Az argentin származású Damián Szifrón Arany Pálma és Oscar-jelölést érdemlő, spanyol-argentin koprodukcióban készült, Almodóvarék nevével fémjelzett szkeccsfilmje pontosan azt nyújtja, amit a cím alapján várhatunk tőle: őrült történeteket az emberi szorongás legalsó bugyraiból, nyakon öntve kíméletlen társadalomkritikával, továbbá abszurd, illetve groteszk elemekkel átitatott, éjfekete humorral. (Külön öröm, hogy a honi forgalmazó címadással kapcsolatos kreativitása sem burjánzott túl, és az eredeti Relatos Salvajes, azaz szó szerinti fordításban „vad történetek” hangzatos és kifejező magyar megfelelőt kapott.)
Szkeccsfilmről van tehát szó, ennek megfelelően az Eszeveszett mesék (2014) hat rövid története között nincs tartalmi összefüggés, a közös nevezőt a bosszú motívuma adja, valamint egy dramaturgiai csavar, amely a „mi lenne ha”-elven alapul, azaz a szélsőséges emberi reakciókra koncentrál. Tehát mi lenne, ha a hétköznapi élet konfliktusait, például autóvezetés közben egy másik sofőrrel kibontakozó nézeteltérést, nem a társadalmi normáknak megfelelve, a keletkező feszültséget elnyelve és ezáltal a konfliktust elkerülve oldanánk meg, hanem a legelemibb ösztöneinkre hallgatva egyszerűen szétvernénk a másik fél autóját, netán egy szakadékba löknénk azt? Mi lenne, ha úgy állhatnánk bosszút minden egyes apró sérelemért, ahogyan az egyetlen pillanat erejéig átfut az agyunkon?
Az elejefőcím előtt (melyben egyébként vadállatok képeit láthatjuk egy érzékletes montázsban – Szifrón már itt megfogalmazza filmje alapvetését, és utal az emberi viselkedés sokszor valóban állatias ösztönszerűségére) egy klasszikus bosszúsztori elevenedik meg. A sértett hős fatális véletlennek álcázva egy repülőgépre tereli korábbi ellenlábasait, hogy egyszerre végezhessen velük: nem számít, hogy egykori szigorú tanáráról, kíméletlen pszichológusáról, vagy épp ex-barátnőjéről van szó, az összes régi sérelemért e tökéletes bűntény formájában vesz elégtételt Szifrón első „szélsőséges” hőse. A soron következő két epizód szintén erre az egyszerű, a bosszú mibenlétét vizsgáló koncepcióra épül. Az egyikben az alkotók a B-kategóriás akció-thrillerek és a western formanyelvét idézik meg a semmi közepén elterülő fogadóba betérő maffiavezért megleckéztető kétfős konyhai személyzet történetén keresztül (persze, itt is van személyes vonatkozás, hiszen a konyhalány életét uzsorásként keserítette meg e hírhedt alvilági figura, mely bűnért patkányméreg a jussa), majd pedig egy országúti nézeteltérésből bontakozik ki beteges macska-egér játék a frissen vásárolt Audi gazdag sofőrje és az őt bosszantó proli között. Az Eszeveszett mesék egyik fordulópontját az ezt követő epizód adja.
A hat történetet ugyanis a bosszútematikán kívül az abszurdum, pontosabban az abszurdum „fokozatai” szervezik. Az elejefőcímet megelőző mese még majdhogynem teljesen elemelkedik a realitás talajáról, az éttermi bosszú és az országúti heccből kerekedő tragédia azonban már valószerűbb történetek, melyek abszurditását a szereplők meglepő reakciói adják. A negyedik történet annyiban tér el a korábbiaktól, hogy egy erőteljes társadalomkritikai vonalat is beemel a filmbe, az addig meglévő általános ítélkezés mellé (ez utóbbi központi gondolata az emberek állatias viselkedése). A főhős a szabálytalan parkolásért rendszeresen megbüntetett robbantásszakértő, aki a „rendszer” ellen lázad fel, és válik tisztes állampolgárból Kohlhaas Mihályra hajazó öntörvényű igazságosztóvá. Ez a kritikai jelleg öröklődik tovább az ötödik epizódban, mely egy újgazdag fiú által okozott baleset eltussolásáról szól. A vagyonos édesapát a korrupt ügyész, a pénzéhes ügyvéd és a bűnbak szerepében feszengő kertész közösen szeretnék anyagilag kizsigerelni, hogy a fiú megússza az esetet. Itt, akárcsak a film zárását adó esküvői történetben, a bosszú már nem az elsődleges szervező elem. Szifrón fokozatosan tárja fel a társadalomban, annak tagjai között munkáló romlottságot, korruptságot, ösztönszerűséget és abszurditást, így aztán a film utolsó fejezeteiben bemutatott abszurd, szélsőséges reakciók és történések (a kertész komoly árat fizet az általa el nem követett bűntett miatt, a megcsalt menyasszony nekitámad vőlegényének és pásztorórát rendez a tetőn egy szakáccsal) reálisnak hatnak. Mindez az esküvői szerelmi háromszög történetében csúcsosodik ki leginkább, melyben közvetlenül ütköznek a társadalmi normák (házasság, monogámia, ceremóniák) az ösztönökkel (erőszak, szexualitás, evés-ivás, sőt inkább zabálás és vedelés).
Az Eszeveszett mesék ívét tehát az abszurdum és a valóság fokozatos egybejátszása adja, a lehetetlennek tűnő eseményeket teljesen lehetséges, hétköznapi történések váltják, végigvezetve a szereplők szélsőséges reakcióit. Szintén végigvonul Szifrón mesekönyvének lapjain a fanyar humor, mely azonban nem önfeledt nevetésre sarkall, hanem inkább elgondolkodtat és zavarba ejt, és amely hol a burleszk, hol pedig a romantikus vígjátékok elemeit használja fel.
Damián Szifrón vad történetein kevéssé érhetők tetten a szkeccsfilmek gyermekbetegségei: bár az epizódok színvonala nem egyenletes, a bosszú, mint a történetek fő motívuma, a humor, valamint a szélsőséges emberi reakciók bemutatása kellően erős kötőanyagként funkcionálnak. Az Eszeveszett mesék amellett, hogy kurrens problémákra tapint rá jó érzékkel, nem fullad bele a pátoszos ömlengés mocsarába, és az elejétől a végéig kellően szórakoztató marad, miközben Szifrón a főcímben megfogalmazott tézise szép fokozatosan beigazolódik: az ösztöneik által vezetett hősök valóban bosszúszomjas vadállatokként viselkednek.