetettebb és bonyolultabb struktúrával él: a látszólag kusza összevisszasággal váltakozó jelenetek (melyekben többek között láthatunk egy féltékenység miatt kirobbanó kocsmai verekedést, illetve egy autóban veszekedő párt) lényegében véve egy megromlott kapcsolat főbb állomásait mutatják be, keretes szerkezetének legelső és legutolsó képkockán pedig egy csecsemőt láthatunk. Axl és akkori barátnője, Stephanie Seymour játsszák a főszerepeket: láthatjuk őket, amint majdhogynem ölre mennek, amikor az énekes fegyvert ragad, vagy amint ’romantikusan’ piknikeznek egy temetőben – az akkor felbukkanó fekete autók már előreutalnak a November Rain klipjének (Andrew Morahan, 1992) egyik jelenetére. Seymour az egyik jelenetben képeket nézeget, majd ezek a képek flashbackekben meg is elevenednek, elénk tárva a mostanra lezárt kapcsolat egy-egy fontosabb eseményét. A klip tehát az elmúlást, a szerelmi kapcsolat véget érését mutatja be, ezt a mondandót pedig a November Rainben is továbbvitték.
A November Rain minden idők egyik legismertebb videoklipje, amelyet sokan a legjobb narratív klipek között tartanak számon: a cselekményt a Del James által írt Without You című novella inspirálta. A két főszerepet ezúttal is Axl Rose és Stephanie Seymour alakította.
A klip első szakaszában egy esküvő áll a középpontban, miközben gyakran vált helyszínt is: többek közt egy a semmi közepén lévő kis ház is megjelenik, ahol Axl Rose zongorázik vagy egy sivatag közepén lévő magányos templom. Gyakran különböző vallási jelképek bukkannak fel (keresztek, vért könnyező Krisztus-szobor), amelyek a spiritualizmust testesítik meg a klipben, a szerelem mindent átható, majdhogynem szent mivoltára utalnak, még akkor, ha egyébként a dal szövege szerint „nothin’ lasts forever” („semmi nem tart örökké”), és „everybody needs some time on their own” („mindenkinek szüksége van egy kis egyedüllétre”). A dal lágy melankóliája és az esküvő ugyan idilli hatást kell, de több baljós jel (például a menyasszony szomorú arckifejezése) már előre sejteti a későbbi tragédiát. A klip második felében éles váltás következik be, mind a cselekményt, mind a dal ritmusát tekintve: ezúttal egy temetésen járunk, mégpedig a korábban látott menyasszonyén. A dal szövege innentől csupán néhány sor újra és újra skandálásából áll össze: „Don’t you think that you need somebody? / Don’t you think that you need someone? / Everybody need somebody / You’re not the only one / You’re not the only one” („Nem gondolod, hogy szükséged volna valakire? / Nem gondolod, hogy szükséged volna valakire? / Mindenkinek szüksége van valakire / Nem te vagy az egyetlen / Nem te vagy az egyetlen.”)
A klip – akárcsak a dalszöveg –, a szerelmet, egyben annak fájdalmas elmúltát is hivatott bemutatni, melynek fontosságát – mint az embereket az életünkben –, csak akkor ismerjük fel, amikor már rég elvesztettük.
A két albumhoz készült klipeket egymással összehasonlítva jelentős változást figyelhetünk meg. A legelső album videói egyszerűek, nincs bennük összetett történet, nem használnak sok helyszínt vagy speciális effektust, míg a kilencvenes évek elején már hosszabb és komplexebb narratívájú, valamint vizuálisan gyönyörködtetőbb videókkal jelentkeztek, amelyek nagyon sok helyszínen játszódnak. Ennek legkézenfekvőbb oka a költségvetés nagyságában keresendő: míg feltörekvő zenekarként nem engedhették meg maguknak a nagyköltségvetésű videoklipeket, addig néhány évvel később sikeres sztárokként már szabadabban költekezhettek.
Amellett, hogy a siker jelentős anyagi hasznot hozott, a videókkal közvetített imázst is részben átalakította: ez a November Rainben figyelhető meg a legjobban. A klip egy történetet mond el, ezzel párhuzamosan viszont egy koncertterembeli fellépés is nyomon követhető, ám a korábbi romkocsma helyett ezúttal a los angelesi Orpheum Theatre-ben járunk, a banda tagjai mellett pedig háttérénekesek, hangmester és nagyzenekari kíséret is megjelenik. A korábbi nyers, kemény hangzást és fellépést is felváltotta egy jóval kifinomultabb és összetettebb zenei hangzás és zenei perszóna.
Ugyancsak fontos tényező az is, hogy alig pár év alatt a banda is átalakult: először a dobosuktól, Steven Adlertől váltak meg a drogproblémái miatt, majd a ritmusgitáros és fő dalszerző Izzy Stradlin lépett ki a zenekarból (a Don’t Cry klipjének forgatására már el se ment, erre utal a videóban a „Where’s Izzy” feliratú tábla), Axl Rose pedig mind nagyobb befolyást követelt magának az együttesen belül, ez vezetett ahhoz, hogy a videoklipek stílusában is leginkább az ő egyéni ízlése és látásmódja érvényesült (nem mellesleg, a középpontban is legtöbbször ő állt, míg a többi zenész valamelyest a háttérbe szorult). Ez legjobban ismét a November Rain hangzásvilágában és a videoklip tematikájában érhető tetten, mivel a bandatagok közül az énekes rendelkezett a legszélesebb zenei ízléssel (amelybe a klasszikus zene is beletartozott), így kifejezetten ő szorgalmazta a nagyzenekar alkalmazását. Ezáltal egy jóval színesebb és zeneileg kifinomultabb hangzásvilág jött létre, viszont így részben elvesztették azt az elemi, nyers erőt, ami a korai dalaikat és fellépésüket jellemezte, és ami elsősorban népszerűvé tette őket.
Tehát az együttes a felállását és részben a koncepcióját tekintve is sok szempontból átalakult alig négy év leforgása alatt. Egy banda vagy egy zenész imázsa nyilván gyakran változik: befolyásolhatja ezt az évek múlása, az aktuális trendhez való igazodás, a magánéleti viszonyok, amelyek hatására a dalok születnek, vagy éppen a pénzügyi helyzet. A Guns N’ Roses garázsbandából eljutott a nagyzenekari hangzásig, ez az út pedig a videoklipjeik stílusában és felépítésében is nyomon követhető. Az viszont, hogy a többé-kevésbé régi-új felállással napjainkban merre tartanak („Where do we go now?”), egyelőre a jövő zenéjét képezi.
Képek forrása: musicyoutube.com; people.com.
Lábjegyzet:
[1] Eddy McSquare: Guns N’ Roses. Száguldó életek. Ford. Soproni András. Budapest, Corvina, 1993.
[2] Jason Draper: ‘Welcome To The Jungle’: How The Video Made Guns N’ Roses Overnight Stars. udiscovermusic.com. 2022.09.28. URL: https://www.udiscovermusic.com/stories/welcome-jungle-video-guns-n-roses/