Talán generációnk egyik legnagyobb reménysugaraként jelent meg a Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell. Rupert Sanders, 2017) című manga és anime adaptáció, hiszen az alapmű a japán képregény korszakalkotó és műfajteremtő darabja. Az eredeti azonos címet viselő manga (Ghost in the Shell. Masamune Shirow, 1989) és az azt követő anime-adaptáció, a megegyező című Ghost in the Shell ‒ Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell. Mamuri Oshii, 1995) adta a magját a filmnek. Az anime megalapozta a cyberpunk műfaj irányát Japánban, hiszen addig soha nem látott mélységekbe hatolt a műfajt körül lengő kérdésekben. Az élőszereplős változatot, főleg az első előzetes után, örömkönnyek között fogadták világszerte a mű rajongói. Azonban lássuk, hogy végül mit is teljesített a rajongók milliói számára a film az elvárások hosszú listájából!
Elsősorban fontos tisztáznunk néhány tényt magával az univerzummal kapcsolatban, hiszen sokan ott futnak ki a pályáról, hogy nincsenek tisztában magával a világgal. A Ghost in the Shell manga, mint már említettem, a kánon kiemelkedő darabja. Az alapműnek számos folytatása, mellékága és rebootja született, például a híres Stand Alone Complex (Ghost in the Shell Stand Alone Complex; Ghost in the Shell Stand Alone Complex 2nd GIG, Kamiyama Kenji, 2002-2005) anime sorozat, illetve a későbbi animefilm adaptációk és persze az ezek rebootját képező sorozat, a Ghost in the Shell Arise: Alternative Architecture (Kazuchika Kise, 2015), ami a sorozatot hivatott újragondolni. A GitS univerzum legfontosabb jellemzője (ez persze közös a fentebb említett alkotásokban), hogy a szereplőket és a világot kivéve teljesen különböznek egymástól. Az univerzumban egy-egy alkotás, legyen az sorozat vagy film, nem feltétlen követi az elődjét, hiszen a sorozat a filmtől teljesen eltérő idővonalat ír le, mások az előtörténetek, a szereplők is cserélődhetnek és a rebootok sem idegenek a világtól. Ez teszi részben olyan sikeressé az Ghost in the Shell univerzumot, hiszen gyakorlatilag a legjobban adaptálható alkotás, amelyet az adaptálás Szent Gráljának is nevezhetnénk.
A történet az adaptáció ellenére erősen eltér az eredetitől, habár ez megbocsájtható, hiszen inkább rebootként kell felfogni, mintsem az alapmű szoros átirataként. A legtöbb részletet azonban így is az alapműből emelték át, habár sok új szereplőt kaptunk. A film a 9-es szekció megalakulását mutatja meg egy új köntösben, főszereplőnk Kusanagi Motoko (Scarlett Johansson) őrnagy, aki a filmben új háttértörténetet kap. A leginkább eltérő elemek a történet szempontjából a két ismeretlen személy, Ladriya (Danusia Samal) és Cutter (Peter Ferdinando), akik addig nem szerepelhettek sehol, illetve a főgonosz Kuze (Michael Pitt), aki az eredeti műben „Bábjátékos” néven volt ismert. A történet maradt a régi, leszámítva a háttértörténetet és néhány karaktert, ám úgy gondolom, pont ez az újítás negatívum a filmben, hiszen így az alapmű velejét képző létfilozófiai eszmefuttatás teljesen elmaradt a filmből (bár kétségtelen, hogy így szélesebb körben válhat népszerűvé a film.)
A Páncélba zárt szellem talán legerősebb része a világ megalkotása. Egyszerűen hihetetlen, amit Sanders és csapata létrehozott. Maga a város, a film egész atmoszférája telve van a cyberpunk szellemével, tökéletesen reprezentálja azt a gépies világot, amelyet Masamune Shirow megálmodott: egy világot tele gépekkel, ahol már eltűnik a különbség ember és gép között. Az androidok külön dicséretet érdemelnek a részletes kidolgozásuk miatt, hiszen majdhogynem minden egyes apró darabjukat láthatjuk a filmvásznon. A film első képsorai is egyszerűen orgazmust okoznak a szemnek, amit később csak fokoznak, például azzal, hogy a gigantikus méretű várost szemlélve az ember hangyának érzi magát az óriások között. Ezt különösen jól mutatják a reklámok kivetítései: felhőkarcoló nagyságú kivetítések hirdetnek különböző szolgáltatásokat, melyek mind a világ tökéletes felépítését szolgálják, azzal a céllal, hogy minél inkább belemerüljünk abba a világba, amelyet a mester elképzelt. Valószínűleg még Luc Besson is kereste az állát, mikor meglátta ezt a legapróbb részletekig megtervezett, tökéletesen felépített cyberpunk világot.
A film másik erőssége az akciójelenetek kidolgozottsága: hihetetlenül megkomponált jeleneteket láthatunk, melyek egy része bár átvett, de a zenének és az új külsőnek köszönhetően sokkalta erőteljesebben hatnak, mint az animében. Részben ennek is köszönhető, hogy nagyobb tömegek számára vált elérhetővé az univerzum, hiszen a 2017-es Páncélba zárt szellem az átlagnézőt célozza meg. A tűzharcot szerepeltető jelenetek különösen intenzívre sikeredtek, például a film elején lévő terrorista támadás vagy a leszámolás a klubban. Mindegyik esetben pörgősek és dinamikusak a látottak. Motoko legtöbb esetben olyan gyors, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja.
A Páncélba zárt szellemet úgy várták a rajongók, mint az adaptációk megváltó angyalát, ami utat mutat a jövő generációjának, de ez csak részben sikerült. A filmet összességében erősen közepesre értékelném, ennek több oka is van. Elsősorban a történet miatt, mivel az új beépített elemek egyszerűen nem illeszkedtek megfelelően az univerzumba, sőt a két ismeretlen, új csapattag kifejezetten felesleges volt. Másodsorban a színészi játék miatt: a főszerepet játszó Scarlett Johansson, bár küllemre tökéletes Motoko szerepére, a játékát a lehető leggépiesebbre vette, ezzel hatalmasat rontva a film összhatásán. A harcjelenetekben kifejezetten dinamikus, ám ha bármilyen más cselekvést végez, borzalmas. Harmadsorban a készítők az átírt történettel teljesen elrugaszkodtak az eredeti mű szellemiségétől, hiszen itt az akció a hangsúlyosabb, ami miatt elveszik az anime és manga valódi „szelleme”, így a létfilozófiai kérdéseket háttérbe szorítják a rajongók legnagyobb kárára. Vagyis akármilyen jó szándékkal próbálták bevonzani az új rajongókat az univerzumba, pont az egész magja veszett el az adaptálás során, és ez több kárt hozott, mint hasznot. Mégsem teljes bukás a film: habár csak egy egyszer nézhetős sci-fi, a felépített világ és a potenciál, amit rejt magában, erősen pozitív löketet ad a filmnek. A világ felépítésére sokkal jobban koncentráltak, mint a film más elemeire, viszont a látvány terén maximálisan teljesít a film. Még ha nagy fába vágta is Sanders a fejszéjét, igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a filmből, és ez részben sikerült is neki. A rajongók elvárásainak részben vagy egyáltalán nem felel meg, de még így is messze sikerült felülmúlnia a legtöbb adaptációt, amiért jár a keksz.