Mint sok más hozzám hasonló korú fiatal gyermekkorát, az enyémet is meghatározták a Pixar korai filmjei. A Toy Story – Játékháború 2.-t (Toy Story 2. John Lasseter, 1999) testvéremmel – szüleim hatalmas örömére –naponta nagyjából négyszer néztük meg, és a mai napig a polcomon csücsül a Szörny Rt. (Monsters, Inc. Pete Docter, 2001) különleges, kék színű videokazettája. A stúdió alkotásait nem csak gyerekek milliói zárták a szívükbe, a szüleik számára is szórakoztató alternatívát nyújtottak más, bugyutább animációs filmek helyett. A Pixar legújabb meséje, az Előre (Onward. Keith Bunin, 2020) különleges világával az egyre inkább népszerű fantasy műfaj szerelmeseinek kedvez, de közel sem biztos, hogy a készítőknek most is sikerül majd mindenkit elvarázsolniuk.
A film egy testvérpár, Ian és Barkley történetét meséli el. A két elf egy modern fantasy világban él, ahol már évszázadok óta feledésbe merült a mágia. Ian tizenhatodik születésnapján mégis hozzájutnak egy varázsigéhez, ami egy napra vissza tudná hozni számukra a gyerekkorukban elvesztett édesapjukat. A bűbáj balul sül el, és ez adja az apropót, hogy a fivérek otthonukat elhagyva nekivágjanak egy veszedelmekkel teli kalandnak. Aggódó édesanyjuk is a nyomukba ered, a nevelőapjukkal és egy Manticore nevű szörnnyel együtt.
A film legjobban sikerült aspektusa maga az univerzum, amelyben a cselekmény kibontakozik. A Pixar megmutatja, milyen lenne, ha egy tradicionális fantasy birodalomból idővel kiszorítaná a varázslatot a modern technológia. A stúdió rendkívül ügyesen építi fel ezt a világot, kreatívan ülteti át a már jól ismert lényeket ebbe az új környezetbe. A szemetet túró unikornisok, a rettegett Manticore üzletvezetőként vagy a tündérek motoros bandája pont azért lesznek viccesek, mert szembemennek a fajokhoz társított elvárásainkkal.
Bár a történet mozgatórugója a fiúk édesapjának visszatérése az élők világába, a film valójában a két testvér kapcsolatára fókuszál. Az apa figurája már a film elején megjelenik, de – szó szerint – csak félemberként, mivel a félresikerült bűbájjal csupán a dereka alatti részt sikerül elővarázsolni. A burleszkbe illő botladozásai viccesek, de sajnos a karakter nem igazán áll ennél többől. Ez sokak számára zavaró lehet, viszont ezáltal nagyobb teret kaphat a fiai közötti kapcsolat. Ian és Barkley között viszont jól működik a kémia, a két eltérő személyiség jól kiegészíti egymást. Ian a tinifilmekből jól ismert önbizalomhiánnyal küzdő, félénk srác karakterét hozza, akit sokszor figyelmen kívül hagy a környezete. Ezzel szemben a lázadó Barkley-t nehéz lenne nem észrevenni: ő az, aki nem igazán tud felnőni és még mindig a saját varázsvilágában él. Bár ezek a karakterek valószínűleg nem válnak majd a Pixar legikonikusabb duójává, de az alkotóknak mégis sikerült elég élettel feltöltenie őket ahhoz, hogy a film végéig érdekesek és szórakoztatóak maradjanak.
Barkley kedvenc hobbija az asztali szerepjátékozás, ami nem csak a történetre van hatással, hanem az alkotóknak is jelentős inspirációul szolgált a fantasy világ megteremtésekor. A filmben szereplő kitalált játék, a Hajdanvolt kalandok megfeleltethető a valós szerepjátéknak, a Dungeons & Dragons-nek (röviden DnD), ami világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Bizonyos elemek (mint például a Manticore és a zselatinkocka) közömbösek lehetnek azok számára, akik nem annyira jártasak a DnD és a fantasy közegében, egy rajongónak viszont jó érzés viszontlátni a vásznon ezeket a szörnyeket. A sztori is sokat merít a klasszikus fantasy kalandokból. Ez a filmben is megjelenik, hiszen sokszor Barkley szerepjátékos tapasztalatainak köszönhetően tudja, hogy mi legyen a fiúk következő lépése, merre kell tovább haladnia a történetnek. Ezzel a film kissé kiszámíthatóvá válik, és valójában csak a szimpatikus főszereplők, valamint a modernizált világ emeli ki az átlag fantasy sztorik közül.
A fiúk utazásával párhuzamosan követhetjük az édesanyjuk mellékszálát is, amelynek során a Manticore-ral együtt próbálja megtalálni a gyerekeit. Bár a Manticore az egyik legszórakoztatóbb karakter a filmben és az anya és a Manticore közötti dinamika is jól működik, de még a poénok sem tudják elfeledtetni velünk azt, hogy kettejük cselekedetei nincsenek nagy hatással a történetre. Igazából kisebb változtatásokkal akár otthon is maradhatott volna az anyuka, nem feltétlenül kellett volna veszélybe sodornia az életét ebben a magánakcióban. Ennek ellenére nem zavaró ez a történetszál, mivel a fiúk kalandjaiból sem hiányzott semmi olyan, amivel a játékidőt ennél jobban ki lehetett volna tölteni.
Ha tizenöt évvel ezelőtt láttam volna ezt a filmet, valószínűleg sokkal jobban be tudott volna szippantani egyedi univerzumával és szórakoztató karaktereivel. A folytatások, rebootok és remake-k korában értékelendő, hogy a Pixar még mindig elő tud állni eredeti ötletekkel. Annak ellenére, hogy a történet hagy némi kívánnivalót maga után, az Előre remek bevezető lehet a gyerekeknek a fantasy filmek és szerepjátékok világába.