Egy új diszciplína meghonosítása sohasem könnyű. Nemcsak kurázsi és kreativitás kell hozzá, hanem olyan szakértelem is, amit nem lehet, de legalábbis nem érdemes megkérdőjelezni. Kalmár György és Győri Zsolt, a Debreceni Egyetem Brit Kultúra Tanszékének oktatói megkísérelték teljesíteni ezt a feladatot. A még Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is újnak számító, ám egyre fontosabb szerepet betöltő spatial studies (saját fordításomban: tértudományok) népszerűsítését tűzték ki célul, méghozzá úgy, hogy a magyar befogadók számára is kapcsolódási pontokat hoztak létre. Ezért lett a Tér, hatalom és identitás viszonyai a magyar filmben című könyv hiánypótló. A kötetet egy interdiszciplináris konferencia előadásaiból szerkesztették, amit 2014-ben rendeztek a Debreceni Egyetemen. A mű az egyetem kiadójának gondozásában jelent meg, akárcsak két évvel korábbi elődje, a Test és szubjektum a rendszerváltás utáni magyar filmben. Idén decemberben újabb konferencia következik Terek és etnikumok a magyar filmben címmel, egyértelművé téve a hagyományteremtési szándékot.
A kötet borítója – részlet a Pál Adrienn című filmből
A Tér, hatalom és identitás összesen 16 tanulmányt tartalmaz 15 szerzőtől, akik az ország különböző felsőoktatási intézményeiből és a határon túlról érkeztek a konferenciára. Ez a lelkesedés is mutatja, hogy Kalmár és Győri nincs egyedül azzal a törekvésével, hogy kulturális közvetítőként vegyenek részt a tértudományok terjesztésében és a hozzá kapcsolódó szaknyelv gazdagításában. Sőt! A tanulmányok kidolgozottsága és részletessége bizonyítja, hogy a szerzők már nem elsősorban felfedezik, inkább továbbépítik ezt a területet, mivel számukra természetes, hogy „a filmes szereplők és a bennük megjelenő identitáskonstrukciók megértése lehetetlen vagy komolytalan vállalkozás a film tér- és hatalomszerkezeteinek a reflektálása nélkül.” (Győri-Kalmár, 7)
Ez azonban nem egyirányú folyamat. A Nyugatra való nyitás szándéka ugyanúgy érződik a filmelemzéssel foglalkozó szakemberek munkásságán, mint magán a kortárs magyar filmen. A Tér, hatalom és identitás esetében ez abban nyilvánul meg, hogy a kötet több tanulmánya megjelent már vagy megjelenés előtt áll angol nyelven is. A távolabbi cél persze az, hogy a magyar és tágabb értelemben a kelet-közép-európai filmeket értsék, elfogadják és értékeljék a világ többi részén is.
A Tér, hatalom és identitás a két szerkesztő közösen írt bevezetőjével kezdődik, ahol már felvetik azokat az alapvető kérdéseket, amelyeket a kötetben szereplő többi elemzés fog kibontani, konkrét példákat felvonultatva. Például Henri Lefebvre és Michel Foucault gondolatait követve röviden elemzik, hogy a hatalom állandó és az élettér teljes egészét felügyelő jelenléte milyen hatással van az identitásfejlődésre. Így kívánnak elméleti hátteret biztosítani az olvasónak a témák és az esszék könnyebb megértéséhez.
A tér és hatalom által meghatározott identitás egyik sajátos példája – a foucault-i panoptikum
A szöveg gördülékeny és olvasóbarát, éppen ezért kicsit össze is zavarhat. Kik alkotják a kötet célközönségét? Ha a tágabb értelemben vett szakma, akkor egy kedvcsináló, lényegi információt nem feltétlenül tartalmazó bevezető is elég lett volna. Ha azonban szélesebb réteghez szeretne szólni, akkor jó ötlet volt beiktatni ezt az extra magyarázatot, mert a más területről érkező kutatóknak szükségük lehet rá. Az viszont mindenképpen előnyös, hogy a bevezető végén egy-egy rövid leírást is közölnek a szerkesztők az összes tanulmányról, így mindenki könnyen és gyorsan eldöntheti, melyik esszé érdekli a leginkább.
A kötet címe pontosan kijelöli a témát, és a szerzők gondosan ügyeltek rá, hogy ne térjenek el tőle. A tanulmányok fókuszában tehát mindig a tér és hatalom által meghatározott identitások állnak. Az írások mégsem lesznek egyhangúak, köszönhetően annak, hogy a szerzők rengeteg különböző korból származó és különböző műfajba tartozó filmmel dolgoztak. Kizárólag szoros olvasatokat találunk a könyvben, melyek egy (vagy olykor több) szempontból interpretálják a választott műveket, az érveléseket a kulcsfontosságú jelenetek mélyreható elemzésével megtámogatva.
