Az európaiak erőszakos behatolása az amerikai őslakosok területére meghatározó szerepet játszott a kulturális sztereotípiák kialakulásában. Úgy gondolom, ha a fehér misszionáriusok, hódítók és telepesek felismerték volna a különbségeket az őslakos törzsek között, akkor nem homogén csoportként tekintenek rájuk, így talán a túlzott általánosítás is elkerülhető lett volna.
Célom, hogy megvizsgáljam, illetve megmagyarázzam azokat a félreértéseken alapuló sztereotípiákat, amelyek egészen a korai koloniális korszakig vezethetőek vissza, és amelyek mind a mai napig jellemzik az észak-amerikai indiánok kulturális reprezentációját. Elméletem igazolásához egy 19. századi karikatúrát, a Lo, a szegény indián (Lo the Poor Indian. Vance, Parsloe & Co, 1875) című képet elemzem, ami értelmezésemben a fehérek sztereotípiáit és gyarmatosítói gondolkodását tükrözi. Úgy vélem, hogy azok a klisék, amelyek a karikatúrában megjelentek, még ma is relevánsak, sőt, a hollywoodi filmekben egyértelműen nyomon követhetőek. Úgy tűnik, hogy a sztereotípiáknak Hollywood nem csak túlélési, de gyors terjedési közeget is biztosít, vagyis határtalanná teszi azokat. Úgy tartják életben és szolgálják ki a fantasztikum és az egzotikum iránti társadalmi vágyat, mint a kelet-közép-európai olvasóközönség indián-sztereotípiáit évtizedeken keresztül meghatározó Karl May-regények.
Bár Hollywoodban is előfordultak az amerikai őslakosok torz reprezentációjára figyelmeztető hangok,[1] meglátásom szerint egészen a legutóbbi évtizedig nem készültek olyan alkotások, amelyek tudatosan törekedtek arra, hogy ellentmondjanak a begyökerezett sztereotípiáknak, elsődleges céljukként megjelölve a „lencse dekolonizációját”.[2]
A kulturális reprezentációk kritikai vizsgálata segíthet az amerikai őslakosokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatásában, melyek a tömegfilmes műfajokon túl az irodalomban – például Karl May, James Fenimore Cooper, Henry Wadsworth Longfellow gyakran félreértéseken alapuló regényeiben és verseiben – is megjelennek. Bizonyítható, hogy már a Lo-ban is jelenlévő torzításokon alapuló negatív sztereotípiák a hollywoodi filmgyártásnak köszönhetően ma is destruktívan hatnak az amerikai őslakos közösségek megítélésére.
I.
Jelen írásomban a sztereotípiákkal kapcsolatos kutatásoknak csak azon elemeivel foglalkozom, amelyek a Lo-val összefüggésben vizsgálhatók. Talán az első és legkézenfekvőbb kérdés a sztereotípia jelentésére és definícióira vonatkozik. David J. Schneider a The Psychology of Stereotyping című könyvében számos meghatározást gyűjt össze, melyek szerint a sztereotípia:
„olyan kifejezés, amely csak részben egyezik meg azzal a dologgal, amelyet reprezentálni hivatott, és olyan folyamat eredménye, amelynek során a meghatározás az elsődleges, míg a megfigyelés másodlagos.”[3] (Saját ford. – T. A.)
„a sztereotípia intézményesült prekoncepciókon alapuló ösztönzés, amely nagymértékben befolyásolja a személy stimulusra adott válaszát.”[4] (Saját ford. – T. A.)
„akár előnyösek, akár előnytelenek, a sztereotípiák nem mások, mint túlzó képzetek, meggyőződések egy adott kategóriával összefüggésében. Funkciójuk az, hogy igazolják, racionalizálják az adott kategóriához fűződő viszonyunkat”[5] (Saját ford. – T. A.)
„az etnikai sztereotípia olyan méltánytalan és téves megfigyelésen alapuló általánosítás, amelynek célja egy népcsoport alapvető tulajdonságának a kifejezése.”[6] (Saját ford. – T. A.)
„egy adott népcsoport jellegzetes vonásainak összessége.”[7] (Saját ford. – T. A.)
