Vajon megéri-e akár az életünket is kockáztatni egy fellépés miatt? Mennyit vagyunk képesek elviselni a folyamatos szidalmazásból és testi/lelki terrorból? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Damien Chazelle első nagyjátékfilmjében, a 2014-es Whiplashben, amely egy lehengerlő zenés alkotás mester és tanítvány harcáról az elismerésért.

01

Whiplash, azaz ostorcsapás, amely nemcsak a többször felzendülő dzsesszdarabra utal, de a nézőt fejbevágó zsigeri élményt is leírja. A rendező személyes, fiatalkori élményein alapuló történet főhőse Andrew Neyman (Miles Teller), egy tehetséges, ifjú dobos. Mint a legtöbb zenésznek, neki is az az álma, hogy híres legyen. Amikor bekerül Terence Fletcher (J.K. Simmons) zenekarába a neves Shaffer Konzervatóriumban (New York), mindez megvalósulni látszik, ám még nem is sejti, hogy milyen áron… A karmester szerint ugyanis egy tehetséget addig kell hajtani, míg az el nem éri végső határait – csak így érhető el a maximális teljesítmény. Ájulásig gyakorolni kell, amíg tökéletes nem lesz. Andrew pedig képes bármiről lemondani – legyen az a barátnője vagy a testi épsége – a sikerért, így könyörtelen tanárával is szembeszáll, ha kell.

02

Nehéz megfogalmazni, miért olyan hatásos film a Whiplash. Az egyik erőssége mindenképpen a színészi játék, amely a feltörekvő tehetség és a „veterán” párosának köszönhető, ez utóbbit ráadásul az Akadémia is elismerte, mint legjobb mellékszereplőt. J.K. Simmons szadista karaktere minden bizonnyal bekerülhet a filmtörténet legőrültebb szerepei közé. A zenészek rémálma ő, aki először nyájas és kedves, ám hamar kiderül, hogy akár a fizikai bántalmazásig is képes elmenni, csak, hogy tanítványait jobb munkára ösztönözze. Ennél is hatásosabb viszont az a lelki terror, amit alkalmaz. A homlokán és nyakán dagadó erek, a szájából fröcsögő nyálcseppek és a védjegyévé vált fekete izompóló könnyen a néző fejébe vésődnek. A legkisebb hamis hangot is meghallja, amiért hatalmas balhét rendez, sőt könnyűszerrel kirúg akárkit. Ellentmondani nem mernek neki, mivel szakértelme vitathatatlan. Manipulatív személyéből adódóan van egy pont a filmben, amikor szinte megsajnáljuk és együtt érzünk vele. Ahogyan a néző, Andrew is bedől a színjátéknak, de ugyanakkor ő is tartogat meglepetéseket.

Andrew látszólag egy átlagos, visszafogott srác, akinek egyik kedvenc időtöltése a dobolás mellett az apjával való filmezés, mozizás. Amint azonban bekerül a zenekarba, azaz rálép a sikerhez vezető útra, előbújik belőle a mindent elsöprő elszántság. Első próbáján még könnyekben tör ki Fletcher bántó és sértő szavai hallatán, majd összeszorítja fogait és megpróbálja elviselni az öreg módszereit, ha kell, vért izzad – szó szerint. A szerény tehetségből megszállott munkamániás lesz. Miles Teller (Engedd el! Rabbit Hole, John Cameron Mitchell, 2010; Project X – A buli elszabadul. Project X, Nima Nourizadeh, 2012) napjaink egyik legtehetségesebb fiatal színésze, aki talán most bontakozhatott ki először ilyen mértékben. Különleges, sebhelyes arcán érzelmek kavalkádja jelenik meg egyszerre. Ezért a szerepért még dobolni is hajlandó volt megtanulni, a jelenetek nagy részében ő dobol, ami ritkaságnak számít, hiszen ilyen esetekben általában egy profi zenészt, dublőrt alkalmaznak. Rajta kívül a többi zenekari tag viszont amatőr színész vagy statiszta.

