A horrorfilmek cselekményeit mind jól ismerjük: rendszerint ijesztő, emberfeletti erővel bíró szellemek és szörnyek rémisztgetik valamilyen túlvilági céllal a szereplőket. Azonban amikor ennél ritkábban azzal szembesülünk, hogy hús-vér emberek hogyan terrorizálják egymást különböző rituális szertartások keretei közt, egészen sokkos állapotba kerülhetünk. Az ilyen eseményeknek még a hírét sem könnyű feldolgozni, viszont amikor maga a folyamat tárul a szemünk elé, traumatikus élményben lehet részünk. A Fehér éjszakák (Midsommar. Ari Aster, 2019) ezt a lelki határt feszegeti, érzékenyebb lelkű nézőknek így nem kimondottan ajánlott a megtekintése.
A szereplők amerikai értelmiségi fiatalok, főszereplőnk pedig Dani (Florence Pugh) és Christian (Jack Reynor), akiknek kapcsolata a szakadék szélén áll, azonban Dani családjának tragikus halála következtében Christian mégis mellette marad, és nyaralni mennek a fiú barátaival Svédországba. A nyaralás meglehetősen bővelkedik a tudatmódosítószerek használatában és intenzív élményekkel teli, ám hamar abszurddá válik, amikor a „kis közösségbe” (szektába) érnek hőseink. Az eleinte barátságos csoport gondolkodása és életmódja eltér az átlagostól: életkorukat évszakokban határozzák meg, különös játékokat játszanak, furcsa szokásaik vannak (például a Májuskirálynő választás), illetve rúnákat használnak és groteszk szertartásokat tartanak. A szimbólumok, rúnák, képregényszerű ábrázolások és falfestmények mind olyan jeleneteket vetítenek elénk, melyek később a filmben meg is jelennek; ilyen például a szerelmi varázslás, a medve és a tűz képe, a teherbe esés motívuma, a Májuskirálynő, vagy akár a film legelején látható szőnyegszerű folyamatábra, amellyel tulajdonképpen egy spoilersorozatot követ el a film saját maga ellen. A lezárás, amikor Dani teljesen átadja magát a szekta szellemiségének, az emberi én totális torzulása, hasadása és az őrület felülkerekedése lesz.
A képi világot tekintve különösen jó választás volt a színvilág és a környezet, ami abszolút hitelesen adja át a néző számára, hogy ilyen szubkultúrák létezhetnek – ettől pedig még ijesztőbbnek hat a film. A fehér és kék ruhák, minták, a színes virágkoszorúk kissé nyugtatóan hatnak az egyébként lélekölő történések közepette, a film dinamikája, esetenként ritmusa (például az étkező jeleneteknél) különösen jól működik együtt a cselekménnyel, hitelessé teszi azt.
A film máshogyan vált ki belőlünk félelmet, mint a tipikus horrorfilm: alkalmaz ugyan horror-elemeket (jumpscare, zenei hatások), azonban a vizuális terror, amelyet elénk tár, sokkal mélyebben hat, mintha csak megijednénk egy hirtelen bevágott látványtól. A Fehér éjszakák tele van olyan folklorisztikus elemekkel, amelyek a legtöbb kultúrában vagy annak múltjában fellelhetőek, a motívumok tehát – talán egyedül a viking vérsast leszámítva ‒ nem csak a svéd hagyományokból merítenek. Ezek a motívumok így még élesebben hatnak, hiszen különböző népi hagyományok különböző rituáléit is magukkal hozzák, lásd például a hazai szokást, a májusfa állítását, vagy a vasárnapi misére járást. A népi motívumok mellett sok olyan szimbólum is megjelenik, amelyek ellentétesek a szereplőkkel és cselekedeteikkel: a fehér szín például általában véve tisztaságot, szűziességet szimbolizál, azonban a szektában mindenki ezt viseli, a fiatalok és az öregek is. A vének felügyelik, ki kivel párosodhat, arra viszont külön figyelnek, hogy az orákulum vérfertőzésből keletkezzen. Egyszerre tisztelik az életet és kegyetlen módon szüntetik meg azt – erre rengeteg példát láthatunk a filmben –, éppen ezért a tény, hogy ezt hús-vér emberek művelik előttünk, szinte vérfagyasztó a néző számára.
