A távol-keleti filmek rajongóinak nem csenghet ismeretlenül Park Chan-wook dél-koreai rendező neve: az ő munkásságába tartozik a Bosszú-trilógia, melynek legismertebb darabjából, az Old Boyból (Oldeuboi. Park Chan-wook, 2003) kereken tíz évvel később, azonos címmel amerikai remake is készült (Spike Lee, 2013), igaz, ennek sikere messze elmaradt az eredeti műétől. A rendező emellett forgatott már horrort (Extrém esetek. Saam gaang yi, 2005), háborús drámát (Demilitarizált övezet: JSA. Gongdong gyeongbi guyeok JSA, 2000) és erotikus dráma-thrillert is (A szobalány. Ah-ga-ssi, 2016). Legújabb filmje A titokzatos nő (Heojil kyolshim. Park Chan-wook, 2022), ami a krimi műfaji alapjain tárja elénk több gyilkossági eset feltárását, a nyomozás menetét, illetve két ember megismerkedésének és lassanként szerelembe esésének történetét. A filmet Magyarországon a Koreai Filmfesztiválon mutatták be tavaly októberben: A titokzatos nő az egyhetes filmfesztivál nyitófilmje volt, a magyar mozikban még tavaly december végén debütált.
A film középpontjában egy inszomniás nyomozó, Hae-jun (Park Hae-il) áll, aki leginkább a hivatásának él: a gyerekei már felnőttek, a feleségével pedig heti egy alkalommal találkoznak. A történet szerint, miközben már egy ideje két hírhedt és régóta körözött bűnöző nyomában jár, hirtelen egy újabb haláleset felderítéséhez is kirendelik. Az újabb eset áldozata sziklamászás során zuhant a mélybe, életét veszítve: első látásra minden arra mutat, hogy csupán baleset történt, de aztán baljós körülményekre kezdenek felfigyelni a rend őrei. Így például a már hatvanon túl járó elhunyt fiatal felesége, Seo-rae (Tang Wei) feltűnően közömbösen fogadja a férj halálát, és meglepően hamar visszatér megszokott napirendjéhez, amivel felhívja magára a hatóság figyelmét. Miközben a nyomozó a csinos özvegy nyomában jár, és akár éjszakákba nyúlóan is megfigyeli őt, lassanként gyengéd érzelmeket kezd táplálni a nő iránt, idővel pedig már maga sem tudja eldönteni, hogy vajon bűnös-e a nő vagy csupán a körülmények áldozata? Ahogyan az érzelmek egyre inkább átveszik az irányítást Hae-jun tettei felett, a nyomozó szakmai ösztönei és professzionalizmusa is mindinkább a háttérbe szorulnak. A két főszereplő egyre több időt tölt el egymás társaságában, mígnem már randevúznak is. A kvázi idill egészen addig tart, míg a férfi újabb bizonyítékra nem akad, amely az asszony bűnössége mellett szól, ez pedig az egész addigi viszonyukat és saját szakmai elhivatottságát is megkérdőjelezi. Végül úgy dönt, nem adja fel Seo-rae-t, ám együtt maradni sem bír vele, és különválnak. Tizenhárom hónappal később a férfi és a nő útjai ismét keresztezik egymást, ezúttal Ipóban, és bár mindketten a partnereikkel mutatkoznak, az érzelmeik egymás iránt egyáltalán nem hűltek ki. Egy újabb halálesetet követően Hae-jun minden addiginál bizonytalanabbá válik azt illetően, hogy mi lenne a helyes lépés, és miben (jobban mondva, kiben) bízhat meg.
A titokzatos nő cselekménye lassan bontakozik ki, és a több, mint kétórás játékidő elsősorban a két főszereplő kapcsolatára, jellemük, valamint ismeretségük fontosabb stációinak bemutatására koncentrál: először a kihallgatóteremben látják egymást, aztán egyre gyakrabban üzeneteket kezdenek váltani egymással, majd személyesen is egyre több időt töltenek együtt. Randevúkra járnak el, bejáratosak lesznek egymás otthonába is, ezzel párhuzamosan pedig a nyomozás és annak kimenetele egyre jobban a háttérbe szorul. A film legnagyobb pozitívuma viszont éppen a szereplőközpontúságnak köszönhető, nevezetesen az, hogy így nagyobb tér nyílik a pazar színészi játékra. A nyomozót alakító Park Hae-il és a fiatal özvegyet játszó Tang Wei egyaránt nagyon érzékeny és érzékletes alakítást nyújt, mind a közös, mind pedig a külön jeleneteikben. A film talán legnagyobb ékköve Tang Wei, aki remekül érzékelteti Seo-rae jellemének összetettségét: képes hatásosan megjeleníteni a ravasz, csábító, érzéki manipulátort, azaz egyféle femme fatale-t, ugyanakkor nagyon hiteles akkor is, amikor a szereplő megtört, riadt, ártatlan (vagy annak tűnő) voltát kell előtérbe helyezni. A két főszereplő közti kémia is kifejező módon jelenik meg a vásznon: már-már tapintható a vibrálás, a feszültség, ami szinte örökké fennáll kettejük közt. A vonzalom és az érzelmek kifejezését nagyszerűen nyomatékosítja a kifejezetten sok közeli a szereplők arcáról. De jó példa lehet a közelik hatásos alkalmazására az is, ahogy egy alkalommal, amikor Hae-jun épp Seo-rae-hez tart, a kamera ráközelít a jegygyűrűjére. Ez az egy snitt minden szónál jobban kifejezi azt a vívódást, amely épp lezajlik a főszereplőben: noha valami megmagyarázhatatlan, elemi erő folyamatosan vonzza őt a nő felé, ám ő mindeközben házasember, elsősorban pedig nyomozó, akinek a munkaköre tiltja a gyanúsítottal kialakított, személyes kapcsolatot. A főhős állandó lelki tusát vív, melyet az ilyen és ehhez hasonló képkivágatok kiválóan hangsúlyoznak.
