Parallel történetek címmel negyedik alkalommal került sor november 22. és 24. között a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferenciára Pécsen. A 2006 óta kétévente megrendezett szimpózium vonzereje kétségkívül abban rejlik, hogy a film és a pszichológia (a pszichoanalízis, a szociálpszichológia, a kognitív pszichológia stb., továbbá ezek alkalmazási területeinek) metszéspontján felmerülő legkülönbözőbb kérdések léphetnek dialógusba egymással, a filmi értelmezésektől kezdve a film befogadásán át egészen a film médiumának a hétköznapi életben és a terápiában való felhasználásáig.
Mindezek következtében nem meglepő – ám ugyancsak elgondolkodtató –, hogy a konferencia előadásainak hátterében kirajzolódó projektek közül a kognitív tudományos megközelítésűek voltak a legszembetűnőbbek. Kovács András Bálint a konferencia egyik nyitóelőadásában a közeljövőben induló több egyetemet átfogó kutatási projektet, az AVATAR-t (Automatic Video AnnoTation Using Dinamic Audience Response) vázolta fel. A projekt célja a filmi befogadás hatásmechanizmusának, elsősorban az érzelmi befogadásnak a vizsgálata: milyen érzelmi reakciók zajlanak a nézőben a filmnézés során? Miként függ ez össze – összefügg-e egyáltalán? – a látott történettel? Hogyan lehet megragadni ezen érzelmi reakciókat? Ami különösen érdekes, hogy ezen a ponton egy meglehetősen régi nyelvfilozófiai kérdés látszik felmerülni ismét, mégpedig az érzelmek (azaz egy nyelven túli tartomány) nyelv által történő kommunikálhatóságának a kérdése. Maga az előadó is utalt arra, hogy miközben számos módszer létezik az érzelmek kutatására, mindegyikkel kapcsolatban számos probléma adódhat. Hiszen míg a kérdőíves vizsgálatok – azaz a filmnézés során átélt élményekkel kapcsolatos bármilyen formában történő nézői beszámolók – esetében az a kérdés merül fel, hogy vajon mennyire megbízhatóak a nézők által adott válaszok, vajon mennyire pontosan tudják megfogalmazni az élményeiket, addig az idegi mintázatok mérése által meglehetősen pontos és komplex „képekhez” juthatunk. Ezen utóbbiak interpretációja, nyelviesítése ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, legalább akkora kihívást jelent, mint magáé a tudattalané. Ugyancsak hasonló problémák merülnek fel az egy-egy filmre vagy jelenetre adott pszichofiziológiai tünetek vagy a viselkedés vizsgálata során is.
A konferencia számos előadásában előkerülő kutatás alkalmazta a kérdőíves vizsgálatok módszerét, s meglehetősen érdekesnek bizonyultak az ezekkel kapcsolatos tapasztalatok. Míg Trier Melankóliája kapcsán (Tölgyes Arabella, Bálint Katalin és Kőváry Zoltán) úgy tűnt, egy olyan egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása tekintetében is problematikusnak bizonyul a nézői beszámolókra történő alapozás, mint hogy kivel azonosul a néző a film során – részben mert az azonosulás e film esetében meglehetősen összetett kérdésnek tűnik, részben mert a kérdőív eleve meghatározza a lehetséges válaszokat -, addig egy másik vizsgálat során (Bálint Katalin és Pólya Tibor) – mely néhány rövidfilm kapcsán a fokalizáció szerepét vizsgálta az érzelmi elköteleződés és a mentalizáció tekintetében – meglehetősen meggyőzőnek bizonyultak a kérdőíves vizsgálatok. A fentiek következtében talán az a kérdés is felvethető, hogy a különböző szempontokból (pl. nézői azonosulás, érzelmi elköteleződés stb.) összetettebbnek bizonyuló filmek vajon nem jelentik-e e módszer határait?
A konferencia egy markáns vonulatát képezték a közös valóság és a közös múlt különböző módon történő megélésével kapcsolatos kérdésfeltevések. Czirják Pál elsősorban azt a kérdést vizsgálta, milyen technikai lehetőségekkel élnek a történelmi dokumentumfilmek a szembesítés szituációjának megteremtésében, míg Murai András és Tóth Eszter Zsófia előadása a szembesítés egy tágabb fogalmát véve – beleértve a helyszínnel, archív anyagokkal való szembesülést is, melyek ugyanúgy szolgálhatnak az emlékezet katalizátoraiként – arra kereste a választ, miként konstituálódik másként a múltról alkotott kép, az emlékezet a szembesítés szituációjának és annak interperszonális viszonyainak függvényében. Ugyancsak a közös valóság különbözőképpen való megtapasztalására fókuszált a Fliegauf Bence Csak a szél című filmjéhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés is, melynek legfontosabb problémafelvetései – azon kérdéseken túl, hogy miként észlelhető roma szemmel a mai magyar valóság – azokat a kérdéseket feszegették, miként viszonyul a többségi társadalom a romákhoz, milyen formái és mechanizmusai vannak a kirekesztésnek, milyen különbségek tapasztalhatók az egyes régiókban még Magyarországon belül is.
A fentieken túl természetesen számos adaptációt és feldolgozást vizsgáló előadás boncolgatta, miként és milyen szempontból állíthatók párhuzamba egymással a legkülönbözőbb történetek, illetve, hogy milyen kérdések merülnek fel ezekkel kapcsolatban.