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a sztereotípiának nincs mindent átfogó definíciója, legfeljebb definíció-kísérletekről beszélhetünk. Összességében mégis elmondható, hogy a sztereotípiák kulturálisan megkonstruált képzetek, amelyek meghatározzák és racionalizálják kapcsolatunkat a társadalmi valóság bizonyos szegmensével, még akkor is, ha ez túlzásokon, általánosításokon, félreértéseken alapszik.
A legfontosabb és a leginkább elgondolkodtató kérdés az, hogy miért vannak egyáltalán sztereotípiák. A szerzők többsége egyetért abban, hogy a sztereotípiák alapja nem más, mint a különbözőség, illetve az úgynevezett „irányultság”, amely értelmet ad a valóságnak azáltal, hogy kulturális különbségeket tesz világossá, a befogadó kultúrájának felsőbbrendűségét állítja.
A legrelevánsabb megközelítés McGarty-é, Yzerbyt-é és Spearsé, akik azt hangsúlyozzák, hogy a különbségek felnagyítása aláássa a sztereotípiákon keresztül ábrázolt csoport pozitív jellemzőit, és ezáltal a reprezentációkat teremtő csoportot pozitív színben tüntetik fel.[8]
Ha a Lo, a szegény indián című karikatúrát alaposabban megnézzük, látszik a fent említett stratégia, vagyis az őslakosok és a fehérek közötti – az előbbiek hátrányát és az utóbbiak előnyét hangsúlyozó – kontraszt. Lo mint egyfajta antitézis jelenik meg a fehérek szemében, reprezentálva azokat a negatív különbségeket, amelyeket a sajátjukhoz képest hiányként neveztek meg és kivetítettek az őslakosokra. Így lesz a karikatúra a hiány megképződésének és a fehérek saját értékrendjéből történő eltávolításának kulturális narratívája, vagyis mindannak az ábrázolása, ami nemkívánatos a szemükben, aminek önmagukat nem akarják látni, és amivel szemben saját kultúrájukat, értékeiket, egyszóval önmagukat definiálják.
Nem kell túl messzire mennünk ahhoz, hogy az első és legszembetűnőbb félreértést azonosítsuk, hiszen már a karikatúra címe is árulkodó: Lo, a szegény indián. Közismert, hogy Kolumbusz Kristóf az Újvilág felfedezésekor azt hitte, hogy Indiában szállt partra. Emiatt nem csupán a közép-amerikai őslakosokat, de mindenkit indiánoknak neveztek, akivel az „Új Világban” találkoztak (ami persze csak az európaiak számára volt új). Bár a kifejezés a „másik”, nem európai népek nyelvi jelölőjeként megkönnyítette a gyarmatosító csoportok egymás közötti kommunikációját, egy eredendően heterogén kulturális jelenséget homogenizált erőszakos módon. A torzító hatások orvoslására a kutatók manapság olyan kifejezéseket használnak, mint a státusz, illetve nem-státusz indián (a státusz indiánok a mindenkori kormánytól jogokat és kiváltságokat kapnak a nem-státusz indiánokkal szemben). Számos további elnevezés is létezik azonban, mint például az úgynevezett First Nation, Tribal Indian, Non-Tribal Indian.
A terminológia sokrétűsége ellenére az Egyesült Államokban és Kanadában is az indián kifejezést használják a leggyakrabban a tudományos diskurzusokban, ami egyértelműen a kolumbuszi félreértésnek köszönhető.[9]
Jelen esetben nem célom a fogalom teljes körű leírása, mindössze arra szerettem volna utalni, hogy már az elnevezés lényegtelennek tűnő kérdése is igen súlyos következményekkel járhat, ha félreértéseken alapszik. Felfogásomban a sztereotípiák ezekből a félremagyarázásokból is származhatnak.
