Peter Farrelly (Dumb és Dumber [Dumb and Dumber, 1994], Elhajlási engedély [Hall Pass, 2011]) filmjeiben megszokhattuk, hogy a rendező rendkívül abszurd és vicces témákat vonultat fel, azonban a 2018-as Zöld könyv – Útmutató az élethezeen Book. Peter Farrelly, 2018) című filmjével megmutatta, hogy olyan mélységű problémák feldolgozása esetén is megállja a helyét, mint a faji megkülönböztetés. A téma természetesen nem újkeletű a filmvásznon, azonban ez a film mégis annyira élményszerű, hogy a néző szinte tökéletesen átérzi az ábrázolt kor világát, annak minden bájával és nehézségével együtt. A Zöld könyv elnyerte a legjobb forgatókönyvnek és filmnek járó Oscart, felkerült az Amerikai Filmintézet Top10-es listájára, a pazar történetet pedig káprázatos színészi játék közvetíti: Viggo Mortensen és Maharshala Ali egyszerűen remekelnek a szerepeikben, így az utóbbi a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjakat is megérdemelten zsebelte be.

A film szépségét talán az is adja, hogy igaz történetet dolgoz fel. Nick Vallelonga, az egyik főhős fia is részt vett a forgatókönyv elkészítésében, amelyet Peter Farrelly-vel és Brian Hayes Curry-vel közösen írtak. A történet során a polgárjogi küzdelmek fellendülése előtti, hatvanas évek eleji Amerikába csöppenünk, ahol főhősünk, Tony Vallelonga (Viggo Mortensen) olyan tipikus bronxi, faragatlan fickóként tengeti életét, aki nem riad vissza egy-két pofon leosztásától, és akinek helyén van a szíve, még ha kicsit rasszizmussal telített is. Tony – becenevén „Hantás” ‒ épp munkanélküliséggel küzd, amikor felkeresik, hogy legyen az afroamerikai zongorista, Doctor Donald Shirley (Mahershala Ali) sofőrje egy nyolchetes turné során a déli államokban. Miután Tony megkapja a lemezkiadótól a Zöld könyvet ‒ ami csupa hasznos információval látja el többek között arról, hogy hol étkezhet és hol szállhat meg egyfroamerikai az utazása során ‒, kezdetét is veszi a kaland Délre, ahol a tolerancia és az elfogadás még igencsak gyerekcipőben jár.

Tony és Donald karakterei egymás tökéletes ellentétei: nemcsak bőrszínük különbözik, hanem az iskolázottságuk, a gondolkodásmódjuk és a világnézetük is, a köztük lévő különbségek pedig jó néhány konfliktushelyzethez vezetnek. Tony büszke arra, aki, és esze ágában sincs a stílusán, a nevén, a viselkedésén változtatni. Don ‒ a tipikus afroamerikai ábrázolásokkal ellentétben ‒, merev, szabálykövető egyén, aki kezdetben nehezen képes elviselni Hantás Tonyt, ugyanakkor tudja, hogy szüksége van rá, főképp problémakezelő képessége miatt, hiszen a déli államokban különféle veszélyek leselkedhetnek rá származása miatt.

Útjuk során nemcsak karakterfejlődésüknek, hanem egy igaz barátság kialakulásának is szemtanúi lehetünk. Hasonló barátságkötést az Életrevalókban (Intouchables. Oliver Nakache, Eric Toledano, 2011) is láthattunk, ahol a brit arisztokrata a segítőjének fogadta a gettóból származó fekete férfit. Ahogyan a francia vígjátékban, úgy itt is a két külön világ találkozása és a közös kaland nem várt barátságot szül. A két főszereplő megpróbálja megváltoztatni egymás életszemléletét: Tony igyekszik rávezetni Dont egy lazább életstílusra, olyan dolgokat mutat meg neki, amelyektől korábban ő úriember mivolta miatt irtózott, vagy éppenséggel nem is ismert, mint például a KFC-s csirke vagy éppen Little Richard és Chuck Berry zenéje; Don pedig igyekszik a jó út felé terelni Hantás Tonyt, akinek nincs ellenére a lopás vagy az erőszakos viselkedés, ha a helyzet úgy kívánja.

Tony a közös útjuk során szembesül az igazi rasszizmussal, a megaláztatással, Don tehetetlenségével és a gazdag fehérek képmutatásával, akik a kulisszák mögött ugyanolyan „koszos niggernek” tekintik a zenészt, mint rosszabb körülmények között élő társait. A Zöld könyvben láthatunk kocsmai verekedést és rendőri túlkapást, tanúi lehetünk Tony felesége, Dolores (Linda Cardellini) iránt érzett szerelmének, mindemellett pedig számos szórakoztatást nyújtó faktornak, de a film nemcsak ezekre épít, hanem közvetíti felénk Don magányát, frusztrációját is. A zongorista kívülállónak érzi magát, hiszen fekete társai kinézik maguk közül, a fehérek viszont képtelenek őt befogadni. Amikor megismeri Tony nézeteit, miszerint az ő világa sokkal sötétebb, illetve ráébred arra, hogy Tony többet tud a fekete kultúráról, mint annak igazi képviselője, talán a film legmeghatóbb pillanatát élhetjük át. Ez az a mozzanat, amikortól igazán elmélyül a két karakter közti barátság.

A történet csúcspontján szembesülünk azzal, hogy hiába törölték el közel száz évvel korábban a rabszolgaságot az Egyesült Államokban, a feketék jogai továbbra is igencsak hiányosak. Az utolsó fellépését megelőzően megtiltják a zongoristának, hogy fehér közönsége köreiben vacsorázhasson (nem engedik be a kizárólag fehéreknek fenntartott étterembe a fellépés helyszínén), Don pedig az út, és talán élete során először félreteszi addigi küldetéstudatát, leveti láncait, kiáll önmagáért, lélekben felszabadul, majd megteszi azt a lépést, amelyre korábban gondolni sem mert volna: egy pohár whiskeyvel, egy noname zongora tetején, populáris zenész módjára, önfeledten mulat egyszerű, fekete emberek körében.

A Zöld könyvÚtmutató az élethez az a road movie, ami néhol kicsit giccses, néhol drámai, itt-ott érzelgős, de mégis szórakoztatóan tanulságos. Tökéletesen tárja elénk korunk problémáját, az emberiségbe vetett remény utolsó foszlányait, miközben arra tanít minket, hogy a barátság és az emberi érték rassztól független.