A hangsúlyosan retro megjelenés, a sajátos indie-rock hangzás és az ezt felölelő retro életérzés jellemzi a köztudatba nemrég berobbant, 2018-ban alakult, hattagú Carson Coma magyar zenekart. A fiatal zenekartagok nem csupán öltözködésükben jelenítik meg a hatvanas évek lázadó beatkorszakát, hanem viselkedésüket, dalszövegeiket és videoklipjeiket is meghatározzák a letűnt kor jellegzetességei.

Noha az elmúlt korszakok stílusainak nosztalgikus megidézése nem újkeletű dolog, a retro hangulat fénykorát éli napjainkban. Úgy vélem, a retro népszerűsége egyfelől a lázadás egyik formájából fakad, hiszen a mai kor szabályai és berendezkedése ellen lázadó fiatalok bizonyos csoportja előszeretettel nyúl vissza a régi korok divatjaihoz, másfelől az erőteljes elvágyódás egy idealizált és emlékektől megszépült korba gyakori kísérője mindennapjainknak. Az Y és a Z generáció olyan korok iránt képes elvágyódást érezni, melyek túlnyúlnak az elmúlt gyermekkor meghitt pillanatain: kissé ironikus, hogy a meg nem élt hatvanas, hetvenes vagy nyolcvanas évek iránt táplált nosztalgia egyre több fiatal életében jelenik meg, az elérhetetlenség varázsa hívogatóvá teszi nagyszüleink fiatalkori hétköznapjait. A zenekar énekese, Fekete Giorgo is hasonlóképpen vélekedik: „[…] életem bizonyos (szentimentális) emlékei mennyire megváltoznak az eltelt idő hatására. Totál meglepett, hogy az idő múlásával a korábbi rossz emlékekre-élményekre-randikra milyen virágos és átszínezett nosztalgiával gondolok: őrület!”[1] Gyakorta elhangzik „a régen minden jobb volt és a zene is jobb volt” kijelentés, melyet általában a szubkultúrák tagjai hangoztatnak, azonban az underground rétegei szélesedni látszanak: az ellenkultúrát képviselő Carson Coma teltházas koncertjein mindenféle korú és mindenféle stílust képviselő egyént megtalálunk, az egyedi vintage indie-rockot játszó zenekar pedig, úgy tűnik, megindult a mainstream közeg felé.

Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy a nosztalgia, a retro életérzés milyen formákban érhető tetten a Carson Coma videoklipjeiben. A múltba vágyódás hatékonyan képes közös alapot teremteni a különböző korú és társadalmi helyzetű emberek között. Ugyan a Korda György-féle Nem vagyok ideges című dal feldolgozásának előadásalapú, táncdal stílusú klipje és az Ivan and the Parazollal közösen készített Kérdőjelek és válaszok is megidézik a hatvanas évek hangulatát, de a jelen írásban a Carson Coma önállóan szerzett zenéire és az erőteljesebben nosztalgikus videoklipjeikre fogok koncentrálni.

Első videoklipjük, a What A Time to be Alive (Komróczki Dia, 2018) jelentősen megalapozta a zenekar imázsát a karakteres citromsárga vagy napsárga szín alkalmazásával, a retro életérzéssel, a ’60 évekbeli tévéreklámokat és Scopitone-filmeket idéző élénk színvilággal  és a bohókás életvidámsággal. Akárcsak a dal, a klip is egy hangulat átadását célozza meg színekkel és tárgyakkal: a Máté Pétert idéző dobos (Héra Barnabás) megjelenése, a hatvanas évekből kipattant Kaufmann Angéla szerény bájossága, az összetéveszthetetlenül retro dekoráció, az egzotikumnak ható déli gyümölcsök és az örömzenélés gesztusai mind a nosztalgikus érzést erősítik. A hattagú zenekar kezdeti fennállása óta a szólógitáros helyét Bóna Zsombor vette át, ugyanakkor mindkettejük jelenléte teremti meg a Hófehérke és a hét törpe szerkezetet. A nosztalgia szempontjából ez különösen fontos, hiszen az ezredfordulón nagy népszerűségnek örvendő Disney Hercegnők feltehetőleg a rajongók gyerekkorát idézik.

Ugyancsak egy klasszikus rajzfilm és kalandfilm felálláshoz nyúl vissza a Pók (Kizlinger Lilla, 2021) című videoklipjük: akárcsak a Scooby-Doo (1969-) vagy a Jumanji (Joe Johnston, 1996) csapatának, úgy a zenekarnak is egy rejtéllyel kell megbirkóznia, miközben szürreálisan rémisztő önmagukkal találkoznak egy elhagyatott házban. A naivan nosztalgikus hangulat egy társasjátékkal egészül ki, a játék bábui pedig maguk a zenekartagok, akik az éppen aktuális szabályok mentén közlekednek az épületben. Napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap az LMBTQ közösség jelensége, így a szöveg mellett a klip is néhol reflektál önmagunk elfogadására és vágyaink megélésére. Ennek kifejezésére ugyan számos lehetőség adott a klipben, azonban nagyobb hangsúlyt fektettek a különböző helyzetek abszurditására és komikusságára.