A Lo, a szegény indián című karikatúrán egy indián fegyvert tart az egyik kezében, a másikban pedig egy üveget, amelyből folyadék ömlik a földre; ruhája, inge tépett, és három toll van a hajában. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár online katalógusa szerint[10] a kép nem indián művész alkotása. Lo vademberként való ábrázolása egy hagyományt követ, hiszen már a 16.században elterjedtek voltak az angol telepesek körében a „vadember”, „erdőlakó” kifejezések.[11] Az őslakosokkal szembeni ellenszenv egy középkori legendán alapult, miszerint „a vadember egy szőrős, csupasz ember, aki a természet gyermeke, félúton van az emberek és az állatok között.”[12] (Saját ford. – T. A.) Természetesen nem ez volt az egyetlen sztereotípiákon alapuló leírás, hiszen az őslakosokat olyan jelzőkkel is illették, mint „hitetlen, barbár, vad, egyszerű, műveletlen”. Alexander Pope például a következőképpen fogalmaz az Essay on Man című művében: „Lo, a szegény indián, ki egyszerű és tudatlan, Istent a felhőkben látja vagy a szélben hallja, ki büszke, hogy a tudomány nem térítette el messzire, mint a tejút vagy mint a naprendszer”. [13] (Saját ford. – T. A.) Az idézet azt sejteti, hogy sajnálni kell az őslakosokat, amiért a tudomány nem érintette meg őket, mégis úgy tűnik, Pope kiemeli a morális kulturális ártatlanságukat is. A tudatlanság, valamint a szó nemes értelmében vett tisztaság jelölte kettősség mellett Pope az „egyszerű természetüket”, a tudomány által még meg nem fertőzött gondolkodásukat, valamint a panteista látásmódjukat hangsúlyozza. Pope ábrázolásában az indiánok sok tekintetben mások, de nem tűnnek alsóbbrendűeknek a fehérekhez képest. Mindazonáltal Pope kulturális reprezentációja egyszerűségüket, naivitásukat, illetve pogány hiedelemvilágukat is kiemeli, mely a későbbiekben számos sztereotípia alapját képezte. Többek között ez a vonás gyakorolt különösen nagy hatást a keresztény misszionáriusok indián-képére, akik arra törekedtek, hogy a naiv, tudatlan, műveletlen, panteista őslakosokat megmentsék az örök kárhozattól. A 19. században, az elemzett karikatúra születésének táján, az indiánok megítélése alig különbözött a pope-i felfogástól. Horace Greeley az Overland Journey from New York to San Francisco, in the Summer of 1859 című művében például így fogalmaz: „ezeknek az embereknek ki kell halniuk, nem lehet rajtuk segíteni. Az Isten azoknak adta a földet, akik megművelik, és hiábavaló a küzdelem az Ő akarata ellen”[14] (Saját ford. – T. A.).
Pope jellemzése a nemes vadember fogalmának közvetlen előképét is jelenti, melyet gyakran az európai képmutatás ellentéteként használtak az írók, költök és filozófusok. Ebben az értelemben az amerikai indián az úgynevezett „pozitív színben feltűnő barbár” hagyomány része lett, és az aranykorral összefüggésben vagy a nyugati civilizáció boldog tudatlanságával szemben került meghatározásra. Az indiánokat más meghódított törzsekkel egyetemben az európai írók arra használták, hogy azok egyszerűségével, naivitásával, intuitív életével kapcsolatos képzeteiket és fantáziáikat igazolják. Az indiánok elképzelt nemességét felhasználva saját intézményeiket, társadalmukat közvetetten vagy közvetlenül kritizálták, vagy épp egy új és fantasztikus világként mutatták be, a kor irodalmi, értelmiségi és művészi világaként.[15]
Ez a megközelítés rámutat egy nagyon fontos tényezőre, mégpedig arra, hogy az indiánok nemes vademberként, vagyis pozitív előjellel történő ábrázolása (a negatív előjelű sztereotípiákhoz hasonlóan) nem az indián kultúra és világkép beható ismeretén, hanem idealizáción alapszik. Ebből a fogalomból sokkal inkább az európai gondolkodás és kultúra, mintsem az indián válik megismerhetővé. Arra a kérdésre, hogy a Lo karikatúra azonosítható-e a nemes vademberrel, megtalálható-e benne a szentimentalizmuson alapuló, idealizált reprezentáció, egyértelműen nemmel kell válaszolnunk. A kép vademberként ábrázolja Lo-t, aki nem csak fizikailag, de lelkileg is szegénynek tűnik. A tollak a hajában nyilvánvalóan az etnikai hovatartozását hivatottak jelölni, amely ebben az esetben vallási stigmaként is megjelenhet, kifejezve, hogy nem birtokolja a fehérek spirituális tudását. Lo nem felel meg a fehér ideáloknak, nem úgy azok antitézisének, vagyis a fehér ember antitézisének. Erről értekezik Berkhofer is: „a fehérek mindig is úgy tekintettek az indiánra, mint általános kategóriára, amellyel szemben saját hitüket, intézményeiket definiálták”.[16] Így akár már egy teljesen jelentéktelennek tűnő ruhadarab, mint a fejdísz is a negatív és sztereotip gondolkodásra utalhat.
