Rendkívül nagy fába vágta fejszéjét Szikora János rendező, amikor Hadik András hadvezér világraszóló csínytettének megfilmesítése mellett döntött. Először is, történelmi eseményt színvonalasan filmvászonra adaptálni borzasztóan nehéz, le kell küzdeni hozzá a hagyományos fekete-fehér látásmódot, a tananyagszerű közlésformát, és nem utolsósorban a múlttal kapcsolatos nézői elképzeléseket. Ez utóbbi hazánk történelme esetében kiváltképp bonyolult művelet ‒ nem véletlen, hogy az Egri csillagok (Várkonyi Zoltán, 1968) óta ritkán sikerült mindhárom kitételnek maradéktalanul megfelelni. Másodszor, a Mária Teréziának címzett „Életünket és vérünket!” felkiáltás mögött valójában komoly társadalmi feszültségek, kultúraközi konfliktusok, vallási ellentétek rejlettek, amelyeket nagyon nehéz érthetően és a didaktikusságot kerülve reprezentálni.
De kezdjük az elejéről! A Hadik (Szikora János, 2023) című film története szerint Hadik András (Trill Zsolt) egy vérbeli magyar huszár, aki a Habsburg Birodalom oldalán harcol a poroszok ellen. A hétéves háború idején, 1757-ben Mária Terézia osztrák császárnő, cseh és magyar királynő (Horváth Lili) különös küldetésre kéri fel: a frontot megkerülve pár ezer katonájával rontson rá az ellen védtelen fővárosára, Berlinre. Egy elhúzódó háborúban minden mentális előny felértékelődik, így egy váratlan rajtaütés sikere sokkal nagyobb győzelem elérésével kecsegtet. Érthető módon a megbízatás nem egyezik a császári hadvezetők stílusával; egy igazi fifikás, kurucos mentalitású emberért kiált. Hadik szerető családját hátrahagyva eleget tesz a haza hívásának, s Ried ezredes (Szabó Győző) szász gyalogságával kiegészülve elindul titkos missziójára. Nehézfegyverzet hiányában – immáron idegen földön ‒ az éj leple alatt porosz ágyúkat foglalnak le, s egyúttal kiszabadítanak egy flúgos tüzérmestert (Reviczky Gábor) is. A kalandos vállalkozást természeti akadályok, ellenséges csapatok, osztrák udvari intrikák és belső konfliktusok egyaránt nehezítik, ám a hadtest sikeresen eljut Berlinbe. Gvadányi József (Molnár Áron) egy átütő lovasroham élén benyomul a város falain belülre, ahol még a II. (Nagy) Frigyes (Sághy Tamás) által küldött speciális különítmény sem tud gátat szabni a város megsarcolásának. Huszonnégy pár szuvenírként elhozott kesztyűben csúcsosodik ki Mária Terézia győzelme, ezzel egyidőben riválisa, a szégyentől megtört porosz szuverén meghátrálásra kényszerül. Hadik számára a béke beállta nem csak fizikai megnyugvást, hanem létfontosságú lelki hidat is hoz, amelyen áthaladva hazatérhet szeretett családjához.
A félelem, az eseményről eseményre való „sodródás” élménye meglehetősen szorongó érzést vált ki korunk emberéből; a forgatókönyvíró, Kis-Szabó Márk és a rendező, Szikora János pedig éppen erre játszik rá. Kockázatos időkben keményen kell fogni a gyeplőt, az ehhez szükséges erő pedig Hadik András karakterében manifesztálódik. Védelmező apa képében tűnik fel, akinek önfeláldozása kiemelkedő, szavai bölcsek, fegyverzete mindig éles. A csatamezőn vele lovagolni veszélyekkel terhelt, ám oltalmazó jelenléte egyet jelent a biztonsággal – heroikus alakja magának a forgatókönyvírói koncepciónak a megnyilvánulása.
A dramaturgiai megvalósítás azt tanúsítja, hogy a széttartó katonaságot egyetlen módon lehet irányítani: kizárólag a Hadikhoz hasonló, feddhetetlen erkölcsű pátoszos vezető lehet sikeres. Így például láthatjuk azt, hogy jelenléte még a forrófejű Gvadányi Józsefet is türelemre inti. Később, amikor a szász talpasok több fizetséget követelnek, egyedül az ő szava hoz érdemi megnyugvást a két etnikum között. Az ő hatására még a mások által lenézett Thun mester is célt talál a döntő pillanatban, megnyitva ezzel a lovasroham előtti utat. Meggyőződésem azonban, hogy a heroikus hősalkotás jelen esetben elhibázott forgatókönyvírói lépés volt, ugyanis döntően rányomta bélyegét az egész filmre (erre a későbbiekben még visszatérek). Csavaros észjárás helyett egydimenziós epikus hősökkel operál ez az új magyar történelmi film, így viszont a végeredmény kurta lett, mint a huszármente.
