A magyar filmtörténetben kevés műfaj akad, amely oly méltatlanul hanyagolt és annyira alulreprezentált lenne, mint a sci-fi. Ennek okai köztudottak: a tudományos-fantasztikus film az egyik leginkább tőkeigényes mozgóképes műfaj, ezért a kisebb nemzeti filmgyártások, mint amilyen a magyar is, kevéssé favorizálják, ráadásul a szocializmusban kiváltképpen mostoha sorsa volt a műfaji filmeknek nálunk, mivel nem tulajdonítottak nekik szerepet az oly nagy becsben tartott népnevelői feladatok ellátásában.

Ezek után nem csoda, hogy egészen az ezredfordulóig alig néhány magyar sci-fi született, Deésy Alfréd Trytona 1917-ben, Hamza D. Ákos műfajteremtő – az időutazásos sci-fik egyik etalonjának számító – Szíriusza 1943-ban és Fejér Tamás filmtörténetileg kevésbé jelentős Az idő ablakai című munkája 1969-ben. Az ezredforduló után lassan-lassan kezdett erőre kapni a műfaj, kiváltképpen olyan aprócska, mindössze néhány perces negatív utópiákkal, mint a Mázlista (Szénási Ákos), az Uno (Dyga Zsombor) vagy A 639. baba (Dési András–Móray Gábor). A 40. Filmszemle egyik nagy meglepetése volt, hogy bőségesen akadtak a programban tudományos–fantasztikus művek, ráadásul nem csak rövidebb, hanem egészestés darabok is.

11

A nagyjátékfilmek közé tartozott Pater Sparrow Stanislaw Lem-adaptációja, aminek egyszerűen csak 1 a címe, Csátich Renátó Szulamita és – távolabbról – Vranik Roland Adása, a kisfilmek közé pedig Cziráki Gergely Mérhetetlenje, Madarász István Superdigitalja és – megint csak távolról – Buvári Tamás Fuvarja. Sokatmondó – a közéleti szerepvállalás és a társadalomtudatosság bújtatott megnyilvánulásának tetszik –, hogy a nagyjátékfilmek mindegyike, sőt a Fuvar is ugyanazon sci-fi-alműfajjal, a negatív utópiákkal (disztópiákkal) van közeli rokonságban.

adas

Önmagában örvendetes a műfajhoz tartozó darabok ilyen mérvű megszaporodása, ám az örömbe üröm vegyül. De mi is a probléma? Hiszen a honi alkotók láthatóan pontosan tudják, hogy mi minden hozható ki a műfajból. Tudják, hogy a tudományos–fantasztikus filmek a nagykorúvá válásuk – hozzávetőleg Kubrick 2001: Űrodüsszeia című kongeniális műve – óta elmélyült filozófiai kérdések felvetésére is képesek, illetve azzal is tisztában vannak, hogy az eredetileg mégis csak funkcionális szerepű speciális effektusok felhasználhatóak pszichedelikus élmények közvetítéséhez. Ámde hiába vannak tisztában mindezzel, mégsem képesek a műveikbe oltani ezt a tudást. Jól érzékelhető az erőfeszítésük, de filmjeik rendre elvéreznek a gyenge forgatókönyvön. A szemle felhozatalából Sparrow munkája a legérdekesebb, de az invenciózus képi világ, a film pazar kiállítása sem képes ellensúlyozni a történetmesélés hibáit. A (bulvár)filozófus elnyomja a mesélőt: az egymásra hajigált, szentenciózus mondatokban artikulálódó esztétikai, filozófiai, létfilozófiai és morális kérdések mellett a sztori, a történet fokozatosan háttérbe szorul, ráadásul mindez már-már a Bölcsességek könyve típusú kiadványok szintjére taszítja a filmet.

szulamita2

Lehet, hogy a történetmesélés frontján nem teljesít hibátlanul Pater Sparrow, de legalább invenciózus filmnyelvi megoldásokat használ. Ezzel szemben Vranik Adása és Csátich Szulamitja vizuálisan sem izgalmas. Előbbi a mediatizált világ kritikája (mármint az lenne abban az esetben, ha az alkotó a problémafelvetésen túl is foglalkozna ezzel a kérdéssel), utóbbi pedig különös, a lepusztult jövőben játszódó – amúgy kifejtetlen és zavaros – love story, amit ráadásul még a werkfilmes elemek (!) szüzsébe illesztése is megterhel.

Ha a nagyfilmek alkotóit a – diszkrét – társadalomtudatosság, akkor a kisfilmek rendezőit inkább a technikával folytatott játék lehetősége izgathatta a műfajban. Mind a Mérhetetlen, mind pedig a Superdigital inkább a technika oltárán bemutatott áldozat, semmint mélydrámai munka. Ígéretesek, annyiban legalábbis, hogy azt jelzik, sci-fit készíteni immáron nem a boldog kevesek kiváltsága – még Magyarországon sem.

superd

Hozzászólások

hozzászólás

Szerző

1968-ban született Budapesten. Magyar?történelem szakon szerzett diplomát az ELTE Bölcsészkarán 1992-ben. Tanulmányokat, kritikákat és interjúkat publikált az alábbi lapokban, internetes portálokon: Metropolis; Filmvilág; Filmtett; Iskolakultúra; Pergő Képek; A Dunánál; Shoot in Hungary; Hungarian Film Guide; Wanted; mozivadasz.hu; magyar.film.hu; filmtortenet.hu. A mozivadasz.hu és A Dunánál szerkesztője volt. 2002 óta a Metropolis című filmelméleti és filmtörténeti folyóirat szerkesztőségi munkatársa. Filmtörténetet oktatott a Pázmány Péter Egyetem Vitéz János Karán, a Zsigmond Király Főiskolán, az SZTE és az ELTE Bölcsészkarán.