A koronavírus járvány következtében fellépő korlátozások miatt született meg a zenekar tagjai és a rajongóik Facebook csoportjának, a Carson Komák Zsibongójának tagjai által készített próba- és koncertfelvételekből álló Egyszerűen semmi sem egyszerű (Berezvai Sára, 2020) című klip. A videoklip a kétezres évekbeli rajongói videók esztétikájának mintájára épül, és a zsibongósok és a zenekartagok felvételeinek vegyítése hitelesen fogja egybe a zenekart és követőtáborát és reprezentálja közösségüket.

A nem professzionális módon rögzített klipjeik sorába illeszkedik továbbá a Kék Hullám Kemping (Fazakas Lőrinc, 2021) című videoklipjük, amely a gyerekkori balatoni nyaralás vízibiciklis és rántott húsos szendvicses emlékeiből merítkezik. A pár napot felölelő forgatás ellenére olyan érzésünk támad, mintha egész nyáron a Balaton partján üdültek volna a fiúk, mi pedig velük együtt boldogan csobbanunk a nosztalgia kellemes vízébe. A VHS magnóra emlékeztető lejátszási hibák és a szemcsézettség egy régen elfeledett nyaralás emlékpillanatait villantják fel, melyet a filmes fényképezőgép állóképei színesítenek. Ahogy a What A Time to be Alive és a Pók, úgy a Kék Hullám Kemping is egy kellemes, gyerekkorban átélt hangulat felidézésére és újraélésére törekszik.

A retro popkulturális utalásokkal teli és a sitcom világába repítő Song About My Grandma (Lippai Balázs, 2018) frissessége és egyedülállósága miatt elnyerte a 2018-ban megrendezett Magyar Klipszemle fődíját. A klip alapkoncepciója két eltérő világot idéz meg: a konzervnevetős és mesterkélt sitcom sorozatok cselekményét és az ötvenes-hatvanas évekbeli gimnáziumi bankettek táncos estéjét. A korokon átívelő környezetben mozgó tagok számos utalást tesznek a kilencvenes évek divatos jellegzetességeire (mint például a Game Boy, az Uno kártyajáték vagy a NES [Nintendo Entertainment System]), ugyanakkor a díszlet hemzseg a popkulturális utalásoktól, melyek által színes és heterogén közeget teremtenek a retro tárgyak rajongóinak: ilyen szórakoztató allúziók a Dirty Dancing (Emile Ardolino, 1987) párosának portréja, a Twin Peaks (Mark Frost, David Lynch, 1990-1991) gyilkos Bob-ja, a nyolcvanas évekbeli filmplakátok és közösségi játékok, a Baywatch (Michael Berk, Gregory J. Bonann, Douglas Schwartz, 1989-2001) felirat és Korda György portréjának szerepeltetése a pólókon, és még hosszasan lehetne folytatni a sort. A zenekar nevének dallamos hangzását gondolják tovább a klip második felében, melyben az alliteráló Coma Cream és a Carson Kóla fiktív termékek kerülnek bemutatásra. Az ötvenes évek második felében előretörő ifjúsági kultúrát, a zsebpénzzel rendelkező fiatalok fogyasztási szokásait hangsúlyozza ez a beékelt jelenet, mely akár egy rövid, a főműsor előtti reklámként is értelmezhető. A képzeletbeli koncert és a Vissza a jövőbe (Back to the Future. Robert Zemeckis, 1985) klasszikus színpadi cselekményét idéző jelenet a középiskolai bankettek klisés fordulatait sorakoztatják fel: a fogszabályzós és kócos hajú lányt és az ő bosszúját vagy éppen a félreértett flörtöléseket.

A fiktív tévéműsor koncepcióját viszi tovább a Peti és én (Bolla Kolos, 2019) című klipjük, melyben a kilencvenes évek balkáni és kelet-európai, alacsony költségvetésű televíziós műsorainak legsajátosabb pillanatait idézik meg szatirikus hangvételbenA tagok a legkülönfélébb műsorok (betelefonálós műsor, talk show, híradó, jósda, időjárás-jelentés, zenés showműsor) házigazdáiként szerepelnek, kidomborítva a parodisztikus jelleget. A dalszöveget a tagok a tévéműsorokba ágyazva éneklik, műsorfolyamukban utalásszerűen jelennek meg az éppen aktuális dalsor vizuális megfelelői. A klip második felében eluralkodó káosz során olyan, a műsorjelleget leleplező mozzanatokat sorakoztatnak fel, melyek a tévéképernyő előtt ülő gyerekkori énünkben is megfogalmazódhattak: vajon a híradós bemondó alsónadrágban ülhet a műsor alatt? Mire vetítették rá Európa térképét? Mikor szakadhat el a cérna a talkshow műsorvezetőjénél? Nem törekedtek a profizmusra, hiszen a klisék halmozásával, a werkfelvételek bennehagyásával és a hamis hangzás révén a kilencvenes évek eleji televíziózás naivitását igyekeztek feleleveníteni.