A nemes vadember fogalma személyes diszpozíciókat is tartalmazhat, beleértve a bátorság, a harciasság és a hősiesség vonásait. Berkhofer azt is megemlíti, hogy az indiánok még a kínzások közepette is képesek arra, hogy megőrizzék emberségüket, ártatlanságukat, s ez nagymértékben ellentmond a vad, barbár, tudatlan indián-képnek.[17] Lo legszembetűnőbb aspektusa a szegénység, melyet a szétszaggatott nadrág jelez. A tradicionális és az új öltözet keveredésének köszönhetően úgy tűnik, mintha nem a saját korába és terébe, hanem egy hibrid, átmeneti időbe és térbe tartozna. Szánalmas mimikája és arckifejezése, esetlen testtartása nem a hősiesség és a harciasság képzetét kelti. A sztereotip gondolkodást mégsem csak az ábrázolt jellembeli hibák vagy hiányosságok jelzik, hanem a fehér kultúra részéről megfogalmazódó igény, miszerint Lo alakjában a kép nézője ne csak egy konkrét személyt, de az összes őslakost felismerje, vagyis hogy Lo szerencsétlen figurája legyen a minta, amikor az indiánok közösségét elképzeli.
A nemes vadember mellett az alkoholista indián is elterjedt kulturális ábrázolás. Lo egy üveget tart a kezében, melyből zavaros folyadék ömlik a földre; az üveg feltehetőleg alkoholt tartalmaz, ő pedig bizonyára részeg, erre félszeg mosolya is utal. Jobb kezében a fehérek egy másik „öröksége”, a telepesek és az őslakosok közötti megannyi konfliktus felelőse, a puska található. Köztudott, hogy az alkohol az európai gyarmatosítás kezdeteitől negatív, destruktív hatást gyakorolt az őslakos közösségekre: ezt a korai feljegyzések is bizonyítják. Az alábbi forrásidézetben maguk az őslakosok beszélnek saját szenvedélyükről:
„Négyszer próbáltam meg abbahagyni az ivást azóta, amióta találkoztunk (a metodista hittérítőkkel), szavaidat nem feledtem, de azt mondják, hogy amikor nem iszom, mérges és ingerült vagyok, ezért mindenki neheztel rám, így hát újra iszom. Arra vágyom, ami a metodisták szívében van, ami segít nekik nemet mondani és nem inni többet. […] Nagyon öreg vagyok, nem kellene innom, de amikor whiskyt látok, elgyengülök, innom kell, oda kellene mennem, ahol az indiánok nem isznak, vagy azt a vallást választani, ami segít abban, hogy többé ne igyak.”[18] (Saját ford. – T. A.)
A fegyver, az üveg rum és a részegség mint a morális gyengeség egyértelmű utalásai az európai befolyás negatív szimbólumai is egyben, mégis ezek fosztják meg Lo-t attól, hogy ne teljes jogú emberként, csak félemberként lássuk, vagyis kizárják a nemes vadember idealizált hagyományából. Ez a tény is azt a meggyőződésem erősíti, miszerint a negatív kulturális sztereotípiák az őslakosokkal kapcsolatban akkor a leghatékonyabbak, amikor a nyugati civilizáció előnyt kovácsol a rájuk kivetített negatív attribútumokból, sőt, a sztereotip ábrázolás akkor válik igazi értékké, amikor sikerül a társadalmilag veszélyes tulajdonságokat a másik kultúra, a kulturális Másik sajátjaként feltüntetni.
