A 2013-as Armel Operafesztivál sokszínű repertoárjának esszenciáját az össze nem illő műfaji és stíluselemek izgalmas egységbe rendezése, a társművészetek sajátjaiként jegyzett formai motívumok és narratív mintázatok harmonikus eleggyé vegyítése képezte. A hagyományelvű klasszikus kiválóan megfért a fogalmak és a jelentések végtelen számú újraolvasására bátran vállalkozó kortárs mellett, a színházi apparátus integratív gesztussal teremtett otthont a tánc-, a mozgás- és a filmművészetnek, a keleti előadók pedig a saját szájízük szerint, merész pikantériával fűszerezték a nyugati alapanyagokból készült alkotásokat. A rendezvénysorozat záró produkciója, az angol vándor operatársulat, az English Touring Opera Lajka, az űrkutya című előadása azonban a művészet funkcionalitását tekintve is új dimenziókat nyitott: az esztétikai élvezetet pedagógiai szándékkal kapcsolta össze. A kifejezetten oktatási célzattal, 7-11 éves korú gyermekek számára írt opera e téren is kiválóan teljesített, a nemzetközi zsűri és a Szegeti Tudományegyetem első alkalommal összeállt ítész-delegációja egyaránt a legjobb produkciónak járó díjjal ismerte el az előadás pedagógiai törekvéseit, eredetiségét és fontosságát.
A szövegkönyvet és a rendezői munkát is jegyző Tim Yealland, az English Touring Opera segítségnyújtási programjának vezetőjeként nemes feladatot vállalt magára: fiatal és családos közönségnek, speciális nevelési igényű gyerekeknek, demenciában szenvedőknek és autista ifjaknak szóló operadarabjaival, nagyszabású zenés színházi produkcióival és a szociális intézményekben bemutatott bensőségesebb hangulatú előadásokkal rendszeresen turnéztatja társulatát szerte az Egyesült Királyságban és Európa más országaiban. Olyan produkciókat állít színpadra, melyek a művészeti és a kulturális kreativitást az interaktív előadásmód segítségével juttatják érvényre. Ez egyfelől lehetővé teszi a megcélzott, sajátosan zárt csoportoknak és szegregált társadalmi rétegeknek a megszólítását és bevonását az élményközpontú kultúrafogyasztásba, másfelől pedig segít megismerni e komoly műfaj kevésbé komoly – de korántsem komolytalan! – oldalát. Yealland a produkcióin keresztül arra hívja fel a figyelmet, hogy bármely műfaj alkalmas lehet bármely történet elmesélésére, bármely célcsoport elérhető bármely művészeti ág formanyelvi elemeinek és stíluseszközeinek megfelelő konstrukcióba rendezésével. Mindezek mellett a klasszikus zenével való korai találkozás fontosságát is hirdeti, mely a személyiségfejlesztő, a zenei intelligenciát és a kulturális nevelést is biztosító hatásai mellett az opera iránti hosszú távú és megbízható elkötelezettségnek, vagyis tágabb értelemben a műfaj fennmaradásának a záloga is egyben.
Kiváltképp segíti ezt a darabok újragondolása az adott ország vagy régió művészeti hagyományai és nyelvi sajátosságai szerint, az adott település társadalmi és kulturális szövetébe integrálva. A brit vándortársulat – két francia művésszel (Nicolas Rigas, basszbariton és Sarah Laulan, mezzoszoprán) a versenyszerepekben – a Lajka, az űrkutya című opera egyszeri szegedi előadására is a helyi közösség és közönség sokrétű bevonásával készült. A Tisza-parti Általános Iskola speciálisan e célra szerveződött Lajka-kórusa Tóth Andrea vezetésével lelkesen vett részt a produkcióban, s támogatta azt a zenei és a vizuális komplexitás, “beépített közönségként” pedig az interaktivitáson alapuló narráció szempontjából. Az énekesek megmosolyogtató akcentussal ugyan, de hallatlan alázatukat bizonyítva tanultak meg néhány magyar mondatot, hogy a nagyszámú civil gyermekpublikumot is megszólíthassák és aktivizálhassák. Bár ez utóbbiak bátortalanul vették fel a kapcsolatot a hozzájuk “ki-kiéneklő” szereplőkkel, az újszerű élmény bizonyára marandóan pozitív benyomásokat hagyott maga után, különösen azokban, akik itt és most találkoztak először az opera műfajával.
A valós események által ihletett, de fiktív szereplőket is felvonultató történet egyszerre kedves és szomorú, a meséje elbűvöl, a tragikuma viszont elborzaszt. A bájosan komikus színpadi adaptáció mögött ugyanis nyomasztó realitás feszül, mely az első állat űrutazásának tudományos és világtörténelmi jelentősége mellett a megszépítő emlékezet sírjából feltámasztja az eseményt körülvevő társadalmi és politikai kontextust is. Időbeli és kulturális közelsége okán azok számára is hordoz tanulságot, mély erkölcsi és nemes esztétikai tartalmat, akik a következetesen kijelölt célcsoportnál idősebbek, ennél fogva a múltidéző játékra is olyan szemüvegen át tekintenek, amelyet vastagon kereteznek a személyes tapasztalatok és ismeretek. A szovjet hatalmi rendszer metszően éles kritikája a gyermeki elme számára észlelhetetlen módon ágyazódik a dallamos, fülbemászó énekek és az egyszerre szórakozató és ismeretterjesztő játékok közé. Nem akasztja meg a gyermekközönség figyelmét, de kérlelhetetlen értékítéletet fogalmaz a felnőtt kísérők számára. Ugyancsak finom érzékenységgel szövődik az előadásba az állatvédelmi szempontokat előtérbe helyező állásfoglalás, miközben a gyermekeket tapintatosan vezetik végig Lajka kutya halálútjának stációin.
Sajátos színt – s egyben új műfaji összetevőt – visz a produkcióba Lajka megjelenítése egy realisztikusra faragott és festett marionettbáb segítségével, ami a bábjátékos leplez(het)etlensége ellenére is pont olyan aktívan és csintalanul “vesz részt” az előadásban, mint a híres-neves névadója, akivel archív televíziós felvételeken találkozhatunk. Az űrállomások és a műholdak működését, a világegyetem, az emberi és az állati test felépítését színes grafikonok, ábrák és képek teszik szemléletessé, a négy főre – cselló, klarinét, fagott, ütő – hangszerelt zenei élmény pedig az univerzum valamennyi élő és élettelen szervét, azok mozgását, lélegzését, létezését és halálát képes felidézni az akusztikai tudattalanban. A színészi játék, a célközönség életkori összetételéből is fakadóan megköveteli az operettekből és a musicalekből ismert komikusi vénát, ami a társulati tagokra és az operaversenyben részt vevő francia énekesekre egyaránt jellemző. A Lajka, az űrkutya című produkció minden tekintetben kilóg az opera klasszikus értelmezési keretéből, de a pedagógiai törekvéseinek köszönhető stilisztikai, formai és műfaji megoldásaival még a “kortárs” eddig ismert fogalmi rendszerén is túlhalad. A végletekig feszíti, majd visszavonathatatlanul átszakítja a határokat a különböző művészeti ágak között, sokrétűvé olvadásával jelezve, hogy az opera nem vész el, csak átalakul.
Fotók: Kállai-Tóth Anett