Az Éjjeli féreg (Nightcrawler, 2014) Dan Gilroy első rendezése, és a forgatókönyvet is ő jegyzi. A film erős társadalomkritikával él, amely a modern média morálisan teljesen elítélendő oldalára irányul.

A történet szerint Louis Bloom (Jake Gyllenhaal) piti tolvajból lesz „éjjeli féreg”, vagyis véres balesetek és bűnesetek lefilmezésére szakosodott szabadúszó videós. Mivel jó érzéke van a megfelelő felvételek elkészítéséhez, és ahhoz, hogy a megfelelő emberekhez juttassa el ezeket, karrierje szépen ível felfelé, viszont egyre nagyobb és nagyobb kockázatot kell vállalnia az egyre inkább sokkoló és hatásvadász felvételekért. A történet nagyjából ki is merül ennyiben, ám ez nem jelent gondot, mivel az Éjjeli féreg az üzenetével és a remekül megírt karaktereivel – leginkább a főszereplővel – mindvégig feszült figyelemre késztet minket.

01

Louis Bloom nem átlagember. Valahányszor megszólal, a mondandója tele van online kurzusokból vett és bemagolt frázisokkal, amelyek néha meglehetősen viccesen hatnak, például abban a jelenetben, amikor a rivális videóssal beszél: „Köszönöm, hogy időt szánt a szakmai konzultációra. Sokat segített.” Az egyik jelenetben, amikor az első használható videóját elkészíti, egy másik éjjeli féreg telefonbeszélgetéséből tanulja meg azt, hogyan beszéljen később a híradó szerkesztőivel – itt is bebiflázza az összes szakkifejezést. Emellett sugárzik belőle a klasszikus amerikai „self-made man” hozzáállás. Olyan, mintha a karrierista szövegeit is egy könyvből szedte volna. Annak ellenére, hogy kvázi munkanélküli, elképesztő ambíció hajtja Gyllenhaal karakterét. Ez a semmitől sem visszariadó viselkedés alapozza meg a karakter zseniálisan megírt character arc-ját, amely a film egyik legérdekfeszítőbb aspektusa.

Az empátia teljes hiányától eltekintve főhősünkkel látszólag semmi probléma nincs, sőt, mesterien férkőzik az emberek kegyeibe – mindenkit dicsér, és még a nevét is az alapján választja meg bemutatkozáskor, hogy a lazaság (Lou) vagy a tekintélyt parancsoló hozzáállás (Louis) ígér neki több hasznot. Érdekesen egyensúlyoztatja a film a főszereplőt, mert a néző sokszor azonosul vele, vagy drukkol neki, annak ellenére, hogy antihősről van szó. Ez alapján Walter White (Totál szívás. Breaking Bad, Vince Gilligan, 2008-2013) karakterével lehetne párhuzamba állítani: egy „lúzer” karakter (béna tanár; munkanélküli) belekezd valamibe a pénzszerzés érdekében, amiben nagyfokú tehetséget mutat, és az események és a belső motivációk a törvény megsértése felé hajtják. Persze Walter figurája sokkal jobban el van mélyítve, de ez valószínűleg csak a sorozatformátumnak köszönhető, amely sokkal több időt enged a karakter formázására. A sikertelen, de mindenáron érvényesülni akaró személy bemutatása remek ötlet és nagyszerű választás, mert ez kiváló táptalaja lehet az izgalmas karakterdrámának, és emellett a jelen kor karrierista világában nagyon is tanulságos lehet.