A brutalitás és abszurd cselekedetek sora úgy tárul elénk, hogy közben le sem tudjuk venni a szemünket a filmvászonról, szinte ráragad tekintetünk, miközben nem akarjuk elhinni, amit látunk: a különböző játékok, mint a „nyúzd a bolondot”, vagy az évszakokban történő életvitel, olyan elemeket hordoznak magukban, melyek kegyetlen gyilkossághoz vagy öngyilkossághoz vezetnek, és amelyektől épeszű ember azonnal sokkot kapna vagy megőrülne. Az öregek (ön)gyilkosságának magyarázata az, hogy amit az élettől elvettek, azt visszaadják. Ez még akár érthető is lehetne, de ugyanezt a hatást elérhetnék például természetes halállal is, nem feltétlenül lenne szükség arra, hogy egy szikláról vessék le magukat, hogy aztán a szektatagok még egy kalapáccsal is rásegítsenek Természet Anya működésére.
Christian elcsábítása már a közösségbe érkezés elején sejthető, hiszen a rendező itt is előrevetíti a cselekményt, az ínycsiklandó pite titkos receptjének egyik alkotóeleme pedig nem más, mint a fanszőrzet. Talán az egyik leginkább gyomorforgató jelenet Christian medvebőrbe bújtatása, valamint a halottak és önként jelentkezők elhelyezése a szentélyben, de ezenkívül mély nyomot hagy még bennünk Christian szexuális aktusa is, mely inhalálható Viagrával kezdődik és egy egészen festői kéjágyban folytatódik egészen addig, míg a virágok mögött meg nem látja a rengeteg meztelen hölgyet, akik szinte minden életkort reprezentálnak a közösségből. Ha ez nem lenne elég, még kántálnak is az aktus közben. (Érdemes belegondolni, hogy ha így kellene szeretkeznünk a mindennapokban, vajon lenne-e túlnépesedési probléma?)
Dani karakterfejlődése inkább leépülés, hiszen az értelmiségi, pszichológiát tanuló fiatal lány egy totális tudathasadást él meg a szektába bevonódás által. Az első brutális haláljelenetnél a legtöbb „külső” vendég – abszolút érthetően – kikészül a látványtól, és nem tud azonosulni a helyi kultúrával. Azonban ahogy telik az idő, egyre több hasonló rituális szertartásban vesznek részt, egyre több természeti eredetű drogot fogyasztva, mely nagyban hozzájárulhat egyrészről a közösség mentalitásához, másrészről a főszereplőnk éntorzulásához is. A drámai csúcspont Christian közösülésével érkezik el, mely után Dani, mint Májuskirálynő bosszút áll rajta, és a szentélybe küldi. A szentély elpusztulása közben láthatjuk, hogy szinte mindenki megőrül, ordít, köztük Dani is, aki végül elmosolyodik. Ez a mosoly jelzi számunkra, hogy gondolkodása teljesen eltorzult a korábbihoz képest, és sejteti, hogy a szekta újabb tagja marad.
A történet tehát inkább leépülést mutat be, illetve felhívja a figyelmet arra, hogy lehetőleg kerüljük el a hallucinogén gombákat termesztő hippiket, akik még rokonok is, mert valószínűleg nem lesz jó vége – még ha nem is halunk meg, minimum a rendőrségen ébredünk másnap. A Fehér éjszakákat érdemes megnézni, ha valaki érdekes népi pszicho-horrort szeretne látni, de gyengébb idegzetűek inkább kerüljék a filmet, hacsak nem szeretnének rémképeket látni napokig, mikor pislognak egyet.
További kritika a filmről: