Scott Derrickson egy széleskörűen elismert horror-filmrendező, 2012-ben bemutatott természetfeletti horrorfilmje, a Sinister még tíz évvel később is nagyhatású film. A found footage felvételeken alapuló film, amelyben a rémisztő pogány istenség a kazetta megtekintésekor szabadul a világunkba, nagy sikert aratott a nézők körében. Ethan Hawke, aki nagyszerűen alakította a Sinisterben az apukát, a film főszereplőjét, a Fekete telefonban (The Black Phone. Scott Derickson, 2021), Derrickson új filmjében egy antagonista szerepet kapott, a Portyázó alakjában került a vászonra.

A fentiek alapján a horror szerelmesei valószínűleg egy kasszasikert képzelnek el, hiszen ahol a horror műfaj és Ethan Hawke találkozik, ott semmi sem sikerülhet félre. A Fekete telefon története meglehetősen egyszerű és mégis figyelemfelkeltő. A városban Portyázóként emlegetett tettes kisiskolásokat rabol el, akik sosem kerülnek elő, Finney (Mason Thames), a tizenhárom éves főszereplőnk pedig hasonló sorsra jut. Ő a gyilkos rejtekhelyén egy fekete telefonon keresztül kapcsolatba lép a gyilkos korábbi áldozataival, és végül közös erővel túljárnak a Portyázó eszén.

A film alapjául szolgáló azonos című novellát Stephen King fia, Joe Hill írta, és a filmkészítők kiváló munkát végeztek az adaptálással, hiszen az eredeti mű fő célja, hogy az olvasó féljen és elvesszen a Portyázó által okozott sötét káoszban, pontosan úgy, mint a fim főszereplője, valamint a szkriptben egy megható háttérsztorival bővítették a novella történetét, amelynek köszönhetően sokkal könnyebb azonosulni a karakterekkel. A filmben részletesen megfigyelhetjük és átélhetjük a hetvenes évek varázslatos hangulatát, az iskolás évek szépségeit és nehézségeit. A nyitójelenet egy már-már sztereotipikus képet ad erről az időszakról, ahol egy baseball-meccs után a gyönyörű kertvárosi élet pillanatképeit láthatjuk, miközben a korszak hangulatát keltő populáris zenei alkotásokat hallunk. Ez a harmónia viszont nagyon rövid ideig tart, mert a háttérben mindig lapul valami, amit lehetetlen figyelmen kívül hagyni. A szemünk sarkában, a sötét utcák végén, a biztonságos lámpafényen kívül ott egy alak, aki újabb és újabb áldozatokra les, és lehetetlen lerázni. Titokzatos és óvatos. Ismeretlen, de mégis mindig jelen van. A Portyázó.

A film expozíciója meglehetősen hosszú, mintegy a film egyharmadát kitölti. Megismerkedünk a két testvér, Finney és Gwen (Madeleine McGraw) életével, mely nem éppen a felhőtlen gyerekkor példája. Láthatjuk az iskolai problémáikat, azt, hogy hogyan lesznek a bullying áldozatai, és azt, hogy az alkoholista apjuk hogyan bántalmazza őket otthon. A testvérek között nagyon szoros a kapcsolat, kiállnak egymásért és betöltik azt a szerepet, amit valójában a szüleiknek kellene ellátniuk. A Fekete telefon a testvéri szeretet erősségét és a túlélésért folytatott küzdelmet motiválóan és szívet melengetően mutatja be. Gwen álmaiban furcsa víziókat lát, melyek valós eseményeknek tűnnek, olyan képeket vizionál, amelyek – amint az a későbbiekben kiderül – egy jövőbeli eseményre utalnak. Egy napon hazafelé az iskolából Finney a Portyázó fogságába esik, Gwen pedig a látomásai segítségével próbál rájönni arra, hogyan találhatná meg az eltűnt testvérét.