A fő rendezői elv a tér és hatalom mellett az idő. A vizsgált művek sorrendje egy történeti perspektívát ad, és az elemzések is mindig reflektálnak arra a korra, amelyben a filmek létrejöttek. Így egy képzeletbeli idővonalat felrajzolva többé-kevésbé pontos képet kaphatunk egy bizonyos korban az uralkodó politikai hatalom reakciójáról és a befogadói attitűdökről. Láthatjuk, hogyan befolyásolta közvetett vagy akár közvetlen formában a politika a filmkészítést, mind tartalmilag, mind az alkotói szabadság tekintetében. Végigkövethetjük ezt a folyamatot az 1956 utáni megtorlás és erőltetett ideológia megjelenítésétől (Ifjú szívvel. Keleti Márton, 1953; A határozat. Ember Judit, Gazdag Gyula, 1972) a Kádár-korszak „legvidámabb barakk” státuszának leképezésén (Veri az ördög a feleségét. András Ferenc, 1977) és a rendszer összeomlásának feldolgozásán át (Moszkva tér. Török Ferenc, 2001; Itt a szabadság!. Vajda Péter, 1990) a kapitalizmus új hullámának megerősödéséig (Nyócker. Gauder Áron, 2004).
A kötet legnagyobb hiányossága viszont éppen az, hogy az így felvázolt változási folyamatnak valóban csak a vázlatát kapjuk meg, nem egy koherens egészet. Mind tematikai, mind esztétikai szempontból érdemes lett volna alfejezeteket létrehozni annak megfelelően, hogy az analizált művek melyik film-, illetve kultúrtörténeti korba tartoznak. Az sem lett volna minden befogadó számára kontraproduktív, ha ezekhez az alfejezetekhez egy rövid ismertetőt is csatoltak volna a szerkesztők. A szakmának természetesen nincs szüksége ilyen segítségre, de ahogy már korábban utaltam rá, a bevezetőből ítélve a kötet nemcsak a filmtörténetben/elméletben járatos szakemberekhez szól.
A szerzők számából adódóan a stílus és a megközelítés minden írásnál eltér, a kötetben az egységet a témához való ragaszkodáson kívül az elméleti háttértől a konkrét példák felé irányuló elmozdulás teremti meg. Az első tanulmány Vincze Teréz munkája, amely történeti áttekintést nyújt a térelmélet fontosságáról a különböző tudományágakban Descartes-tól kezdve egészen napjainkig, valamint a térkezelés változásait is bemutatja a filmkészítés fejlődése során. Ezeken kívül arra is rámutat, hogy a modernista filmek olyan közlési formákkal dolgoznak, amelyek az egyén és környezete elidegenedését fejezik ki. Érveléseit gazdag képi anyaggal támasztja alá, ami ez esetben azért lényeges, mert elősegíti a megértést a szakmában kevésbé jártas olvasók számára is.
Kalmár György más utat választott ahhoz, hogy közelebb hozza írását a befogadókhoz. Két meglepő dolgot is tesz. Egyrészt az elemzésébe személyes, gyermekkori élménybeszámolóját is beleszövi, megszegve így egy íratlan szabályt. Egy kutatótól ugyanis elvárják, hogy tartson távolságot vizsgálata tárgyától, ezzel biztosítva az objektív hangnemet. Kalmár viszont megszünteti ezt a kötelezőnek látszó távolságot, mi több, visszaemlékezéseit arra használja, hogy nyomatékosítsa megállapításait. Másrészt amerikai fősodorba tartozó filmekkel keres és talál párhuzamot. Például összehasonlítja Tarr Béla Panelkapcsolatát (1981) Wolfgang Petersen Trója (2004) című kasszasikerével, méghozzá az alapján, hogy a főszereplők milyen férfitípust testesítenek meg az adott filmben. Azzal, hogy egy minden kockájában hollywoodi alkotást társít egy magyar művészfilm mellé, elismeri, de egyszersmind ki is használja a tényt, hogy a hazai nézőközönség nagy része az előbbi kategóriába tartozó filmeket részesíti előnyben, és így lesz kapcsolódási alapjuk. A közvetlenséggel és az analízis új irányba történő kiterjesztésével egyszerre informál, érvel és szórakoztat.