Whiplash-4868.cr2

A fiú jobb akar lenni mindenkinél, bármi áron. A küzdésnek is van azonban egy határa, amit Andrew többször átlép. Idegtépő, véget nem érő motiváltsága, a folyamatos kudarcai hatalmas feszültséget keltenek a nézőben. De nem adja fel, ahogyan mi sem, végigizguljuk a kilencven percet érte. Amikor azt hinnénk, hogy feladja, mindig jön valami újabb csapás, egyenesen az arcunkba. Amit pedig a végén látunk, abból kiderül, hogy számára nagyon is megérte. A film egy koncerttel zárul, ahol végre eljátszik egy dobszólót, ráadásul tökéletesen, még Fletcher is elismeri. A kérdés azonban az, hogy ki nyert? A tanítvány, aki megmutatta, mire képes, vagy a mester, aki bebizonyította, hogy a módszere működik? Ezt eldöntheti mindenki magában, hiszen a film nem ad egyértelmű választ.

A két szereplő között a film legelejétől kezdve izzik a levegő. A feszültséget csak fokozza a minimalista dobzene, amely számos díjat zsebelt be (köztük az Akadémiáét is). A nyomasztó hangulatot a szűk folyosókon és helyiségekben felvett jelenetek, illetve a sötét színek (például a fa burkolatú próbaterem) dominanciája adja. A dzsesszhez méltó pörgős tempójú vágás miatt a másfél óra egy pillanatnak tűnik csupán. A dob- és kézközelik nem csupán a gyorsaságot hivatottak bemutatni, hanem a kemény munka árát: a vért és verejtéket. A két testnedv meghatározó és visszatérő eleme a Whiplashnek, ami a hitelességhez járul hozzá, hiszen nemcsak szimbolikusan kerül említésre, hanem konkrét megjelenítést kap az elhivatottság ára.

04

Damien Chazelle filmjét lehet nagyon is hitelesnek érezni, de sokan észrevehetik rajta Hollywood hatását. Hiszen valóban léteznek ilyen tanítók és ennyire eltökélt tanítványok, nem csak a zenei életben. A filmben elhangzik jó néhány utalás valós személyekre (Jo Jones, Charlie Parker), dobosokra, akik szintén kihozták magukból a száz százalékot. De tudni kell azt is, hogy nem minden sikeres ember tett ekkora áldozatot a hírnév érdekében. A tehetség attól még nem vész el, hogy valaki nem ennek szenteli minden percét és energiáját. Fletcher módszereivel is van, aki (részben) egyetért, van, aki elítéli. Az sem biztos, hogy a film motiválóként tud hatni, mindenesetre egy zenében jártas nézőnek más élményt nyújt a film, mint egy laikusnak. De aki fikcióként tekint rá, annak minden bizonnyal ez a mozis élmény pozitív lesz.

Whiplash-4576.cr2

Ebben a filmben nem kap helyet a szerelem (Andrew szakít az egyetlen lánnyal, akinek tetszik), nincs idő a viccelődésre, sem a családi drámákra. Nincs más, csak Andrew, Fletcher és a színtiszta zene, a dzsessz. Ez a hármas nagyon is jó választás volt a rendező részéről. Egyszerű koncepcióval és letisztult elemekkel dolgozik, mégis nagyon ütős, ráadásul izgalmasabb, mint a legtöbb akciófilm. Sikerének titka tehát sok (nem is olyan) apró tényezőn múlt, nehéz lenne egy dolgot kiemelni. Elsőfilmes rendezőtől ez egy hatalmas teljesítmény.

A Whiplash felpörget és lebilincsel, a figyelmünket a képernyőre szegezi. Tanár és diák különleges kapcsolatáról szól, a zenéről, amit nem elég csak szeretni, ha az ember sikeres akar lenni. A zenészek egyik igazi oldalát mutatja be és azt a hosszú utat, amit a világot jelentő deszkákig végig kell járniuk. Intenzív filmes élmény, a 2014-es év egyik kiemelkedő alkotása, a zenés filmek alapműve – nem csak zenészeknek.

Hozzászólások

hozzászólás