Fontos szót ejteni a képaláírásról is, mely a következő: „Ó, miért követ engem a fehér ember” („Oh why does the white man follow my path”). Szembetűnő e mondat kétértelműsége; egyfelől úgy hat, mintha néhány fehér ember követné az őslakosok életmódját, hasznot húzva belőlük a kereskedelem terén, másfelől pedig olyan, mintha azokat a fehéreket kritizálná, akik nyugaton élnek, és úgy tekintenek az őslakosok életmódjára, mint ami ténylegesen különleges vagy nemes lenne. Elméleti síkon az is elképzelhető, hogy a mondat a sztereotip diskurzusokra vonatkozó metakommentár, bár ennek a valószínűsége elég csekély az 1870-es évek derekán. Inkább feltételezhető az, hogy Lo-ra úgy kell tekintenünk, mint a fehér emberré „alakulás” állapotában félúton megrekedt létforma sztereotip allegóriájára.
II.
A sztereotípiák és az általuk közvetített képek nemcsak az indiánok időbeli megrekedtségét sugallják, de maguk is időben megrekedt képek. A Lo-hoz társított negatív jelentések a mai napig aktuálisak és alapvetően befolyásolják a nyugati társadalom indián-képét. Az elmúlt évszázadban a film még inkább elősegítette a negatív sztereotípiák burjánzását. A következőkben azt vizsgálom vázlatosan, hogyan járult hozzá a hollywoodi filmgyártás az őslakosok megítéléséhez, miként viszonyult a velük kapcsolatos sztereotípiákhoz.
Nem célom, hogy az őslakosok filmes ábrázolásának minden vetületét megvizsgáljam, mindössze azokról az alkotásokról teszek említést a teljesség igénye nélkül, amelyek összefüggésbe hozhatóak a Lo, a szegény indián című képpel. Az első jelentősebb hollywoodi produkció Az igazi férfi (The Plainsman. Cecil B. DeMille, 1936), mely az amerikai polgárháború idején játszódik, amikor az észak-amerikai Cheeyene indiánok lőfegyvereket kapnak. Az üzlet balul sül el, az indiánok megtámadják az egyik fehér erődítményt és elrabolják a hősnőt, akinek a főszereplő, Hickok (Gary Cooper) siet a segítségére. A filmben az őslakosok igazi vademberekként jelennek meg, akik a tűz körül kínozzák a rúdra kötözött fehér embert. Ez az ábrázolási ideológia a korszak más filmjeiben is tetten érhető (ld. Lone Ranger. Fran Striker, George W. Trendle, 1933).
John Ford Cheyenne ősz (Cheyenne Autumn, 1964) című filmje azonban már más irányt mutat. Ekkorra a nemes vadember típusú indiánábrázolás teljesen hitelét vesztette. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a jelenet, amelyben a kiadó igazgatója (Charles Seel) a kollégáival kiabálva mondja ki, hogy a nemes vadember önmagában már nem hír, mert ezzel nem lehet eladni egy újságot, inkább a nemes rézbőrű megnevezéssel növelhető az eladott példányok száma.[19]
A sztereotípiák az 1980-as években tovább burjánzanak. Nagymértékben járult hozzá ehhez Milos Forman Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo’s Nest, 1975) című filmje. A főszereplő, Patrick McMurphy (Jack Nicholson) egy elmegyógyintézetben ismerkedik meg a Főnöknek hívott indiánnal (Will Sampson), akit Forman beszéd- és életképtelen (alapvető emberi reakciókra sem képes) személyként ábrázol. Valójában azonban mégsem az, mindenkit átver, és a film végén megszökik. Azt gondolom, hogy ez a szimbolikus tett nem teljesen illik a hollywoodi klisékbe, inkább a sztereotípiák előli menekülésként értelmezhető.
