,,Az ihlet folyamatosan megérint,
és ez azt jelenti, ha magam is vagyok,
nem marad idő gondolkodni,
vagy elmerülni az érzéseimben.
Olyan vagyok akár egy alkotó,
örökmozgó gépezet.”[1]
A múzeumi kiállítások napjainkban jelentősen átalakultak. Korábban csak az egyszerűen kiállított műtárgyakat, festményeket csodálhattuk meg tisztes távolságból, az eredeti formájukban és minőségükben. Ma már a hagyományos értelemben vett kiállítási tárgyak mellett egyre több interaktív, filmszerű, eredeti kontextusából kiragadott műalkotással is találkozhatunk. Szó szerint belemehetünk a képekbe, megfogdoshatjuk, mi magunk alakíthatjuk és formálhatjuk azokat kedvünk szerint. Egy kiállítás megtekintése szórakozássá és tanulássá is válik, a passzív szemlélődőből pedig aktív résztvevő lesz. A digitális technika rohamos fejlődésének köszönhetően új dimenziók nyílhatnak a látogatók számára, legyen szó bármilyen régi, idő koptatta alkotásról.
A Vincent van Gogh Álmai című innovatív kiállítás a digitális technika lehetőségeit kihasználva, speciális formában mutatja be a festő közel 200 alkotását, melyeket a legkorszerűbb technológiával újítottak fel. A nem mindennapi kiállításon a legismertebb képeket 3D-s animációkban is megnézhetik az érdeklődők. A digitálisan felújított művek fotografikusan lettek kinyomtatva a legmagasabb minőségben, hogy a művész által elképzelt színek láthatóvá váljanak. A kiállítás a holland Beurs van Berlagéból érkezett Budapestre a Vam Design Centerbe. Van Gogh álmát Melcher de Wind valósította meg, ugyanis a festőnek az volt az álma (innen származik a kiállítás címe is), hogy egyszer az összes képét egy helyen láthassa a közönség.
Ez természetesen lehetetlennek tűnik, hiszen a meglévő képeket a világ különböző nagy múzeumaiban őrzik, valamint több kép megsemmisült vagy eltűnt az évtizedek alatt. Az elmúlt közel 130 évben a festmények megfakultak, megkoptak, elvesztették eredeti színük intenzitását, viszont a digitális technika képes volt mindezt újra visszahozni, a képek úgy jelennek meg a néző előtt, ahogy azokat a művész láttatni szerette volna. Új életre kelnek, eredeti, vibráló színeiben láthatják őket a látogatók. A reprodukciós munka során nagy segítséget jelentett Van Gogh levelezése öccsével, Theóval, melyben a művész beszámolt az alkotási folyamatokról, gondolatairól, felmerülő kétségeiről. A levelezésből kiragadott idézetek vezetik végig a látogatót a kiállításon, hogy elmerülhessen a festő gondolataiban, érzéseiben, különböző korszakaiban, így nyújtva még személyesebb élményt.
Mindezek mellett külön érdekesség, hogy a tárlaton hét darab 3D-s animáció megeleveníti a leghíresebb festményeket is. A mozgás érzékelése mellett a hatást az is fokozza, hogy a képekhez illeszkedve háttérzörejeket, zajokat és zenét is hallhatunk. Az installációk lehetőséget nyújtanak arra is, hogy a nézők betekintést nyerjenek a festmények készítésének folyamatába. A 3D-s eljárás során a képeket részeikre bontották, és jól láthatóvá tették az egymásra rétegződő elemeket, mint például a Virágzó mandulafaágak (1890) vagy a Krumplievők (1885) című képek esetében.
A tárlat több kisebb-nagyobb blokkokra osztható, ahol egy-egy alkotói korszakban készült festményeket lehet megtekinteni. Sűrűn, egymás után sorakoznak a képek és az idézetek a hosszú folyosókon. A festő egész életútját végigkövethetjük, a kezdeti próbálkozásoktól – az angol újságok grafikai illusztrációjának tanulmányozásától – a párizsi évekig, illetve a keleti stílus hatásától Arles-ig és Provence-ig.
Az első teremben rövid tájékoztatást kapunk a festő életéről, majd a korai alkotásait láthatjuk: arcképek, csendéletek, földművesek, dolgozó emberek, a nyomorban és a kilátástalanságban élők sötét színvilágú képei, melyek komor, bús hangulatot árasztanak.
