Jim Jarmusch új filmje, a Halhatatlan szeretők (Only Lovers Left Alive, 2013) vérfrissítést jelent a mostanában divatos vámpír-tematikában. Hosszú idő óta ez az első alkotás, amely művészi igénnyel beszél a témáról. A forgatókönyvet is jegyző rendező legnagyobb érdeme, hogy körüljárja a vámpírlét egyik nagyon hangsúlyos, de eddig csak érintőlegesen bemutatott területét: az évszázados tudással való együttélés nehézségeit. A világ összes hangszerén játszó Adam (Tom Hiddleston), aki egykor Byronnal cimborált, valamint a nyelvekben és az irodalomban jártas felesége, Eve (Tilda Swinton) a legnagyobb természetességgel emlegeti az élőlényeket a latin nevükön, és betéve tudja a kvantumfizika jelentős elméleteit. Ennél azonban sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy vajon mit lehet kezdeni ekkorra tudással. Tartogat-e még az élet valami újat annak, aki már mindent látott, és hogy el lehet-e fogadni a történelem örök ismétlődését. Jarmusch – két főhőse által – ellentétes válaszokat ad, és ezzel egyrészt a saját kételyeit és megoldásait, másrészt a racionális/emocionális felfogások különbségeit is bemutatja.
Adam az „ostoba zombiktól” (értsd: az emberektől) elzártan él; igazi mizantróppá vált. Az autodidakta polihisztor a világ összes tudásának birtokában képtelen feldolgozni az egyszeri ember tudatlanságát, az emberiség gyarlóságát. Egyszerre cinikus és közönyös, miközben belülről marcangolja a düh. Jim Jarmusch kiválóan választotta ki férfi főhőse foglalkozását. Adam roppant nagy tudású művészfigura, aki szavak nélkül, melankolikus gitárzenéjével ad hangot keserűségének. Remekül ellensúlyozza őt a felesége, Eve, aki képes enyhíteni a végtelen lét terhét. Életszeretetével és bölcsességével újra és újra megmenti a férfit a végső kétségbeeséstől. Míg Adam az önkéntes száműzetésében saját magát próbálja újradefiniálni, addig Eve minden új nappal egyre több tapasztalatot szív magába; átél minden percet és örömöt. Adam egyetlen kapcsolata a külvilággal egy férfi, aki pénzért dolgozik neki. Nem köti össze őket más, csak a kölcsönös érdek. Eve ezzel szemben baráti kapcsolatokat ápol, számára a másokkal való érintkezés sokat jelent. Törődő természetével, nyugodtságával jól kiegészíti az én-központú és mindig nyugtalan Adamet. Anyafiguraként áll fölötte, de nem nyomja el őt, sőt, mintha egész életének fő feladata férjének támogatása lenne.
Adam valójában az underground alkotó, Jarmusch alteregója. Az író-rendező a főhősét egyszerre ábrázolja izgalmas és arrogáns személyiségnek. Adam mások fölé pozicionálja magát, amivel egyidejűleg válik nagyképű egoistává és szánni való, magányos lélekké. Ellenszenvet és sajnálatot egyaránt kivált. Akárcsak Adam, Jarmusch is büszkén vállalja a kívülállóságát, amit egyfajta szerzői hitvallásként definiál. Ismertségét – tehetsége és egyedisége mellett – az intézményesült formákkal és elvárásokkal való szembeszegülésének köszönheti. Erre ezúttal némi kritikai éllel tekint, ami leginkább Eve figurájának árnyékában rajzolódik ki. Adam talán mindenki fölé helyezi magát, Jarmusch azonban Adam fölé helyezi Eve-t. A nő ugyanolyan élettapasztalattal, de még nagyobb bölcsességgel van felvértezve, és nem jellemzi a férfit körüllengő keserűség. Elfogadta a megváltoztathatatlant, a véget nem érő életet, és mindig előre tekint. Ő az egyetlen, aki a rezignált Adamet is képes megmozgatni, mellette a férfi gyakran buta kisfiúnak tűnik, aki az egyik pillanatban nemet mond a nőnek, a következőben azonban vakon követi.
Különbségeik több szinten is megmutatkoznak. Jarmusch nem túl visszafogott, de mégis ízléses módon a megjelenésükkel és az őket övező környezet kialakításával is erősíti a köztük lévő kontrasztot. Míg az örökké feketét viselő, sötét hajú Adam fantomként járkál a Detroit gyárnegyedében lévő, függönyökkel elsötétített, hangszerekkel túlzsúfolt padlásszobájában, addig Eve hosszú fehér hajával, világos ruháiban könnyeden suhan végig az egzotikus és színekben gazdag Tanger szűk utcáin. Mindeközben – a belőlük áradó elegancia miatt – furcsamód mégis hasonlítanak egymásra. Valódi egységet alkotnak, elhisszük róluk, hogy évszázadok alatt sem untak egymásra. Jarmush az első emberpár nevét adta nekik – nem véletlenül: Eve-nek Adam oldalbordájaként szinte feladatává vált a férfi támogatása. A nő a döntéshozó, aki – átvitt értelemben – leszakítja az almát; közel engedi húgát, aki veszélybe sodorja őket, s emiatt menekülniük kell. Kiűzetnek a saját paradicsomukból. Továbbá rendelkeznek azzal a képességgel, hogy másokat vámpírrá tegyenek, tehát ugyanúgy benépesítik a vámpír közösséget, ahogyan Ádám és Éva is benépesítette a Földet.
A Halhatatlan szeretők romantikus történet is, ami túláradó érzelmektől mentesen szól a szeretetről és az odaadásról. Adam és Eve szerelme már híján van a kezdeti hévnek, mégsem tűnik kihűltnek. Nem csupán párként, hanem szövetségesekként is működnek a tőlük és egymástól is elidegenedett emberek között. A világnál csak egymást ismerték meg jobban, mégis szüntelen rajongással és érdeklődéssel fordulnak a másik felé. Olyan szépen, szelíden szólnak egymáshoz, ahogyan a kicsi gyerekekhez szokás. Ez leginkább Eve húga, Ava (Mia Wasikowska) zabolátlan természete mellett tűnik fel, aki a pár egységének ellenpontozásaként, a káosz megtestesítőjeként kerül a történetbe. A lány a magány képviselője is, akiben szüntelenül tombol az izgalmak iránti vágy, ezzel azonban épp az igazi társ hiánya miatti űrt igyekszik betölteni. Ava végtelen önzőségének tükrében az Adam és Eve közötti kapocs még pozitívabb színezetet kap. Összetartozásukat legszebben a kezdő képsorok illusztrálják, amelyekben azt láthatjuk, hogy egymástól több ezer kilométerre is azonos ütemben lélegeznek. A párhuzamos montázs felváltva mutatja őket: Adam a detroiti lakásában, Eve a tangeri szobájának baldachinos ágyában fekszik, mégis összeköti őket az egyforma mozdulatlanságuk, a vértől megrészegült tekintetük, és a kamera folyamatos, körkörös mozgása, ami az élet végtelen ismétlődéseire is utal. Ezért nem ítéljük el őket, amiért a film zárásában vámpírrá változtatnak egy fiatal párt. Mivel egykori önmagukra ismertek bennük, nem a halhatatlanság nyomorával sújtanak le rájuk, hanem megajándékozzák őket az örök szerelem esélyével.