A Szegedi Kortárs Balett új szereposztásban ismét bemutatta nagysikerű darabját, a Juronics Tamás által koreografált Carmina Buranát. A közönség egy jól átgondolt, egységes, kiforrott produkciót láthatott. A zene és a tánc egymást erősítette, olyannyira egységet alkottak, hogy a mozgó alakok szinte megtestesítették a zenét. Az előadás alatt Carl Orff kantátáját hallhattuk, aki kifejezetten a Carmina Buranához, a híres középkori versgyűjteményhez komponálta alkotását. A gyűjtemény a témáját tekintve négy nagyobb részre osztható, melyek a következők: „Tavasszal, A zöldben, A borospincében, Szerelemi udvarlás.”[1] A történetet is azok a versek szervezik, amelyek e négy témába sorolhatóak. A szereplők egyszerű középkori emberek, a ruházatuk alapján a szegényebb réteg tagjai. Védtelenek, uralkodnak rajtuk, ki vannak szolgáltatva a sors akaratának, hisznek a babonákban. Viselkedésüket leginkább az ösztöneik határozzák meg: félnek a haláltól, vágynak a szerelemre.
A színpadot úgy rendezték be, hogy a táncosok kellő szabadságot kapjanak, ne korlátozza a mozgásukat semmi. A padló mentén sötét függönyök, két oldalt pedig láncfüzérek lógnak. A kiszáradt pázsiton csupán két díszletelem található, amelyek az előadás elejétől a végéig a helyükön maradnak. A tér bal hátsó részén egy vízforrás (vagy kút), mely az életet jelképezi, az előtér jobbszélén pedig egy kis kolomp, mely a halálhírre megkonduló harangot idézi. A dinamikus táncjáték éppen e kolomp megszólaltatásával indul.
Az első nagy téma a tavasz kezdetét és az udvarlást mutatja be. Az egyik hosszabb jelenetben a nők tisztálkodását láthatjuk a forrásnál. A rituálészerű vetkőzést a mosdás követi. Miközben játékosan fröcskölik egymást, a vízcseppek csillogása a magasban és a loccsanás hangja még elevenebbé teszi a látványt. Míg a lányoknál a vízcseppeket, addig a férfiaknál a porszemeket látjuk a magasban szállni, amikor szénaboglyákra emlékeztető díszletelemekkel táncolnak. Ahogy a kezeikkel csapkodnak, a felsőtestükön megemelkedik a ruha, ami a különleges szabásának és a mozgásnak köszönhetően monumentálisabbá teszi a testet, ám eközben az anyag finom esése lágyítja is a mozdulatokat. Mindvégig jellemző, hogy a ruhák jól követik a mozgás irányát, lebegésszerű érzetet adnak neki.
A két nem találkozásával kezdetét veszi az udvarlás, melyet könnyed, körkörös mozgás, kitartott végpontok, mégis mindvégig folyamatos tánc jellemez. Erotikus mozdulataik között nem hagynak számottevő szünetet. Majd váratlanul megjelenik a halál. A háttérből kiemelkedő monumentális alak hatalmas, sötét lepellel borított, arcnélküli. Nagy ijedelmet vált ki a közösségből, de együttes erővel legyőzik. Körbetáncolják, ami a régi idők rituálészerű, vallásos összejöveteleit idézi. Ezután ismét a férfiak jelenete következik, amely már egyértelműen „a borospincében” részhez tartozik. Kupáikkal egy kör alakú fényes anyag köré szerveződnek, melyet különböző színekkel világítanak meg. Erőteljes, vidám táncuk a fények váltakozásától még dinamikusabbnak hat. A fényes, gyűrött drapéria idővel felkerül a hátsó falra, ahol immár a napot szimbolizálja.
Majd a csapat elvonul és egy fiatal lány veszi birtokba a színpadot. Kecses mozdulataira felfigyel egy arra járó férfi. Óvatosan közelítenek egymás felé, táncuk egyre szenvedélyesebb lesz. A lányka többször is feltűnik az egyes jelenetekben, ám mindig „késve”, félszegen érkezik. Mindent később tapasztal meg a társainál, életképtelenebbnek bizonyul, végül őt éri el leghamarabb a halál. Ekkor a nap mélyvörösre változik. Egy futó pillantás erejéig még láthatjuk az elsuhanó halált, majd az izzó égitest is a földre zuhan. A lányka párja azonnal kolompolni kezd. Társaik heves tánca közben a függönyszerűen lógó láncok a zene kiemelt részeinél, egy megadott ritmust követve hangos csörömpöléssel hullnak a földre. A lányka az első színrelépésekor egy kis csokor száraz virágot igyekszik feléleszteni, amely a halálát követően újra kizöldül. Mintha magát a lányt jelképezné, aki életét vesztette, mire kivirágozhatott volna.
A középkori hangulat megidézéséhez elegendő volt csupán egy-egy kelléket vagy díszletelemet színpadra állítani. Néhol alkalmaztak irányított fényt, de általában visszafogott világítás, természetes színhangulat volt jellemző. A nagyszerű zenéhez és történethez a Szegedi Kortárs Balett a koreográfiával sikeresen hozzáadott valami pluszt, amely még elevenebbé teszi és a mai kor nézőihez közelebb hozza a Carmina Buranát. Mert e cím hallatán már nem kizárólag Carl Orff zenéjére vagy egy középkori versgyűjteményre asszociálunk, hanem egy nagyszerű kortárs balett előadásra is, amely a vizualitásban is kiteljesedik, méghozzá olyan formában, hogy a zene, a történet és a látvány együttese erős, elválaszthatatlan egységet alkot.
[1] Csengery Kristóf: Alkotó és mű. Mozgó Világ Online. 2012. augusztus. ( http://mozgovilag.com/?p=5694 2013. 01. 07.)