A legkeresettebb új magyar film, amely nemzetközi sikereket ért el a dokumentumfilm kategóriájában a Szerelempatak (Sós Ágnes, 2013). A film a hatalmas figyelmet egyrészt témájának (a szerelem, a vágy, a szex), másrészt szereplőinek, azoknak a hetvenes-nyolcvanas éveikben járó nőknek és férfiaknak köszönheti, akik elképesztő nyíltsággal beszélnek hol viccesebb, hol szomorúbb tapasztalataikról. Természetesen szerepet játszik a sikerben a gyönyörű fényképezés is, de a filmet igazán egyedivé egyértelműen az a tabu téma teszi, amelyről megdöbbentő őszinteséggel beszélnek a szereplők.
A rendező, Sós Ágnes korábbi sikerei a Teri nagyi (2003), amely 2004-ben a 35. Magyar Filmszemlén a Duna Televízió Különdíját kapta, és a Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek (2010), amely 2011-ben a 41. Magyar Filmszemlén az Ember Judit-díjat, a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerést nyerte el. A Szerelempatakban Sós Ágnes a rendezői feladatok ellátása mellett kivette a részét a forgatókönyvírásból, az operatőri munkából és a produceri teendőkből is. Ennek a film kapcsán vállalt sokrétű szerepnek és a három éves forgatási időszaknak köszönhető, hogy szereplői ilyen mértékben megnyíltak előtte. A film az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon a legjobb tizenhat közé került, a 25. Trieszti Filmfesztiválon pedig megkapta a Legjobb dokumentumfilm díját (amit a közönség ítélt oda neki) és az Espansioni Egylet Fődíját is.
A Szerelempatak központi figurája Feri bácsi, aki nyolcvan évesen új menyecskét keres. Rajta keresztül ismerjük meg az egyes női szereplőket: Veronka nénit, Rozál nénit, Tercsi nénit, Erzsi nénit és Jula nénit. Találkozunk még Márton bácsival, Lajos bácsival és Dénes bácsival is, de a férfiak közül Feri bácsit láthatjuk kiemelt szerepben, míg a nők egymással egyenlő teret kapva, arányosan jelennek meg. Mesélnek ifjúságról, házasságról, csalódásokról, az első intim pillanatokról, majd a szex újrafelfedezéséről, a sírig tartó és a késői szerelemről egyaránt úgy, hogy mindezek a tabu részét képezték és képezik ma is az erdélyi falu, Csíkszentdomonkos életében. Bár Feri bácsi a kiemelt karakter, mégis a nőkről szól igazán a Szerelempatak. Olyan nőkről, akik már mindent megéltek, amit lehet, özvegyasszonyok, de mégis szerelemre, boldogságra vágynak, azt hirdetik, hogy élni kell, nem szabad félni.
A film tudományos tanácsadója Balázs Lajos néprajzkutató volt, az ő könyve, az Amikor az ember nincs es ezen a világon[1] szolgált forrásként Sós Ágnes számára. A szerző könyve a paraszti nemi kultúráról szól, a születés, a házasság, a halál és az erotika kultúrában betöltött szerepét vizsgálja. A rendezőnő ezek közül a nemi életet választotta témájául, annak is azt a szakaszát, amelyben már csökken a tettrekészség, de a vágy még él (vagyis az idős kori nemi életet). A könyv alapján a Szerelempatak néprajzi dokumentumfilm is lehetne, de nem ez a célja. Ha az előbb említett kategóriába akarnánk sorolni, akkor kevesebb szereplővel kellene dolgoznia, és többet kellene mesélnie az egyes hagyományok részleteiről, jelentéséről, akár egy reflektáló narrátor hang közbeiktatásával. Ehelyett a film bár felvesz egyféle néprajzi jelleget (mivel megjelenít egyes hagyományokat, valamint a szexuális élet helyi kultúráját), de mégiscsak a férfi és főként a női sorsokra, mintegy a tapasztalatátadásra helyezi a hangsúlyt.
Az asszonyok elmesélik, hogy milyen volt a nászéjszaka, amikor csak menekültek a hitvesi ágyból, mert az „ángyó” azt mondta, hogy az első alkalom olyan, mintha nyúznák a szádat. Hogy a férj mégis csak rávette az újdonsült arát a közösülésre egy kis simogatással, szeretgetéssel. Megtudjuk azt is, hogy ha a férj megkívánta az asszonyt, mindegy volt, hogy éppen mit csinál, először ki kellett elégítenie ura igényeit, majd visszatérhetett munkájához, hiszen a munka megvár, a hitvesi kötelesség az első. Ahogy Rozál néni meséli, ő nem olyan kapcsolatban élt, mint amilyenre most vágyna: „most látom a filmekbe, a televízióba, hogy milyen a szerelem, és mondom, ebbe nem volt rész.” De nem ő az egyetlen: Ercsi néni úgy emlékszik vissza a közösülésekre, mint ami olyan volt, mintha kést vágtak volna a hátába. Az első orgazmus is váratott magára, volt, aki özvegyasszony korában mosakodás közben ismerte meg, mit is jelent az, hogy „élvezni”. Az sem volt divat, hogy a házaspárok lássák egymást meztelenül, valamilyen ruhadarabot mindig magukon hagytak, de most már nem szégyenlősködnek a szeretők előtt. Megismerjük az ún. höngörgőzés hagyományát is, ami a vágyat jelképezi: a juhnyírás és pár pohár pálinka után a fiatalabb férfiak elkapták az asszonyokat – akiken nem volt bugyi –, és együtt gurultak le a domboldalon, miközben egymás vágyait visszafogottan kielégítették. Ahogy Veronka néni meséli: „és akkor kapták el a férfiak a nőköt, s bé az ódalon, höngörgőztek.”