A televíziózás remedializálása kapcsán érdemes röviden megemlíteni legfrissebb videoklipjük kezdő képsorait. Az Immunissá válunk (Márton Dániel, 2022) egy elmegyógyintézetben készült kézikamerás riportot mutat be, melynek riportere a Berlini Magyar TV tudósítója, István Kovács. A kétezres évekbeli kelet-európai televíziózás imázsát felidéző riporter egy hatalmas kérdőjelet viselő mikrofonnal a kezében készíti el helyszíni riportját a különböző mentális betegségekkel küzdő zenekartagokról. A klipben ugyan nem kap főszerepet Kovács, de személyével, gúnyos megjegyzéseivel és gesztusaival a riporteri szakmát parodizálja.

Ahogyan korábban említettem, a Carson Coma előszeretettel aknázza ki a múltra irányuló örömteli nosztalgiázást, az utólag megszépült emlékeken való elmélkedést. A jelenben játszódó Osztálytalálkozó (Fazakas Lőrinc, 2022) videoklipjében a tagok időssé maszkírozottan tűnődnek el rég elmúlt gimis éveiken, miközben az öregkorral kapcsolatos negatív viselkedési mintákat visznek színre: hűtlenség, elhanyagoltság, megtévesztés, tagadás, önmagunk el nem fogadása, tiszteletlenség. Mindemellett a klip utal az osztálytalálkozók keserédes pillanataira is, ahol mindig akadni fog olyan személy, akinek az emlékei nem kaptak boldog színezetet hosszú idő elteltével sem. Amennyire a klip időkerete engedi, a tagok ráébrednek önnön hibáikra, majd ezt felismerve hagyják maguk mögött a lakodalmi zenekar által játszott zenére táncoló tömeget.

Tehát a gyakran személyesen meg nem élt és megfoghatatlan múlt szépsége erősen meghatározza a Carson Coma imázsát, dalszövegeiket és klipjeik koncepcióit, melyekben a nosztalgikus életérzés és a kelet-európai televíziózás naivan bájos momentumait elevenítik meg. Legutóbbi albumuk, a Digitális/analóg (2022) a tinédzser és a felnőttkor határán bizonytalanul mozgó és a múltba menekülő egyének problémáit fogalmazza meg, így elmondható, hogy a zenekar alapvető stíluselemként alkalmazza a nosztalgiát. Klipjeik és dallamaik néhol az idealizált retro hétköznapokat színezik önfeledtté, ugyanakkor a varázslat nem minden esetben működik. Az osztálytalálkozók talán a legtökéletesebb alkalmakat adják a közös nosztalgiázáshoz, azonban egy át nem élt idő iránt megfogalmazódó vágyódás koravénné tesz és a fantom-emlékek hálójából nem enged. Hangsúlyos kritikát fogalmaz a dalszöveg bridge része: „Akkor élted-e valaha át az akkori éned akaratát / Vagy csak tervek és emlékek között ingáztál?”[2] Amint e sorokhoz ér a klip, a fiúk mintha a nosztalgia álmából felocsúdva otthagynák a hatvanas évekbe vágyódás hamis emlékeinek illúzióját.

Felhasznált források:

A cikk címében felhasznált mondat forrása: Gaines: Magyarradar és klippremier – Carson Coma. Recorder.blog.hu, 2018. 09. 20. URL: https://recorder.blog.hu/2018/09/20/magyarradar_es_klippremier_carson_coma

Láposi Mária: Animációs klip a Carson Comától. Magyarzene.eu, 2020. 08. 27. URL: https://magyarzene.eu/animacios-klip-a-carson-comatol/

A Carson Coma Osztálytalálkozó című dalának teljes dalszövege: https://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/116811/carson-coma/osztalytalalkozo-zeneszoveg.html

Lábjegyzet:

[1] Láposi Mária: Animációs klip a Carson Comatól. Magyarzene.eu, 2020. 08. 27. URL: https://magyarzene.eu/animacios-klip-a-carson-comatol/

[2] A teljes dalszöveg itt olvasható: https://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/116811/carson-coma/osztalytalalkozo-zeneszoveg.html