Wéber Kata és Mundruczó Kornél új filmjéről nehéz írni, hiszen ahhoz, hogy az a mélység megmutassa magát, amelyből a következmények fakadnak, túl kell látni azon a gyászon, amelyet egy újszülött halála okoz. Miről szól a Pieces of a Woman? Egy kislány elvesztéséről, az összeomlásról, az elfogadásról, a feloldozásról és a szerelem illúziójáról.
A gyász állandó téma a film- és sorozatiparban, hiszen a feldolgozás mindig is aktuális kérdése volt a modern társadalomnak, leginkább azért, mert nem tud mit kezdeni a traumákkal. Egy kapcsolat elvesztését, az ezzel járó szégyen érzését és annak következményeit mutatja be – pontosabban azt, ahogy egy nő a saját maga feletti kontrollt hogyan veszíti el – a Szerelemre kattintva (Celle que vous croyez. Safy Nebbou, 2019) című francia film Juliette Binoche főszereplésével. Az Engedd el! (Rabbit Hole. John Cameron Mitchell, 2010) abba nyújt betekintést, hogy egy gyermek elvesztését hogyan dolgozza fel egy pár. A téma az Oscar-díjas magyar filmben, a Saul fiában (Nemes Jeles László, 2015) is középpontba kerül, a film narratívája a legkegyetlenebb embertelenségre világít rá párhuzamosan azzal, ahogy Saul azért küzd, hogy a kisfiút hagyományos szertartás keretében temethesse el. Már az ókori irodalom megannyi alkotása figyelmeztet bennünket: a holtat el kell temetni, meg kell adni neki a végtisztességet. Ez a toposz Wéber Kata és Mundruczó Kornél filmjében is megjelenik, azonban az, hogy egy újszülött haláláról van szó, még nehezebbé teszi a szembesülést. A film sajátossága egyrészt az összetett problematikában rejlik, melynek a mélyét csak sejthetjük, másrészt a témaválasztásban: hogyan dolgozzuk fel egyszerre egy pár órát élt kisbaba és a társunk elvesztését, akivel már csak a trauma köt össze, amelyet közösen nem vagyunk képesek megélni?
Ha nem tudnánk, ki írta a forgatókönyvet, akkor is meg lehetnénk győződve arról, hogy egy nő nézőpontjából szemléljük a történetet. A film hármas tagolású, egyszerű alapstruktúrát követ: az otthonszülés (esemény) – a gyászmunka, melynek fázisai összemosódva jelennek meg (kidolgozás) – és végül a gyászmunka utolsó lépcsője, az elengedés (megoldás). A történet központi szereplői az újszülött kislányukat elveszítő szülők, Martha (Vanessa Kirby) és Sean (Shia LaBeouf), Martha családja, valamint a bába, Eva (Molly Parker). Egy, a családba beilleszkedni képtelen férfi nézőpontja „ellensúlyozza” négy nő perspektíváját – a férfi szemszöge kontrasztként funkcionál. A nagymama, a nagynéni, az unokatestvér kibontatlan történeteinek súlya kíséri Martha életének egyik legnehezebb fejezetét, amelynek végeredménye a női újjászületés. A nő a képernyőn nem egy. Mindegyikük drámája felsejlik a dialógusokban, azonban kibontatlan marad.
A film egészen a történet végéig nem kínál betekintést a bába vezeklésének tortúrájába, csak a tárgyalóteremben látjuk viszont a film utolsó harmadában. A dráma forgását és irányát mégis részben az ő sorsának kérdése adja: elnyeri-e büntetését, amiért nem hívta időben a mentőket? Nem volt elég körültekintő, szem elől tévesztette a jeleket? Az ártatlanság lehetősége fel sem merül. A másik lappangó drámai bizonytalanság az, hogy az édesanya meglássa az értelmét a pár órát élő kislány életének, és el tudja temetni – el tudjon tőle búcsúzni.