Clint Eastwood filmje sem tett túl sokat az őslakosokkal kapcsolatos sztereotípiák lerombolása és a degradáló ábrázolásmód megszüntetése ellen. A dicsőség zászlajában (Flags of our Fathers, 2006) Ira Hayes (Adam Beach) egy alkoholista Saulteux (kanadai őslakos) indián katona, akiről a bajtársai is megvetéssel beszélnek: „még egy részeges indián” – ordítják az egyik jelenetben. Adam Beach egész életét végigkísérte ez a sztereotípia, hiszen rezervátumban élt (Dog Creek), ahol édesanyját elgázolta egy ittas vezető, édesapja pedig alkoholista volt. Éppen ezért mindent megtett annak érdekében, hogy ne vetítsék rá a részeges indián-képet. [20]
Azt gondolhatnánk, hogy a 21. században az 1950-60-as évek polgárjogi mozgalmainak köszönhetően érzékenyebb a közönség a negatív sztereotípiákra, mint korábban. Nos, tévednünk kell, hiszen a Johnny Depp főszereplésével készült A magányos lovas (The Lone Ranger. Gore Verbinski, 2013) című film sem kérdőjelezi meg, hanem inkább megerősíti a negatív sztereotípiákat: Depp egy félig idióta őslakost alakít, aki a fején ülő döglött madarat eteti. A film nyitójelenetében egy cowboynak (vagyis a kulturális reprezentációk alapján az indiánok „ősellenségének”) öltözött kisfiú egy sátorban berendezett kiállításra látogat. Megáll egy indián bábu előtt, aminek a tábláján az olvasható: „nemes vadember a természetes környezetében” („Noble Savage in his natural habitat”). Később a bábu mint a sztereotípiák hordozója megelevenedik, a film tehát nem csak sztereotípiákkal operál, hanem azok logikáját is követi, úgy működteti az elbeszélést, mint a kultúra a sztereotípiákat. Úgy tűnik tehát, hogy a nemes vadember reprezentáció a mai napig jelen van a hollywoodi ábrázolásokban.
Ezek a példák arra engednek következtetni, hogy Hollywood nem igazán kíván változtatni az őslakosok megítélésén, azon a konzervatív kulturális ideológián, ami már a Lo-ban is jelenlévő negatív sztereotípiákban gyökerezik és napjainkban is formálja a társadalmi attitűdöt.
Nem tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük, hogy azok a sztereotípiák, amelyek 150 évvel ezelőtt az indiánról csak mint bolondról, vademberről, alkoholistáról tudtak beszélni, a mai napig változatlan formában jelennek meg a hollywoodi kasszasikerekben. Miért állandósultak a sztereotípiák? Miért nem változtak, ahogy a kor változott? Miért vannak hatással még mindig a fehérek és az őslakosok mindennapi kapcsolatára? A válasz talán a sztereotípiák természetében, azok kulturális beágyazottságában rejlik, ennek vizsgálata azonban egy kierjedtebb kutatás tárgya és célja lesz.
Bibliográfia
Schneider, David J.: The Psychology of Stereotyping. London, The Guilford Press, 2004.
Greeley, Horace: An Overland Journey, from New York to San Francisco, in the Summer of 1859. New York., C. M. Saxton, Barker and Co., 1860 From Letter 13: “Lo! the Poor Indian!”
MacLean, Hope: A Positive Experiment in Aboriginal Education: The Methodist Ojibwa Day Schools in Upper Canada, 1824-1833. The Canadian Society of Native Studies 22.1, 2002.
Berkhofer, Robert F.: White Conceptions of Indians. In Handbook of North American Indians: History of Indian-white relations. Szerk. Sturtevant, William C. U.S., Smithsonian Intitution, 1988.
Yzerbyt, Vincent Y.: Stereotypes as Expanations. In The Formation of Meaningful Beliefs about Social Groups. Szerk. McGarty, Craig. Yzerbyt, Vincent Y. Spears, Russel. UK, Cambirdge University Press, 2004.
Marlon Brando declines Best Actor Oscar (http://www.history.com/this-day-in-history/marlon-brando-declines-best-actor-oscar 2014. 03. 02.)
Adam Beach. Biography (http://www.imdb.com/name/nm0063440/bio?ref_=nm_ov_bio_sm 2014. 03. 02.)
