Az idegen. VI. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia

A 2016 novemberében zajlott és immár egy évtizedes múltra visszatekintő VI. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia témája ezúttal az idegen volt. Az idegen meglehetősen tág asszociációs mezővel rendelkezik a pszichoanalízisben – a kísérteties tapasztalataitól egészen a szubjektumnak a másik tükrében történő konstitúciójáig, elidegenedéséig, és ennek messzire ható következményeiig –, de a pszichoanalízisen túl kulcsfogalom a legkülönbözőbb kritikai diszciplínákban is, továbbá nem csekély aktualitást kölcsönöznek neki az elsősorban, de nem kizárólag a menekültek és a migrációs folyamatok következtében fokozódó xenofób megnyilvánulások, és a nyomában járó legkülönbözőbb típusú kirekesztő gesztusok és gyakorlatok.

Nem véletlen, hogy ez alkalommal a korábbiakhoz képest erőteljesebb volt a konferencia társadalomtudományi orientálódása. Jóllehet a pszichoanalízis egyik alaptapasztalata, hogy az én mindig a másik tükrében konstruálódik, ebből még korántsem következik automatikusan e másik ellenséges karaktere. Ezzel szemben a konferencia előadásainak folyamatosan visszatérő tapasztalata mintha az lett volna, hogy a magyar nyilvánosság, média, emlékezetpolitika stb. diszkurzusaiban ez a másik rendre ellenséges, fenyegető idegen, mintha az én kizárólag egy ellenséges idegennel szemben volna csak létrehozható. Szávai Petra azt elemezte, miként szövi át a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet a török-magyar ellentét, a mi és az ők dichotómiája, Bogdán Mária arról beszélt, miként jelennek meg a romák alapvetően idegenként a magyar médiában, Simon Emese ugyanezt az elmebetegekkel és a mentális zavarral élőkkel kapcsolatban állapította meg, míg Glózer Rita arra mutatott rá, hogy az idegen különböző diszkurzív konstrukciói rendre a szelekció, a de- és rekontextualizáció és a kriminalizáció stratégiái mentén jönnek létre. Mindezen ellenségképző stratégiák figyelembe vételével talán azon paradoxon sem meglepő, melyről Stőhr Lóránt beszélt a rendszerváltás utáni magyar dokumentumfilmek tapasztalatai alapján, hogy miközben a határon túli magyarok, különösen a székelyek számos diszkurzusban az anyaországiak „jobbik énjeként”, a magyarság eredeti, tiszta őrzőiként mitizálódnak, addig ők maguk arról számolnak be, hogy Magyarországra kerülve valójában idegenként tekintenek rájuk, s idegennek érzik magukat.

A konferencia legnagyobb hányadát az idegen filmi reprezentációi, illetve az idegenségnek a legkülönbözőbb szempontú filmi felbukkanásai tették ki – a teljesség igénye nélkül: mitől válnak idegenné Mundruczó szereplői a környezetük szemében (Szin Karolina), milyen szerepet játszanak a legkülönbözőbb típusú idegenség-tapasztalatok Mészáros Márta Napló-trilógiájában a főszereplő identitásának alakulásában (Vass Éva), milyen hatással van az apa (az apák) idegensége a traumafeldolgozásra a Tiszta szívvel-ben (Kiss Virág), miként válik idegenné a Lopakodó lelkek főhőse a társadalom szemében azáltal, hogy áthágja a „lakozás” megszokott módját, miközben éppen a lakozás idegenségére reflektál e gesztussal (Hunya Csilla). Maksa Gyula azt elemezte, hogy milyen eszközökkel érzékeltetik a „ligne claire” stílusú képregények a sajátot és az idegent, míg Fám Erika arra mutatott rá, hogy Jarmusch filmjeiben a kezdetben titokzatos idegenek a film végére a legtöbb esetben rokonszenves figurákként nyugtázódnak, s azt vizsgálta, hogy milyen eszközökkel ébresztik fel e filmek a néző empátiáját, szimpátiáját.

Az idegen asszociációi azonban nem merültek ki ennyiben. Hódosy Annamária az újabb ökológiai és ökokritikai diszkurzusokat elemezve arról beszélt, hogy az ember és a természet viszonyát tekintve miként helyeződik a hangsúly újabban egyre inkább az ember idegenségére, hogy miként kerül előtérbe (ismét) a pusztító, terrorizáló természet toposza, illetve, hogy milyen konnotációi vannak mindezeknek a pszichoanalízis és a feminizmus szemszögéből nézve. Tarnay László és Lénárd Kata pedig azt vizsgálta, hogy vajon milyen hatással lehetnek a csecsemőkori, illetve a korai fejlődés szakaszai és az idegennel való találkozás korai élményei a későbbiekben az esztétikai érzékelésre.

Ezúttal sem hiányoztak a konferenciáról a pszichoanalízis olyan hagyományos témái, mint pl. a traumafeldolgozás. Erős Ferenc ezúttal a holokauszt utóemlékezetét vizsgálta, tehát hogy miként van jelen a holokauszt traumája a második és a harmadik generáció esetében, hogy miben más a hozzá való viszony az újabb generációknál, illetve, hogy ez a másfajta viszony miként manifesztálódik pl. olyan filmekben, mint a Saul fia. Ugyancsak a traumafeldolgozás volt a témája Frigyes Júlia előadásának, aki azt elemezte, miként történik meg a szembenézés a Libanoni keringőben a libanoni háború folyamán történt mészárlásokkal.

A pszichoanalitikus és szociálpszichológiai megközelítések mellett évek óta rendszeresen képviselik magukat a kognitív tudományos, kognitív pszichológiai, neuropszichológiai irányú megközelítések is. Bálint Katalin plenáris előadásában az elmúlt évek azon kutatásait ismertette, melyek azt vizsgálták, hogy miként hatnak a fikciós filmek a mentalizációs képességeinkre, illetve, hogy a fikciós filmek mely elemei lehetnek hatással a mentalizációs képességeinkre; e kérdések tisztázása ugyanis akár olyan fikciós filmek készítéséhez is hozzájárulhatna, melyek segítségével fejleszthetők lennének a mentalizációs képességek. Kovács András Bálint pedig azt a kérdést feszegette a konferencia egyik nyitóelőadásában, hogy vajon a távolság, tehát a plánok érzékelése jelen van-e már a percepció alacsonyabb szintjein is, vagy pedig csak az interpretáció magasabb szintjén történik meg.

S végül, de nem utolsósorban a 2016-os Pszichoanalitikus Filmkonferencián nemcsak a társadalomtudományok, de a színház felé is történt egyfajta határozottabb nyitás. Tekintve, hogy a film – különösen a fikciós film – gyártási körülményei folytán csak jóval lassabban tud reagálni az aktuális társadalmi folyamatokra, az egyre erősebbé váló idegengyűlölet, a menekültkérdés tematizálását érdemesebbnek bizonyult a színház területén vizsgálni. Herczog Noémi a konferencia egyik plenáris előadásában azt tekintette át, mennyire jellemző a magyar színházakra az aktuális társadalmi folyamatokra való reagálás, s hogy miként jelenik meg pl. a menekültkérdés a magyar színházi palettán.