02

„Figyelek a beállításra. A jó beállítás a képre vonzza a tekintetet, valamint tovább ott tartja, és feloldja a téma és a szemlélő közötti határt.” Ez az önreflexió is elgondolkodtató az Éjjeli féreg kapcsán, már ami a mozgóképi aspektust illeti (a film és televíziós híradó közti különbség természetesen fennáll, de az azonosságokat érdemes kiemelni ebből a szempontból), és mert a főszereplővel való azonosulásra reflektál. A rendező kimondatja, hogy miért is rokonszenvezünk Louis Bloommal a mindinkább visszataszító cselekedetei ellenére. A kamera ráadásul egyfajta hatalmi pozíciót is létrehoz, a filmben Lou az, aki figyel, és mindent rögzít a külső szemlélő magabiztosságával. Ez egy ügyes és hatásos módszer Gilroy részéről, aki mintha a saját kijelentését adta volna Gyllenhaal szájába: „Kézben tartok mindent. Kézben tartom a kamerát. A konkurensek előtt kell kockázatot vállalnom.”

03

A rendező tényleg biztos kézben tartotta a dolgokat, a forgatókönyv is ügyes munka, érződnek rajta Gilroy korábbi akciófilmes társ-forgatókönyvírói tapasztalatai (lásd például A Bourne hagyaték. The Bourne Legacy, Tony Gilroy, 2012) ‒ ez leginkább a film végi autós üldözésnél mutatkozik meg. De a rendező bőven hagy időt mindenre, az elegendő expozícióra és a karakterek formálódására is.

A film nagy hangsúlyt fektet a fő mondanivalójára a lezárásban, bemutatja a híradózás hatásvadász mivoltát és a híreket manipuláló aspektust is. Ha ezek nem is feltétlenül a legeredetibb üzenetek, de mégis fontos, hogy ezekre rálátást kapjanak a nézők. A film érdekesen foglal állást a történet végén. Elítélendőnek mutatja be a felvázolt problémákat, de nincs „mindig a jó győz” befejezés, ami a legtöbb hollywoodi filmnél alapkövetelmény. Ehelyett az antihős szépen továbblép, és karrierje csak és kizárólag felfelé ível. Ezzel vélhetően további elrettentő hatást kívánt kelteni a rendező.

A megvilágításra jellemző a mesterséges- és neonfény használata, ami remekül illeszkedik az éjszakai Los Angeles-i helyszínekhez. Egyébként az Éjjeli féregben szinte mindig éjszaka van. A zeneválasztás is igen érdekes a filmben, ugyanis gyakran szinte teljesen ellentmond a vizuális tartalomnak, és világossá válik, hogy a zene nem azt az érzelmet hivatott megjeleníteni, amit a néző érez Lou tettei láttán, hanem azt, amit a főszereplő érez. Ez felerősíti a néző és a szereplő közötti, amúgy is egyre mélyülő szakadékot, amely az azonosulást segítő trükkök ellenére megjelenik, hiszen rávilágít az amoralitásra, amelyet az átlagnéző taszítónak talál. Ez az ambivalencia egyszersmind a főszereplőre is érvényes: a film nagy részében minden jogi törvényt betart, viszont a morális szabályokat hírből sem ismeri.

824A1334.CR2

A színészeket csak dicsérni lehet, a teljes színészgárda az Éjjeli féreg becsületére válik. A fentiekben hosszan ecsetelt Lou megformálóját, Jake Gyllenhaalt mintha az ilyen elborult szerepekre találták volna ki. Több mint tíz kilót adott le a forgatás előtt, hogy a karaktere tekintetén folyamatos éhség látszódjon. (Ráadásul nincs még egy olyan színész Hollywoodban, aki így tudna meglocsolni egy cserepes növényt.) Egyébként nem áll tőle távol a mentálisan nem teljesen ép karakter, jó példa erre az egyik leghíresebb alakítása, a Donnie Darko (Richard Kelly, 2001) című film címszerepe. A női főszereplőre sem lehet panasz, Rene Russo kifogástalanul játszotta el a kiöregedőben lévő, de még sikeréhes médiaszakembert. Mellettük még Riz Ahmed (Rick) érdemel említést, ő az, aki explicit módon megfogalmazza Lou problémáját: „Tudod mi a te bajod? Az, hogy kurvára nem érted az embereket.”

A kritika párdarabja: Bánki Nikoletta: A tehetséges Mr. Bloom című írása

Hozzászólások

hozzászólás