Duane Champagne: Noble Savages and Noble Nations (http://indiancountrytodaymedianetwork.com/2014/01/15/noble-savages-and-noble-nations-153110 2014.03.03)
Pope, Alexander: An Essay on Man: Epistle I (http://www.poetryfoundation.org/poem/174165 2014. 03. 02.)
Lo the poor Indian Oh why does the White man follow my path! (http://www.loc.gov/pictures/item/93515172/ 2014. 03. 02.)
[1]Marlon Brando nem jelent meg az Oscar-díj átadáson 1973-ban, hanem Sacheen Little Feather (Apache) indiánt küldte el maga helyett és kérte meg, hogy tolmácsolja az üzenetét, melyben hangot adott az őslakosok politikai diszkriminációja elleni tiltakozásának. Marlon Brando declines Best Actor Oscar (http://www.history.com/this-day-in-history/marlon-brando-declines-best-actor-oscar 2014. 03. 02.)
[2] Példaként Zacharis Kunuk és az Isuma Corporation gyártó és forgalmazó cég filmjei említhetőek, amelyekkel egy következő írásomban foglalkozom.
[3]Schneider, David J.: The Psychology of Stereotyping. London, The Guilford Press, 2004. 16.
[4] Schneider, David J.: The Psychology of Stereotyping. London, The Guilford Press, 2004. 16.
[5] Schneider, David J.: The Psychology of Stereotyping. London, The Guilford Press, 2004. 16.
[6] Schneider, David J.: The Psychology of Stereotyping. London, The Guilford Press, 2004. 17.
[7] Schneider, David J.: The Psychology of Stereotyping. London, The Guilford Press, 2004. 17.
[8] Yzerbyt, Vincent Y.: Stereotypes as Expanations. In The Formation of Meaningful Beliefs about Social Groups. Szerk. McGarty, Craig. Yzerbyt, Vincent Y. Spears, Russel. UK, Cambirdge University Press, 2004.
[9] Az „indián” különösen komplex, destruktív és diszkriminatív kifejezés Kanadában, hiszen nem csak a kutatók, de a kormány is használja. Ugyanakkor nem foglalja magába az Inuitokat és a Métiseket.
[10]Lo the poor Indian Oh why does the White man follow my path! (http://www.loc.gov/pictures/item/93515172/ 2014. 03. 02.)
[11] Berkhofer, Robert F.: White Conceptions of Indians. In Handbook of North American Indians: History of Indian-white relations. Szerk. Sturtevant, William C. U.S., Smithsonian Intitution, 1988. 524.
[12] Berkhofer, Robert F.: White Conceptions of Indians. In Handbook of North American Indians: History of Indian-white relations. Szerk. Sturtevant, William C. U.S., Smithsonian Intitution, 1988. 524.
[13] Pope, Alexander: An Essay on Man: Epistle I (http://www.poetryfoundation.org/poem/174165 2014. 03. 02.)
[14] Greeley, Horace: An Overland Journey, from New York to San Francisco, in the Summer of 1859. New York., C. M. Saxton, Barker and Co., 1860 From Letter 13: “Lo! the Poor Indian!”
[15] Duane Champagne: Noble Savages and Noble Nations (http://indiancountrytodaymedianetwork.com/2014/01/15/noble-savages-and-noble-nations-153110 2014.03.03)
[16] Berkhofer, Robert F.: White Conceptions of Indians. In Handbook of North American Indians: History of Indian-white relations. Szerk. Sturtevant, William C. U.S., Smithsonian Intitution, 1988. 527.
[17] Berkhofer, Robert F.: White Conceptions of Indians. In Handbook of North American Indians: History of Indian-white relations. Szerk. Sturtevant, William C. U.S., Smithsonian Intitution, 1988. 527.
[18] MacLean, Hope: A Positive Experiment in Aboriginal Education: The Methodist Ojibwa Day Schools in Upper Canada, 1824-1833. The Canadian Society of Native Studies 22.1. 2002.
[19] A nemes rézbőrű mint sztereotípia többször is fellelhető James Fenimore Cooper írásaiban „gyerekes, természet közeli, ártatlan” jelentésekben.
[20] Adam Beach. Biography (http://www.imdb.com/name/nm0063440/bio?ref_=nm_ov_bio_sm 2014. 03. 02.)