Megjelent az Apertúra Filmelméleti és Filmtörténeti Szakfolyóirat által indított Apertúra Könyvsorozat első darabja, Hitchcock. Kritikai olvasatok címmel. A könyv már kapható, többek között Budapesten az Írók boltjában, az ELTE BTK Jegyzetboltban, valamint a Művészetek Palotájában található Vince Könyvesboltban; illetve Szegeden több helyen is.

Hitchcock borító2

Alfred Hitchcock kétségkívül minden idők legtöbbet értelmezett filmkészítője, nemcsak a kritikusok, hanem a rajongói tábor körében is. Hat évtizedes munkássága folyamatosan lázban tartja az értelmezőket. Filmjei által jól szemléltethetőek a filmtörténet nagy korszakváltásai (némafilm, hangos váltás, a színes film megjelenése, a klasszikus narratíva és felbomlása), ezért életműve a mozgókép történeti változásainak kicsinyített tükreként is működhet. Hitchcock azáltal vált híressé, hogy – a stúdiókorszak által megszabott szigorú gyártási körülmények ellenére – a nézők által felismerhető és beazonosítható stílust hozott létre. A hitchcocki stílus nemcsak a filmek formai jegyeiben nyilvánul meg, hanem Hitchcocknak a közönséggel kialakított kapcsolatában és állandó médiajelenlétében is. Hogyan alakul a pár története Hitchcock filmjeiben? Hogyan értékelődnek a hagyományos nemi szerepek? Mi a hitchcocki suspense receptje? Melyek a filmi történetmondás lehetőségei 1950-ben Antonioninál és Hitchcocknál? Mit jelent látni és látva lenni? Szinte minden filmelméleti irányzat létrehozta a maga Hitchcock-interpretációját: a kötet tanulmányai ezekből szemezgetnek. A kötetben szereplő írások már-már klasszikusnak számító tanulmányok fordításai, olyan szerzők tollából, mint Slavoj Zizek, Francesco Casetti, Tania Modleski és Pascal Bonitzer. A Zsarolás, A gyanú árnyékában, az Idegenek a vonaton, a Hátsó ablak, a Szédülés vagy az Észak-északnyugat elemzései a hitchcocki univerzum jelentésgazdagságára mutatnak rá.

Hitchcock filmjei maguk is színre viszik az értelmezés végtelenségét azáltal, hogy olyan protagonistákat helyeznek előtérbe, akik kezdettől fogva mesteri értelmezők, vagy a történet folyamán tesznek szert erre a képességre. Talán a szereplők ezen ténykedése az egyik oka annak, hogy a Hitchcock-filmekben visszatérő tematikus és motivikus elemek is – narratív eljárások, grafikai minőségek, tárgyak, sztárok stb. – megfejtendő, titkos jelekként tűnnek fel az értelmezők számára. Olyannyira, hogy a Hitchcock-interpretációk áttekintése – pusztán a szakmai olvasatok számát tekintve is – komoly kihívásnak számít. Maga Hitchcock is részt vett ebben a munkában, és sok esetben annyira invenciózus értelmezéseket produkált saját filmjeiről, hogy nehéz szabadulni ezek zsarnoki befolyásától.

Jelen kötet nem az olvasatok kimerítésére törekszik, inkább megközelítési irányokat és lehetőségeket jelez. A kötetbeli írások az utóbbi három évtized filmelméleti törekvéseit tükrözik, nagy részük egy-egy kiemelt filmet elemez részletesen, így egyaránt jó támpontokat szolgáltat a filmelemzés eljárásainak és módszereinek elleséséhez és azon elméleti irányzatok előfeltevéseinek, hatékonyságának megítéléséhez, melyek az elemzéseket inspirálták. A kötet fő kérdésfelvetése tehát kettős: miképpen szólaltathatók meg a Hitchcock-filmek az egyes elméleti keretekben, másrészt milyen interakció jön létre elemzés és elmélet között.

A vizuális motívumok ismétlése által teremtett felismerhető hitchcocki stílus táplálja azt a hitet, hogy a forma mögött egy feltárandó, megfejtendő mélyebb értelem húzódik. Ennek a szemiotikának és hermeneutikának a kihatása az a néhol talán redundáns, de elképesztően kifinomult és árnyalt óriási szövegkorpusz, mely jól tükrözi a befektetett értelmezői energia mennyiségét, s mely a „titkos jelek” további megfejtésére ösztönöz.

Hozzászólások

hozzászólás

Szerző

A Szegedi Tudományegyetem végzős kommunikáció-magyar szakos hallgatója vagyok. A filmelméti és filmtörténeti speciális képzésen 2008-ban végeztem. Érdeklődésem középpontjában az adaptáció, a narratológia, illetve a vizuális kultúra áll.