Bár vannak látványos megoldásai, de az elkészült mű mégis több szempontból gyengélkedik: így például a cselekmény túl repetitív, a karakterek felszínesek, néhány jelenet pedig kifejezetten kínos. Például a Gvadányit játszó Molnár Áron egy győztes csatát követően, hétvégi focimeccsek hangulatát idéző, öblös „Szép volt, fiúk!” örömüvöltésben tör ki; a porosz uralkodó pedig öt (!) „halálfejes” osztagost küld egy elvileg 5000 fős hadsereg ellen. A Hadik lényegében egy egyszerű séma mentén kíván haladni: lovaglás, harc, ünneplés. A gond azonban az, hogy ez újra és újra megtörténik, így a harmadik, ugyanolyan módon vágtató – baráti vagy ellenséges ‒ kompánia már felér egy kötelező jellegű húsz másodperces Youtube-reklám végigszenvedésével. Szintén súlyos hiba a mellékszereplők egy mondatban leírható, rendkívül vázlatos, az Agymanók (Inside Out. Pete Docter, 2015) egy-egy alapérzelméhez köthető személyisége, mely minden elkövetkezendő reakciójukat meghatározza. Szekunder szégyenérzetből sajnos nincs hiány: a porosz uralkodónő (Bordán Lili) flörtölése az őt, férjét és egész országát éppen megalázó Hadikkal szemben elég nevetségesen hat.
A szkript legnagyobb melléfogása Hadik alakjának megrajzolásában áll. Ennek alátámasztása érdekében érdemes őt összevetnünk A Tenkes kapitánya (Fejér Tamás, 1964) címszereplőjével. A Hadik egy nagyhatalom szolgálatában tevékenykedő főszereplőt mutat be, és a hatvan évvel korábban készült tévésorozat is jelentősen apellál az alávetettségre. Fontos különbség azonban, hogy míg Hadik András becsülete feddhetetlen, addig Eke Máté (Zenthe Ferenc) kurucos mentalitással küzd meg elnyomóival. Tehát a „leghuszárabb huszár” elvileg az erkölcs, míg sorstársa az erkölcstelenség eszközével él. Hadik haditerve viszont rafinált, de kiskapus megoldás, ami alapvetően összeegyeztethetetlen a cselekményben felrajzolt személyiségével, így pedig jelleme és tettei között ellentmondás feszül.
A készítők igyekeztek minél szélesebb körű közönséget megszólítani, így sok, hazánkban közkedvelt színészt castingoltak. Többek között Trill Zsolt, Reviczky Gábor, Sághy Tamás, Bordán Lili, Molnár Áron és Szabó Győző alakít fő- és mellékszerepeket a filmben. Utóbbi kettő kapcsolatában érezhetően működik a kémia, ellenben színészi játékuk sokszor erőltetett és mesterkélt, túlbuzgó törekvésük miatt nem tudnak szervesen egyesülni karakterükkel. II. (Nagy) Frigyes porosz király felvilágosult abszolutizmusa, művészetpártolása mind történelmileg, mind pedig Sághy Tamás megformálásban hiteles, az életrajza ismeretében a fuvolázása kellemes „easter egg”-et jelent. Az impozáns névsor másik célja, hogy a „kurzusfilm” jelzővel leszámoljon, hiszen a casting során láthatóan igyekeztek a politikai paletta különböző térfelein helyet foglaló aktoroknak szerepet biztosítani.
Érdemes kiemelni Reviczky Gábor játékát, aki egy hibbant tüzérmestert személyesít meg. Hozzávetőlegesen negyedórán keresztül mosolyoghatunk a friss Karinthy-gyűrűs játékán, akinek karaktere ugyan semmitmondó, ám a színész alakítása mégis a film egyik üde színfoltja. Reviczky rutinból hozza a habókos ember alakját; szerethető egyénisége felülírja Thun mester vázlatos jellemvonásait; jóformán egyedül ő az, aki színekkel tölti meg kezdetlegesen megírt karakterét.
A látványvilág ugyanakkor kimondottan impozáns, a vitathatatlanul megkapó képi megvalósításhoz remekül párosul Gulya Róbert meggyőző zeneszerzői munkája. A rendkívül változatos helyszínek (erdő, mező, hegység, pusztaság), és eltérő napszakok (reggel, délután, éjszaka) közepette ügető harcosok vadsága megszelídül, a nagytotálok alkalmazásával a lovaglás az igazi szabadság szimbólumává avanzsál. Ezenkívül a készítők sikeresen létrehoztak egyfajta vizuális vonzerőt, melynek kulcsa a megvilágításban keresendő, ez ugyanis a térből kiemel bizonyos elemeket (lásd például a Hadikra rávilágító napsugarat). A kép bal oldaláról érkező huszárokat gyakran jobb felülről éri (égi) fényelés, ezzel kifejezve céljuk hajszolását. A szimfonikus zene testhezálló, a díszletekkel együtt remekül kidomborítja a film korhűségét. Funkcióját tökéletesen betölti, ugyanis a fennkölt karakterívhez célszerű emelkedett hangzásvilágú dallamokat használni, s ezen követelménynek a komponista maximálisan eleget tesz. Sőt, a békekötés alatt felharsanó zene („Peacemaking and End Credit”) kiváltképp növeli a jelenetsor grandiózusságát, vagyis hozzáadott értékkel bír.
A Hadik komoly, mintegy kétmilliárd forintos költségvetésből készülhetett el, és ez a büdzsé érződik a látványon, a zenén és a castingon is, ám alapvető logikátlansága miatt megbicsaklik. A botladozás közel sem eredményezett bukást, de a mű átütőbb és átgondoltabb forgatókönyvet igényelt volna, hiszen délceg csikóból lesz az igazán jó paripa.
Képek forrása: imdb.com; mafab.hu; kortarsonline.hu.