A labirintus foglyai – részlet a Panelkapcsolat című filmből
Kalmár tehát sikerrel hasonlítja össze a keleti és nyugati filmek kulturális vetületeit, Király Hajnal és Feldmann Fanni pedig azt mutatják meg hasonló eredménnyel, hogyan lehet a különböző diszciplínákat hatékonyan összehangolni. Ők a tértudományokat a ‘gender studies’-zal (társadalmi nem tudományok) kombinálják. Király a hatalmi viszonyokat vizsgálja különböző kórházakban játszódó filmekben (Pál Adrienn. Kocsis Ágnes, 2010; Johanna, Mundruczó Kornél. 2005) kibontva azt az alapvető foucault-i tézist, miszerint az irányítás mindig annál van, aki megfigyel és nem annál, akit megfigyelnek, illetve arra keresi a választ, hogy az ilyen jellegű alárendeltség elől van-e esély a menekülésre. Feldmann érdeklődési körébe a szexuális másság ábrázolása tartozik, itt konkrétan a rendszerváltás előtti és utáni magyar filmekben. Különös figyelmet szentel Makk Károly 1982-es filmjének, az Egymásra nézve című drámának, illetve Szomjas György Csókkal és körömmel című 1994-es mozijának. Ezek alkotják gondolatmenetének gerincét, és ezek alapján ismerteti a szexuális másság felvállalásának Richard Dyer által megjelölt három szintjét. Noha a gender studies egyetemi programok szintjén már a ’80-as évektől létezik Amerikában, hazánkban még nem igazán számít elterjedtnek. Éppen ezért rengeteg kiaknázatlan lehetőséget kínál a kutatásra, Király és Feldmann pedig ügyesen irányítják a figyelmet a diszciplínában rejlő potenciálra.
Szerelem a vasfüggönyön innen – részlet az Egymásra nézve című filmből
Virginás Andrea a kollektív trauma-feldolgozás jelenségét vizsgálja kortárs magyar és román mozikban (Dolina. Kamondi Zoltán, 2007; Dallas Pashamende. Pejó Róbert Adrián, 2005) Egészen pontosan azt, hogyan alakul ki a kapcsolat egy adott film és nézője között. Recepcióesztétikai szemszögből közelít a művekhez, ami kutatási területként nemrég még nagy népszerűségnek örvendett, mostanában viszont háttérbe szorult. Virginás újra felfedezi ezt a területet, és modernizálja is, méghozzá úgy, hogy a professzionális igénnyel elkészített mozifilmeket formanyelvi szempontból hasonlítja össze a házivideókkal. Megjegyzi, az alkotások bizonyos jelentésrétegeket mindig megtagadnak azoktól, akik nem rendelkeznek valamilyen személyes tapasztalattal; a filmek esetében nem élték át a szocializmust, a házivideók esetében pedig nem voltak ott a felvételeknél. Ennek eredményeképpen lényeges megértési pontok nem jönnek, nem is jöhetnek létre. Azonban mivel egy ismerősünk házivideójának nézése közben is igyekszünk úgy interpretálni a látottakat, hogy azok számunkra is felfoghatóak legyenek, ezekkel a nehezebben befogadható alkotásokkal is érdemes próbálkoznunk, mert akár generációkat is közelebb hozhatnak egymáshoz.
Virgináshoz hasonlóan több szerző választott olyan műveket elemzése tárgyául, amelyek még nem jutottak el a nagyközönséghez különböző okok miatt. A kutatók sokat tehetnek azért, hogy ezek ne maradjanak örökre rejtve az érdeklődők elől. Benke Attila például trilógiáként kezeli Kósa Ferenc híres Ítélet (1970), mára valamennyire feledésbe merült Nincs idő (1973) és Hószakadás (1975) című alkotását. Apa-fiú konfliktusok ideológiai síkra terelődését szemlélteti Stőhr Lóránt az ismertebb Tízezer nap (Kósa Ferenc, 1965) és a kevésbé ismert Apaföld (Nagy Viktor Oszkár, 2009) című filmet felhasználva. Sághy Miklós a Nyugatra mint az elképzelt szabadság földjére való mozgás paraboláit keresi egy átfogó tanulmányban, amiben a népszerűbb alkotások mellett (Moszkva tér. Török Ferenc, 2001) jó néhány olyan mozi (pl. Szökés. Gyarmathy Lívia, 1997) is helyet kap, amelyek nem forognak a köztudatban. Érdemes mélyebbre ásni a könyvben, akár elfeledett gyöngyszemek után kutatva, akár azért, hogy egy nagyon is ismerős filmet új szögből vegyünk szemügyre.
Ketten Párizsban – a Nyugatra való utazás akadálymentessé válik a Moszkva tér című filmben
A Tér hatalom és identitás összes írása szépen kidolgozott, összeszedett munka, ami gondos lektorálás után került a kötetbe. Két inkonzisztenciát fedeztem csak fel a könyv struktúráját illetően. Az egyik a csoportosítás hiánya, a másik, hogy a felépítése és a bevezető alapján nem pontosan tudtam meghatározni a kötet célközönségét. Az, hogy a tértudományok milyen népszerűek lesznek hazánkban, a jövő kérdése. Az viszont kétségtelen, hogy a Tér, hatalom és identitás szerzői és szerkesztői jelentős darabbal gyarapították az egyelőre még korlátozott számú szakirodalmat, ismételten bebizonyítva, hogy a magyar szakemberek nemcsak lépést tudnak tartani a fejlődéssel, de elő is mozdítják azt.
Tér, hatalom és identitás viszonyai a magyar filmben. Szerk. Győri Zsolt, Kalmár György. Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015.