A Halálkeringő az utóbbi évek legrosszabb magyar filmje. Ez pedig azért nagy szó, mert tudjuk: erős a mezőny. A téves alapkoncepcióból kiinduló erőltetett forgatókönyv rossz, illetve inkább nem létező rendezéssel és jóindulattól függően helyzethez nem illően mívesnek vagy modorosnak nevezhető operatőri munkával került vászonra.

A magyar filmszakma nagyjából a rendszerváltás óta a sikeres magyar közönségfilm hiányától hangos, illetve attól, hogy mi a kulcsa a sok embert megszólítani képes mozinak, amit nem csak az állami támogatások tudnak fenntartani. A jó történetek és az ebből fakadó színvonalas forgatókönyvek tűntek első körben a megoldásnak, ennek érdekében születtek forgatókönyvíró-iskolák, -képzések és -pályázatok, amelyektől az ebben érdekelt producerek a népszerű filmek megszületését várták.

Miközben ez a vonal tovább él, a hazai filmesek az utóbbi időben elkezdtek tájékozódni az olyan, úgynevezett midcult film irányába, amelnek a világ filmgyártásában komoly szerepe van, és amit Király Jenő már évtizedekkel ezelőtt oly pontosan leírt és definiált (valószínűleg az ő elsősorban elméleti könyveinek forgatás előtti lapozgatása sokat segítene a magyar rendezőknek, de ez legyen az ő problémájuk). Az ilyen mozik úgy próbálnak a bugyuta közönségfilmnél színvonalasabb tartalmat és formát biztosítani, hogy közben se a közönséget, se az európai fesztiválrendszerben elérhető babérokat ne veszítsék el. Friss sikeres példaként ebből a mezőnyből Gigor Attila A nyomozója jut eszembe.

Köves Károly Krisztián – az kérdés, hogy ennyire tudatosan-e – első játékfilmjével ezt a szegmenst próbálta megcélozni, ám azt nem látta át, hogy ehhez nem elegendő a két szélsőség – a műfaji film és a művészfilm – egyszerű összekeverése. Struktúrájában a Halálkeringő kamaradráma kíván lenni, a közelmúlt hazai filmterméséből leginkább Sas Tamás sokat vitatott Szerelemtől sújtva című opuszára emlékeztet. Az egyetlen, szűk helyszín – a főhősnő lakása – megfelel a kamaradráma elvárásainak, amelynek lényege, hogy a külső impulzusok minimálisra csökkentése révén a néző figyelmét maximálisan a belső történésekre irányítsa. Ehhez az alkotók két megfelelő színészt is választottak, Kern András és Dobó Kata párosa – a néhány valóban erős pillanat ezt jól jelzi – alkalmas lett volna a psziché mély bugyrainak felkavaró feltárására.

Rendezőnk azonban úgy látszik nem bízott eléggé színészeiben, és mindehhez hozzácsapott egy komoly thrillernek is becsületére váló mennyiségű bűnügyi fordulatot. Előkerül itt kokainnal teli utazótáska, belsőellenőr nyomozó, rendőrgyilkos rendőr, férjgyilkos anya, és még ki tudja mi. A thriller műfaja azonban attól működik, hogy a bűnöket magunk fedezzük fel a történésekben, mi olvassuk ki a felkínált jelekből, nem elmesélik nekünk, ahogy az a Halálkeringőben történik. Ebben a keretben persze a két színész is csak vergődik, hiszen az ügyetlen, túlcsavart sztori általában nem hagy teret nekik a belső folyamatok megmutatására – hiszen mindig csak a következő feltárásig való eljutás a cél.

Ha mindez nem lenne azonban elég, Köves Krisztián Károly arányérzékhiányról és ízléstelenségről is tanúbizonyságot tesz. Ugyan a giccses és leginkább horrorfilmet ígérő plakát után – egy véres késben csillan meg hol Dobó Kata, hol Kern András arca – nem sok jóra számítottunk, a beharangozóban is hallható és látható tételmondat kifejtése az ízléstelen tájékozatlanság magasiskolája. „Az apák bűnei a fiúkra szállnak, akkor is, ha azok lányok” – nemcsak a kiinduló bibliai idézet félreértését jelzi, a kétszeri elmondatással az is nyilvánvalóvá válik, hogy a rendező nem érzi, mit lehet mesterkéltség nélkül megtenni és mit nem.

Hogy ne rontsuk el azoknak az élvezetét (?), akik mindezek ellenére meg kívánják nézni a filmet, nem fedjük fel a befejezést, csak annyit árulunk el, hogy annak végtelen banalitása és erőltetettsége végképp meggyőz bennünket arról, hogy Köves Krisztián Károlynak fogalma sincs az elbeszélt történetek valószerűségéről. Ehhez egy még régebbi, ám Király Jenőjénél sokkal rövidebb olvasmányt, Arisztotelész Poétikáját ajánlanánk.

A néhány hete bemutatott filmet a napokban kezdődő Filmszemlén is vetítik majd. Reméljük, ennél csak jobb alkotásokat fogunk látni.