A szólás az alsóvárosi nép ajkán született a múlt század fordulóján, akkor használják, amikor valaki hirtelen, köszönés nélkül távozik. Ez történt Dugonics András szobrával, aki az ítélőtábla (a mostani egyetem) épülete elől néhány héten belül a róla elnevezett tér közepére költözött, és a piacozó alsóvárosiak nem találták a helyén. Az áthelyezés oka az volt, hogy az ítélőtábla kálvinista elnöke kiharcolta a polgármesternél, hogy a szegedi születésű, tudós pápista pap szobrát helyezzék el az épület elől. Ez 1894-ben történt, de jó döntés volt: a szobor a tér egyik hangsúlyos eleme lett, különösen a legutóbbi jól sikerült térfelújítás óta.
Nem Dugonics az egyetlen vándorszobor Szegeden. Sissi például háromszor költözött, mire ismét visszatalált a színház elé. 1906-os avatása után negyven évig állt a színház bejárata előtt, a hidat nézte elmerengve. A háború után a szép királyné persona non grata lett, és a városháza udvarára száműzték, később a felújított várrom fái alatt üldögélt harminc évig elhagyatva, magányosan. Végül a rendszerváltás után nyerte el méltó helyét a Stefánián és lett a helybeliek és a vendégek egyik kedvence.
Az előző két szobor jó példa arra, hogy sok dolog befolyásolja egy szobor elhelyezését, a vándorlás végeredménye ugyanakkor szerencsés lehet. Ellenben a Táncosnő Csáky József szegedi születésű, nemzetközi hírű szobrászművész egyetlen magyarországi köztéri szobra, még mindig nem az őt megillető helyen áll az Anna-kútnál. A szobrot először a Honvéd téren állították fel, elhelyezése nagyon előnytelen volt, így áthelyezték a Klauzál tér szögletébe, ahonnan a Kenyérszegő érkezése miatt kellett távoznia. Ekkor került a kútra szobordíszként. Méltatlan helyzetét a forgalom közepén, lámpaoszlopok között az illetékesek is érezhették, így a csomópont átépítése során pergolát emeltek köré padokkal. Az odaültetett növények megnőttek, kellemes árnyékot adnak, csak éppen a szobor alig látható.
Néhány további példa: Dankó Pista szobrát 1912-ben a Stefánián állították fel Sissi közelében a Tisza partjára. A háború után neki is költöznie kellett, akkor került a Kass szálló elé, ahol a világ valószínűleg egyetlen cigányszobra megfelelő elhelyezést nyert. II. Rákóczi Ferenc eredetileg a Széchenyi téren, a Zsótér ház előtt állt, és a Dóm tér elkészülése után vándorolt a Püspöki palota elé, ahol a történelmi környezetben nagyszerűen érvényesül.
Nem mindig kell vándorolni, néha elég megfordulni egy szobornak ahhoz, hogy magára találjon. Ez történt Juhász Gyula Tisza-parton álló szobrával, melyet 1957-ben a mai helyén, de a folyónak háttal állítottak fel. Szerencsére 1981-ben megfordult, és a szerelmes Tiszáját nézi azóta is.
A vándorszobrok igazolják, hogy a szobrok szerves részei a város életének, és sorsukat éppúgy befolyásolja a történelem, a politika, a városrendezés, az átépítések vagy felújítások, mint valódi, hús-vér lakóiét.
Borítófotó: Pálfi Adrienn