2009-ben szomáliai kalózok szállták meg a Maersk Alabama nevű teherszállító hajót Afrika partjai mellett. A támadás korántsem volt kivételes, a kalózkodás ebben a térségben ma is működő „iparág”. Az eset különlegességét az adta, hogy a kérdéses hajó az Egyesült Államok zászlaját viselte (és amerikai hajót kétszáz év alatt akkor foglaltak el először). A kalandos incidens után hazatérve a hajó kapitánya, Richard Phillips igazi hős lett az Államokban, aki később könyvben adta közre történetét. Ebből az alapanyagból készült a hat Oscar-díjra jelölt Phillips kapitány (Captain Phillips, 2013) című film Paul Greengrass rendezésében, akinek a nevéhez többek között a második és a harmadik Bourne-film is kötődik.
Amellett, hogy a téma aktuális, és látszólag megkérdőjelezi a pozitív és büszke amerikai imázst, a film a hatásos, de nem elidegenítő kézikamerás megoldásainak, visszafogott, realisztikusnak ható akcióinak és legfőképp a forgatókönyv ügyes feszültség-adagolásának köszönheti a legjobb filmnek járó Oscar-díjra jelölést. Az Akadémia sokak szerint megkérdőjelezhető, de legalábbis nehezen megítélhető döntései helyett azonban fordítsuk figyelmünket a filmben ábrázolt két kultúra viszonyára.
A kérdéskört Robinson történetével lehet felvezetni. Defoe hőse elsősorban azért kerülhetett a kultúrakutatók célkeresztjébe, mert a hajótörött férfi nemcsak a szigetet „civilizálta”, de a bennszülöttet is. Péntek kultúrája a fehér férfi szemében alárendeltnek hatott, amelyet fejleszteni kellett, hogy elérje a nyugati szintet. Robinson ezért önkényesen elnevezte a „vadembert”, megtanította a saját kultúrájára és nyelvére. Robinson Crusoe történetében a nyugati kultúra és műveltség megdicsőülésének és kritikátlan felértékelésének a saját korában és környezetében alapvető szellemiségét láthatjuk viszont, amit mára már jelentősen újragondoltak. A Phillips kapitány esetében azért releváns a két kultúra találkozásának a vizsgálata, mert a film látszólag két egyenértékű szálon játszódik, az egyikben Phillips kapitánnyal (Tom Hanks), a másikban pedig a kalózok kapitányával, Muse-val (Barkhad Abdi) a középpontban. Mind a két szál önmagában is érvényes történet, a film tehát látszólag két egyenértékű hőst kínál.
Phillips jellemzését a film első három percében megkapjuk a hajójához való autózás során, miközben a feleségével beszélget: gondoskodó családapa, aki a halálos fenyegetés percében is a felesége nevét fogja kiáltani. Végletekig rendszerető, alapvető elve pedig az, hogy a szabályokat be kell tartani a sikeres élethez (így tehát szerinte, ha a gyerekei vinni akarják valamire, akkor rendesen be kell járniuk a tanítási órákra). Phillips még a legnagyobb káoszban is kifésüli a szakállát, és betartja a kalóztámadás esetére írt szabályokat. Attól sem esik kétségbe, hogy nem kap időben segítséget, túljár a kalózok eszén, amíg a rendfenntartó erők megérkeznek. Egyedüli problémája az, amit a felesége a film elején feszeget, jelesül, hogy az élet gyorsan elszáll, anélkül, hogy igazán értékelnénk azt. (Éppen ezért végeredményben kapóra jön az életveszély a történet során.) Eszes, az Egyesült Államokban feltétlenül bízó hőssel van dolgunk, akinek – bármennyire is furcsán hangzik ez – egy vágya teljesül a film végére: megérezheti az élet súlyát. (Hadd utaljak a film utolsó jeleneteire: a kalóztámadás brutális végkifejlete utáni sokktól a kapitány meg sem tud szólalni, úgy tűnik az események hatására lelkileg megrokkant és így örökre tönkrement az élete. Az utolsó mondatig valóban ez a látszat, azonban kiderül, hogy Phillips egy évvel később visszatért a tengerre, ami azt sugallja, hogy ez a sokk elmúlt és a film cselekménye csupán a történet elején felvetett – „az élet gyorsan elrohan” – probléma gond nélküli megoldása.) Phillips kapitány szerepét Tom Hanks játssza, akinek az imázsához könnyű kapcsolni a makulátlan, jó ember figuráját, aki még fogságában is ellátná a fogvatartója sebét, ha annak buta társa nem hinné fegyvernek az orvosi eszközöket.
Muse bemutatása Phillips kapitányéval párhuzamosan zajlik, egymásra reflektálva (például az indulás vagy a legénység ellenszegülése), de nem minden tekintetben egyenértékűen (gondoljunk csak a film címére). Muse álma, hogy eljusson Amerikába, „az ígéret földjére”, ám ez még a saját belátása szerint is teljesen reménytelen. Habár nem akar rosszat, a főnökei rablásra kényszerítik, amiből nem szállhat ki, mert fél a megtorlástól. Pedig a hajó, amit megtámadnak, és amiért váltságdíjat kérnek az erőszakosnak ábrázolt szomáliaiak, éppen élelmiszert szállítana a népüknek. Az igazi egyenlőtlenséget az okozza, hogy míg Phillips-et alapvetően olyan „nemes” elvek vezérlik, mint a családja és a legénysége iránt érzett szeretet és kötelességtudat, addig Muse fő hajtóereje az elvakult makacsság, a félelem és a kapzsiság, valamint a drogként fogyasztott katcserje. Így az amerikai államban bízó, bölcs fehér ember és az Amerikába vágyó, de végső soron csak a túlélésért küzdő, buta és lehetőségek híján rabolni kénytelen bennszülött sorsát követjük végig. (Muse-t Barkhad Abdi amatőr színész játssza, akinek Szomáliából Hollywoodba jutva pont az sikerült, ami filmbéli alteregójának nem. Alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában Oscar-díjra jelölték.)
Phillips azzal vádolja Muse-t, hogy ha a rablást tényleg csak a főnöke kedvéért csinálná, akkor dönthetne máshogy is, nem kell mindig engedelmeskedni a parancsnak. Muse erre azt válaszolja, hogy Amerikában lehet, hogy van választási lehetőség, de náluk nincs. Pontosan ennek az ellentétnek a kapcsán mutat rá a film arra, hogy nem csupán Muse élete van teljesen kiszolgáltatva a hatalomnak, de Phillipsé is. A cselekményben az aktív szerepet ugyanis olyannyira átveszi az amerikai haderő a film végére, hogy Phillips főhősből csak egy problémaforrássá válik. Élete – akárcsak Muse-é – a vezetők döntéseinek kiszolgáltatott.
Így tehát a Phillips kapitány című film csak egy kicsit haladta meg Robinson és Péntek egyenlőtlenül bemutatott viszonyát, ugyanis a vadember nincs alárendelve a fehér ember műveltségének, nem hódol be neki, sőt, rátámad Phillipsre. Muse nyugati világ iránti tisztelete, és az, hogy a szomáliaiak a filmben a fejlődés alacsonyabb fokán vannak ábrázolva, azonban még mindig a buta bennszülött és az okos, a kultúrája miatt jobb nyugati ember párosát idézi.