A film itt válik izgalmassá, ugyanis a Portyázót alakító Ethan Hawke színészi játéka nagyon szórakoztató, annak ellenére, hogy egy gyilkos szerepében láthatjuk. Ugyanakkor a film nem szolgált elégséges magyarázattal Gwen látomásainak okára, és a Portyázó háttértörténetével is adós maradt. Természetesen érhető, ha a filmkészítők meg akarják hagyni a misztikumot, és nem kívánnak minden cselekményelemet megmagyarázni, de a Portyázóról csak annyit tudtunk meg, hogy a hangulatától függően cserélgeti a maszkja alsó részét különböző faragott arcrészekre, amelyek a mosolygó vagy szomorú arckifejezés között váltakoznak, ehhez pedig nem lett volna szükség olyan kaliberű színészre, mint Ethan Hawke. Ezt leszámítva azonban a gyilkos izgalmas figura: az arcát nem látjuk, így minden érzelmét és hangulatát a szemöldöke mozgásából és a testbeszédéből ismerjük meg, ami érdekessé és néha már humorossá teszi a karaktert. De Finney lelki utazása teszi igazán felejthetetlenné a filmet, ugyanis egy törékeny gyermeket láthatunk, aki megpróbál megmenekülni egy sötét és rideg pincéből, ahonnan a külvilágot csak egy rácsozott ablakon keresztül érzékelheti. A korábbi áldozatok szellemeitől kapott telefonhívások, a félresikerült szökési kísérletek egytől egyig fokozzák a feszültséget, és mindezt látva gyanakodhatunk arra, hogy Finney ideje a végéhez közeleg.

A film második felében lényegesen halványulnak a horror műfaji jegyei. A jelenetek gyorsak és akciódúsak, a nyomasztó titokzatosság, ami a Portyázó karakterét félelmetessé teszi, lassan eltűnik. Mint említettem, a Portyázó indítékaira nem derül fény, sajnos nem tudjuk meg, hogy mi vezérelte a tetteit, ahogy azt sem, hogy miképpen gondolkozott, ki volt ő, mint ember. Minden, ami marad, az egy megtört, őrült ember, aki megszállottja a beteges játékának. A film végén talán túl gyorsan érkezik a megoldás, az események szempillantás alatt lezajlanak, Finney pár jelenet alatt leveti magáról eddigi összes félelmét és gátlását. A gyenge és félénk fiú egyik pillanatról a másikra legyőzhetetlen akcióhőssé változik.

Ettől függetlenül a film elérte kellő hatását, rémisztő és feszültségteli volt, viszont nem a horror és a thriller elemek uralkodnak benne. A szinopszis és a műfaji címkék által ígért nyomasztó szorongás valójában másodlagos szerepet kapott, a film igazi értékét a karakterek kiteljesedése és a jellemek fejlődése szolgáltatta. Egy törékeny gyermek felülkerekedik a maszkos gyilkoson, egy apuka belátja a szülőként elkövetett hibáit és bocsánatért esedezik, egy iskolai közösség, hősként és szentként kezeli az összes eltűnt társukat, és tisztelni kezdi azt, aki eddig a kirekesztett szerepét töltötte be. Ezek miatt érdemes megnézni a Fekete telefont, ugyanis bár sem vérfagyasztónak, sem rendkívül felkavarónak nem nevezhető, de nagyon emberközeli és megható alkotás. Továbbá több társadalmi problémára is felhívja a figyelmet, például az iskolai vagy a családi bántalmazásra. Az alapprobléma az, hogy a gyerekek rengeteg ismeretlen nehézséggel – sokszor a külvilág számára láthatatlan dolgokkal – néznek szembe, így nehezen tudunk a segítségükre lenni.

Összességében úgy gondolom, hogy a Fekete telefon nagyszerű élmény azok számára, akik egy izgalmas, de kevésbé ijesztő filmre vágynak, és szeretnének látni egy thrillert, amiben egy lehetetlen szituációt is le lehet győzni a megfelelő eszközökkel és hozzáállással. Azoknak is ajánlom a filmet, akik kedvelik a hetvenes évek hangulatát, mivel nagyszerűen bemutatja ezt a korszakot a film. Ha viszont valaki egy szemeltakarós, vacogós Sinisterszerű filmet szeretne megnézni, annak sajnos várnia kell még Derrickson későbbi alkotásaira.

(A képek forrása: imdb.com)