A film képi megoldásait tovább méltatva érdemes felhívni a figyelmet azokra az érdekes megoldásokra, ahogyan – a szereplők üzenetváltásai közben – a filmvászon eggyé válik a mobiltelefon kijelzőjével; annak alulnézeti „szemszögéből” látunk fel a válaszra várakozó Hae-jun arcára. Ez a fajta képi megvalósítás még jobban bevonja a nézőt a film világába, már-már úgy érzi, szinte mintha ő is jelen volna, és közvetlen szemtanúja lenne az eseményeknek.
A történet egyik fő helyszínül szolgáló nagyváros, Busan, és a másik, a kis közösség, Ipo atmoszférája is nagyban hozzájárul a film feszült hangulatához. Mindkét helyszínre jellemző a szinte folyamatosan borús égbolt; a nap majdhogynem alig süt ki, emiatt pedig örökkétartónak tűnik a szürkeség és a félhomály. A néző már csak emiatt is szinte csapdában érzi magát, miközben nézi a filmet, és a komor képek hatására őt is melankólia önti el.
A titokzatos nő bizonyos aspektusaiban nagyon hasonlít a Szédülés (Vertigo. Alfred Hitchcock, 1958) című klasszikus amerikai krimire, hiszen ott szintúgy olyan, munkájában profi nyomozó áll a cselekmény középpontjában, akit egy pszichés zavar hátráltat (a Szédülésben ez a tériszony, míg A titokzatos nőben az inszomnia). Egy megbízás során aztán lassacskán romantikus érzelmeket kezd el táplálni a megfigyelt személy, a különös Madeleine iránt, és bár beleszeret, de nem tud szabadulni attól a tébolyító érzéstől, hogy imádata tárgyát tulajdonképpen rejtélyek egész sora övezi. A néző egy ponton túl már maga sem tudja eldönteni: mi a valóság, és mi csupán illúzió? Hazudik-e a főhősnő, és ha igen, akkor pontosan miben, és miért? Egyáltalán ki ő valójában: honnan érkezett, és mi a célja a főhőssel? Valóban szereti őt, vagy csupán ki akarja használni? Létezik-e kiút Scottie (James Stewart) számára ebből a kusza szituációból? A rejtély megoldására azonban a stáblista legördüléséig sem érkezik megnyugtató felelet, és talán éppen ezért a vágyott, boldog befejezésre sem kerülhet sor.
Park Chan Wook filmje ‒ amelyért díjat vehetett át Cannes-ban, a legjobb rendező kategóriában ‒, a Szédüléshez hasonlóan a cselekmény lezárultát követően sem ad egyértelmű választ azokra a kérdésekre, amelyek a nézőben felmerülhetnek, mi több, minél inkább kezd kibontakozni a történet, annál bizonytalanabbá válik a filmnéző, míg végül (akárcsak a főhős), ő sem lehet többé biztos semmiben. Hae-jun nem tudja meg, hogy csodálatának tárgya pontosan mennyiben vétkes a múlt eseményeit illetően, és mennyiben ártatlan. Nem lehet bizonyos abban sem, hogy a kapcsolatuk kölcsönös érzelmekre épült, vagy csupán kihasználták őt. Azonban bármennyire bizonytalanná is válik, mégsem tud szabadulni a nő hatása alól, és kész védelmezni őt – egészen a végsőkig.
Tehát Park Chan-wook ‒ akitől eddig sem állt távol a rejtélyek halmozása ‒, legújabb alkotásában olyan világba kalauzol el, ahol egy ponton túl már semmi sem tűnik biztosnak. A főszereplők közti dinamikának és kémiának köszönhetően a feszültség szinte tapinthatóvá válik a vásznon, ez az intenzív, szinte már fojtogató légkör pedig nem oldódik fel, még a film lezárultát követően sem. Így azok a nézők, akik kedvelik a lassú építkezésű filmeket vagy esetleg a dél-koreai rendező korábbi munkáit, bizonyára nem fognak csalódni ebben az alkotásában sem.
Képek forrása: geektyrant.com; mozipremierek.hu; timeout.com; thetealmango.com; flicks.com.au; edition.cnn.com.
További kritikánk a filmről: