Tim Burton 2014-ben bemutatott Nagy szemek (Big Eyes) című filmje a rendező munkásságát nyomon követő nézők számára érdekes lehet, ugyanis Burton itt teljesen eltér eddigi témaválasztásaitól (kivéve az 1994-es Ed Woodot). A Nagy szemek drámai hangvételű életrajzi film, némi krimis beütéssel. Nincsenek benne földöntúli lények, beszélő majmok, vámpírok vagy szörnyetegek. A film Margaret Keane, eredeti nevén Peggy Doris Hawkins festőnő karrierjének göröngyös útjain vezeti végig a nézőt.
A történet Dick Nolan (Danny Huston) újságíró narrációjával kezdődik. Az elbeszélői hangnem meseszerű hangulatot kölcsönöz a filmnek. A legelső mondata, miszerint „az 50-es évek csodás volt a férfiak számára”, előremutat a film további történéseire. A történet kezdetén Margaret (Amy Adams) összepakol, fogja a kislányát, és elhagyja akkori férjét, Frank Ulbrich-ot. A nő gyermekével San Franciscóba költözik, ahol rögtön megpróbál festői tehetségével munkát találni, de ez egy egyedülálló nőnek az ’50-es években nem valami egyszerű. Margaret utcai művészként kezd tevékenykedni, arcképeket fest a járókelőkről aprópénzért. Itt találkozik az először nagyon megnyerő férfival, későbbi férjével, Walter Keane-nel (Christoph Waltz). A férfi ráveszi a festőnőt, hogy az ő neve alatt adják el képeit. Margaret, bár az elején ellenzi a dolgot, végül belemegy a csalásba. Magányosan festi padlástéri műtermében a nagy szemű portrékat, míg férje learatja a babérokat a széles nyilvánosság előtt. A festőnő még legjobb barátnőjére sem hallgat, pedig a lány folyamatosan utalgat rá, hogy Margaretnek nem kellene egy ilyen férfival együtt élnie. Évek telnek el így. Margaretet végül lánya, Jane bírja jobb belátásra, miután rájön a csalásra. Az ő nyomására a művésznő fel akarja fedni sötét titkukat, de Walter egyre erőszakosabbá válik, olyannyira, hogy terrorizálni kezdi Margaretet és lányát. Az asszony végül elhagyja a férfit, majd egy rádióinterjúban felfedi az igazságot. Az ügy nagy port kavar a médiában. Walter még ezután is kitart hazugságai mellett, így végül konfliktusukból bírósági ügy lesz. A tárgyalás azonban véget vet a férfi koholmányainak, miután a bíró azt kéri tőlük, egy óra alatt fessenek meg egy nagy szemű arcot. A feladatot természetesen csak Margaret teljesíti. A nő végül győzedelmeskedik, visszaszerezvén így méltóságát és elnyervén művészi szabadságát.
A film viszonylag pontosan mutatja be az ’50-es évekre jellemző hozzáállást a művészetekhez. Szembeállítja a valódi művészéletet a klubok és különböző galériák rongyrázásával, a festészet elanyagiasodásával. De a film a társadalmi nemek reprezentációját illetően is hiteles képet mutat. A férfiak világában Margaret mintha nem is létezne, a világtól visszavonulva készíti műveit eldugott padlástéri „műtermében”, míg férje nagyvilági életet él, habzsolja az élvezeteket és a nő festményei által lesz sikeres. Margaret a történet végén azonban felszabadul a férfi elnyomása alól, kitör a béklyóiból és elnyeri méltó megbecsülését a világ előtt.
A film varázsához rengeteget ad a színészi játék. Amy Adams tökéletesen alakítja a visszahúzódó, ám mégis határozott, művészlélek festőt, lelkiismeretes anyát, és a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz is remekül játssza a megalkuvó, behízelgő, pénzéhes, hazug Walter karakterét.
A rendező életművén belül a Nagy szemek leginkább az Ed Wood című filmhez hasonló, főleg ami a témaválasztásukat illeti, bár míg a Nagy szemek a festészet világába kalauzolja a nézőt, addig a Johnny Depp főszereplésével készült 1994-es életrajzi dráma a filmkészítés legsötétebb bugyrait mutatja be. A Nagy szemek másik elbűvölő motívuma a sokszor erőteljesen túlszínezett látványvilág, amely szintén Burton egyedi stílusának jellegzetes eleme. Gondoljunk csak a Charlie és a csokigyárra (Charlie and the Chocolate Factory, 2005), az Alice Csodaországbanra (Alice in Wonderland, 2010), vagy az Ollókezű Edward (Edward Scissorshand, 1990) képi világára, ahol a rendező a rengeteg szín segítségével bravúrosan különítette el a városi életet a főhős sötét és komor világától. A horrorisztikus vonal, ami Burtonnél szintén mindenütt megjelenik, a Nagy szemek egyetlen jelenetében bukkan fel, amikor Margaret a film közepe táján besétál a vegyesboltba, és az emberek arcán saját nagy szemű festményeinek tulajdonságait látja viszont.
A film lényegét a „szem a lélek tükre” szólásmondással lehetne a leginkább leírni. Margaret a történet elején elmeséli Walternek, hogy kiskorában egy időre megsüketült, így csak „az emberek szemére hagyatkozhatott”, és emiatt kezdte el az embereket ekkora szemekkel ábrázolni. A filmben bemutatott festmények valóban mély érzelmeket tükröznek, szinte belelátnak az ember lelkébe. A maguk groteszkségében gyönyörű és egyedi művészi alkotások. A Nagy szemek drámai jellegét a főhős szenvedéstörténete, majd a szenvedésből való kitörésének hősies felhangja adja. A karakter a cselekmény során lassú, de erőteljes fejlődésen megy keresztül, mire eljut odáig, hogy fel merjen lépni férje zsarnokoskodásával szemben. A film zeneválasztása is remek. A Lana Del Rey által előadott főcímdal tökéletesen passzol a mű hangulatához.
A Nagy szemek életrajzi film titulusában csupán egy dolog lehet vitatandó: az évszámok. Míg a film kiindulópontja az 1958-as évet mutatja be, amikor is Margaret elhagyta első férjét, a valóságban 1955-ben már Walter Keane menyasszonya volt. A filmben a Keane – Keane pert 1965-re helyezték, míg a valóságban ez csupán 1983-ban történt meg. (A filmhez kapcsolódó érdekesség, hogy Burton már bőven a film készítése előtt nagy rajongója volt a művésznő képeinek. Olyannyira, hogy a ’90-es években felbérelte Margaretet, hogy fessen egy nagy szemű portrét akkori barátnőjéről.)
Burton ismét hatásos, szép és stílusos filmet készített, bár a Nagy szemek vegyes fogadtatásban részesült, ami a nagyközönséget illeti. Szakmai körökben viszont több elismerést is magáénak tudhat: a BAFTA és a Golden Globe díjakra is többszörös jelölt volt, főleg a színészi alakításokat méltatták így (a Golden Globe-on Amy Adams haza is vihette a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát). A 2015-ös Critic’s Choice Awards-on pedig Lana Del Rey nyert díjat a film főcímdalával.
A kritika párdarabja: Tóth Emese: Ilyen, amikor Tim Burton visszafogott – Nagy szemek című írása