Itt található az első installáció, mely a Krumplievők (1885) című képet mutatja be a vázlatrajztól egészen a kész műig. Megmozdul a csillár, gőzölög a kávé, csörömpölnek az evőeszközök, valamint láthatóvá válik a művész játéka a fénnyel és a perspektívával is.
Ezek után kíváncsian indulhatunk tovább a következő szakaszhoz, ahol már egészen más világ, hangulat fogadja a látogatót. Van Gogh művészetében jelentős változást hozott az, amikor 1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását, így a realista stílus barnás-szürkés színvilágát felváltotta a változatos színekkel játszó, az impresszionista alkotókra jellemző ecsetkezelés. Ezeken a képeken már világos, változatos színekben elevenedik meg előttünk Párizs nyüzsgő városa és a Szajna partja.
Ezután napraforgók, tájképek, virágok, gyümölcsök és virágzó gyümölcsfák sokasága követi egymást. Szinte faljuk szemünkkel a képeket.
Van Gogh napraforgók festménysorozatának különlegessége, hogy három mű tizenkettő, kettő pedig tizenöt napraforgót ábrázol. A 3D-s technika segítségével a képek egymásba illesztve figyelhetőek meg, melynek köszönhetően érzékelhetővé válik az öt kép különbsége és közös vonása is.
Aztán egyszer csak a nyugodt szemlélődésből kizökkentenek a filmes effekteket, hatásokat alkalmazó animációk. Variózás a festő házán és a szobáján keresztül ki az ablakból látható tölgyfára, és hirtelen megint a házat látjuk kívülről, majd ismét kezdődik elölről az egész. Izgalmas, szinte beleszédülünk!
Ehhez képest extrémebb a következő két installáció: kocsizás az elmegyógyintézet folyosóján, mely Stanley Kubrick Ragyogás (The Shining, 1980) című filmjére emlékeztet. Vagy a néző arcába repülő madarak a Hollók a gabonaföldek felett (1890) című képen, ami Hitchcock Madarak (The Birds, 1963) című filmjét idézi.
Ezeknél a képeknél hallható zenei aláfestéseknek köszönhetően egy teljesen más érzelmi állapotba kerülhetünk a korábbiakhoz képest, mely a kiállítás sokszínűségét igazolja, fokozza. Az életének utolsó hónapjaiban készült, döbbenetes erejű alkotások már az expresszionizmus kezdetét jelezték.
Ráadásul (sajnos csak) egy tableten a Csillagos éjszaka (1889) című kép örvénylő, kavargó részeibe is belenyúlhatunk, mi magunk irányíthatjuk az áramlást, meghatározhatjuk annak formáját, akár újra is festhetjük az egész képet!
Két speciális szoba is helyet kapott a kiállításon. Az egyik a Lappangó művek című blokk, ahol az elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült képekből a fennmaradt levelek alapján készítettek rekonstrukciókat, ám az eredetik hiánya miatt ezek gyengébb minőségűek. A másik a Vincent van Gogh önarcképeit tartalmazó szoba. A kiállítás végére érve még a Mandulavirágzás (1890) című képhez készült animációval találkozhatunk, ahol a mandulafavirágok különböző rétegeit és a virágszirmok lassú, kecses hullását figyelhetjük meg. Ez az installáció lezárja a festő életművét.
Habár a pincehelyiségben berendezett tárlaton csak képkeret nélküli reprodukciókat láthatunk, a Vincent van Gogh Álmai kifejezetten izgalmas, egyedülálló kiállítás, hiszen egy neves művész ennyi (reprodukált, digitálisan felújított) képét egy helyen látni önmagában is nagy élmény, s ezt csak fokozza, hogy a műveket az egyik legújabb kiállítási trend keretei között tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás megtekintése után az a benyomása támadhat a nézőnek, hogy Vincent van Gogh álma a jövőben, egy digitális korban valósult meg, ami már a mi jelenünk, ám ezt a festő még a legmerészebb álmában sem gondolta volna.
[1] Levél Theo van Goghnak, 1888. szeptember 11-én vagy 11. körül – kiállításon szereplő levélrészlet.