Az egymást érteni képtelen Seannak és Martha anyjának (Ellen Burstyn) egyetlen közös célja az, hogy az ügyet bíróságra vigyék – hiszen valakinek bűnhődnie kell. Martha nem akarja ezt, talán azért, mert legbelül érzi, hogy anyja és élettársa dühe valójában ellene irányul. Mindegyikük a feloldozásáért küzd, csak nem találják meg annak a lehetőségét, hogy elfogadják mindazt, ami történt. Végül a nő és a férfi közti kapcsolat feladása válik megoldássá, amely után a darabok, a nő és a férfi töredékei is újrarendeződnek.
Milyen darabokra szakad a nő, mik ezek a töredékek, amelyekre a cím utal? Tárgyak és szimbólumok, az élet és az elmúlás jelei. Nyomok és emlékek. A szülés utáni betét, amely felfogja és eltakarja a világ szeme elől a vért. A rúzs, amely elfedi az anyát, és felidézi a nőt. Az alma illata, amely Marthát a lányára emlékezteti, és miután rátalál a boltban az illatra, a gyümölcsöket darabjai bontja szét és a magokat csíráztatni kezdi. A sapka, amit Sean búcsúként – mintegy a továbblépés jeleként – hagy a kocsiban, majd Martha felveszi, amikor búcsút vesz kislányától – a férfi nélkül. A víz, amelyben Martha a vajúdás közepette fájdalmát csillapítaná, majd amellyel elmossa Sean utolsó szennyesét. A gumilabda, az otthonszülés kelléke, amelyet az agresszív Sean nekivág a mozdulatlan Marthának – végül az égő cigarettavég pukkasztja ki. A titokban eladott családi autó és a Martha számára ismeretlen ékszer, amely lebuktatja Seant. Az egyértelműnek tűnő metaforák szerepének felfedezése után a mitizált jelentéseket érdemes lehámozni. Az alma sem a bűnről, a mag elvetése pedig nem az újrakezdésről szól – hanem a szembenézésről. A darabok az elengedés tárgyai. De nemcsak a gyász kellékeit, hanem az újrakezdés lehetőségének eszköztárát is látjuk.
Martha és Sean személyisége, családi, kulturális és társadalmi háttere összeegyeztethetetlen. Hogy a csúnya szociológiát is belekeverjük a képletbe, az alsó- és a felsőközéposztály közti szakadéknál fogva teljesen más kulturális és társadalmi tőkével rendelkeznek, amely által befogadják a világot, mozognak benne és mozgatják az életüket is – amely által megküzdenek egy tragédiával. Túlélési stratégiájukban ütközik ki, hogy mennyire nem ismerik egymás nyelvét, és az idegenség miatt a sajátjukat sem beszélik jól. Egyikük csöndben, másikuk hangosan szenved. A nő méltóságteljesen, a férfi zülléssel. A nő és a férfi drámáját fokozza, hogy Martha mellett párhuzamosan jelenik meg az egyedülálló, a magánélettel szemben a karriert „választó” magányos unokatestvér, akinek a bűnös kapcsolat, a traumával telített Sean jut. Azonban az, hogy Sean búcsúként azt mondja Suzanne-nek, hogy kár, hogy nem előbb találkoztak, még tragikusabbá formálja a narratíva tárgyát, a verbális és nonverbális kommunikáció és a női önismeret teljes bukását.
Lassan derül csak ki, jóval a film felén túl, hogy az otthonszülést egyedül Martha akarta. Emiatt haragszik rá az anyja és Sean. A történet legnagyobb tragédiája annak a sejtetése, hogy ez a két ember közösen nem tudott döntést hozni. Annak ellenére, hogy minden szemérmesség nélkül kísérte végig a szülést Sean, csődöt mondott a párbeszéd. Nem tudtak közös döntést hozni, tiszta szabályokat felállítani a szülésről, így arról sem, hogy bemenjenek a kórházba. Nem tudtak egymással kommunikálni. Martha felismerte, mi történt. Ahogy azt is, hogy senki sem hibás, Eva, a bába sem. Hiszen az életben minden csak töredék, s mindig csak egy adott nézőpontból látszik. Feloldozza a bábát, és feloldozza magát is.