Ez a nyíltság a szexuális tapasztalatokkal kapcsolatban megdöbbenti és székéhez szegezi a nézőt, persze a történetek nagyobbik része vidám, kedves és humoros, de vannak szomorúak és meghatóak is, hiszen hullámvölgyek nélkül nem élet az élet.
A film egyik legszebb pillanata Tercsi nénihez kapcsolható, aki a film során mindig egyedül mutatkozik. Büszkén meséli, hogy ő volt a falu legszebb és legügyesebb lánya, úgy hívták, hogy „a högyös csöcsű lány”, sok férfival csókolózott, mindenki őt akarta hazakísérni, és mindezek miatt beképzelt is volt, de ezt beismeri. Hogy csinos legyen, maga varrta a ruháit. Tizenhat évesen beiratkozott a tánciskolába, még a tánctanárnak is megtetszett, az meg is kérdezte tőle, hogy hazakísérheti-e. „Há’ mondom, csak jöjjön! Eljött, elkísért, ötven évig.” – jegyzi meg Tercsi néni. A történetet boldogan, saját lánykorán ironizálva kezdi mesélni Tercsi néni, de aztán könnyek között fejezi be – ez az első történet, ami igazán magával ragadja a nézőt a filmben.
A Szerelempatak elsősorban nem a szexről, a szexuális vágyakról és felfedezésekről szól, hanem arról a szerelemről, ami egy életen át tart és kísér. Azért kiváló alkotás Sós Ágnes legutóbbi filmje, mert azok mesélnek a szerelemről, akik már mindent átéltek, megtapasztaltak, és olyan csodálatos pillanatokat okoznak a nézőknek történeteikkel, amelyek meghökkentőek, humorosak, örömteliek és olykor elnémítóak.
A Szerelempatak hetven perce alatt végig érzékelhető, hogy tabunak számító témáról beszélnek olyan személyek, akiknek (a közvélekedés szerint) már gondolniuk sem illene a szerelemre, a vágyra, a szexre, az élet örömeire. Ez a szemlélet az, ami miatt sok kritikát kapott a film és maguk a szereplők is odahaza, mert – ahogy falubéli ismerőseik nyilatkozták – ilyen korban ezt már nem szabad, és amúgy is ezek magán dolgok. Országszerte viszont hatalmas szeretettel fogadták a fim szereplőit, ami őszinteségüknek, nyíltságuknak, és a film életigenlő, a szerelmet dicsőítő üzenetének köszönhető.
A film zárlatában a már említett höngörgőzéssel is találkozhatunk egy másik kontextusban. Amikor már megsült a szalonna, hallottunk már minden bölcseletet, megtudhattuk azt is, mire jó a disznózsír, ha nincs férfi a háznál, úgy döntenek az asszonyok, hogy höngörgőznek egyet a régi szép idők kedvéért a domboldalon, csak úgy, magukban. Ebben az esetben a hagyomány nem a szexuális vágy felébresztésére szolgál, hanem egy nosztalgikus játék lesz, mely során újra fiatalnak érezhetik magukat szereplőink. Hatalmas kacajok és elképesztő önirónia közepette búcsúznak el a film nézőitől.
A Szerelempatak hangulatához a történeten és a szereplőkön túl a zenei aláfestés is hozzájárul, amelyért Másik János felelt. A zeneszerzőtől nem áll messze a népzene, hiszen a főiskolát ének, hangképzés és népzene szakon végezte el. Egyes vágóképekhez természethangokat párosított a rendező, de a film nagyobb részében Másik János népzenei jellegű, a hangulatnak, a környezetnek megfelelő zenéje dominál. Nem tolakodó, sokkal inkább aláfestő jellegű, felerősíti a közeg légkörét, a falusi környezetet hűen kíséri.
A film fényképezése színekben gazdag, a természetképek, a csendéletszerű beállítások (kezdve a madarak bemutatásával a havas tájon át a mezőig) szemet kápráztatóak, a beszélgetések során pedig nem szépítenek az időskori ráncokon, a lehető legéletszerűbben filmeznek. Az operatőri munkáért Sós Ágnes mellett Lovasi Zoltán (aki Fliegauf Bence több filmjében is közreműködött már) és Petróczy András (aki kifejezetten dokumentumfilmes munkáiról ismert) felelt. A Szerelempatak vizuális világa igazán minőségi alkotás, amely a téma hűséges bemutatását szolgálja.
Sós Ágnes filmje meghozta számára a nemzetközi sikert, a legkevésbé sem méltánytalanul. A végsőkig jelenlévő szerelemről és vágyról mesélnek szereplői, olyan nyíltsággal, humorral és bájjal, amellyel egész Európát levették a lábáról. A Szerelempatak bizonyosan a 2013-as év egyik legemlékezetesebb dokumentumfilmje.