„Az életben az a legfontosabb, hogy ne verd
le a csempét a fürdőszoba faláról.” –
Királyok vagyunk, nem emberek

A felnőtt ember szeme általában átsiklik a szinopszison, ha azt látja benne nagy betűkkel, hogy „gyerekelőadás”. Ha pedig valamilyen okból el kell mennie megnézni egy ilyen produkciót, előre felkészül a tiszta színek kavalkádjára, a rengeteg nevetésre, a bugyuta dalocskákra, a túlzó gesztusokra és az olcsó humorra, ami valószínűleg – néhány kivételtől eltekintve – a színpadról ömlik majd rá. Nehezen vesszük komolyan ezeket a munkákat, sőt, sztereotípiák élnek róluk a fejünkben. Ez elkeserítő tény, amiért nem lehet egyértelműen a színházcsinálókat vagy a nézőket „hibáztatni”. Az igény, a szolgáltatás, az intézményi fenntarthatóság kérdése, a megszokás, a sztereotípia, a technikai feltételek és az idő olyan szövetet sző a színházi produkciók, és fokozottan a gyerekelőadások köré, amelyben pont az előadások tétjei vesznek el. Felemás a helyzet: gyerekelőadásokra mindig van igény, azonban mintha alábecsülnék a célközönséget nem-felnőtt létük miatt, és hatásvadász audiovizuális elemekkel igyekeznének elvarázsolni őket a kidolgozott színészi játék, a szerkesztett, tartalmas előadások helyett. Holott pont ezért nehezebb őket meggyőzni. A gyerekek kevésbé elnézőek, mint a felnőttek, őszintébbek is, és nem foglalkoznak még különösebben az illem összetett szabályrendszerével.

A kilencedik Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT) a vázolt szituációnak nyoma sem volt. Amikor megláttam a programfüzetben a Királyok vagyunk, nem emberek (Matija Ferlin, 2015) leírása mellett egy Tomslav Cadez által írt kritika részletében a „gyerekelőadás” szót, zavarba jöttem. Egyrészt azért, mert nem tartottam valószínűnek, hogy a fesztiválra gyerekek is ellátogatnak, másrészt mert este nyolcra volt meghirdetve a szinte másfél órás előadás, harmadrészt pedig, mert a TESZT kendőzetlenül aktuális társadalmi-politikai témákat sorakoztatott fel a színház határainak feszegetésével párhuzamosan, különböző közösségekkel foglalkozott, és többnyire brutális színházi nyelvekkel dolgozott. A május 25-i produkció után viszont már nem sok csodálkoznivaló maradt.

Királyok vagyunk, nem emberek (Fotó: Bíró Márton)

A zágrábi Horváth Nemzeti Színház gyerekelőadása mentes az összes sztereotípiától, és esetében nem pusztán egy hangzatos, de alaptalan megállapítás az, hogy felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szól. A produkciót egy kvázi rémisztő, de minimum misztikus hangulatú keret fogja közre. Kék szellemek bújnak elő, majd tűnnek el pár perc után a díszlet különböző méretű ajtóin keresztül. Ezen a mesevilágot idéző kereten kívül gyerekkaraktereket látunk a színpadon. A hivalkodó, rikító szivárványszíneknek nyomuk sincs az összképben: a díszlet (Mauricio Ferlin munkája) visszafogott, tört barna és krémszínű, apró, romantikus mintával, akár egy ősrégi tapéta egy előkelő ház nappalijában. Egy szobabelsőt látunk, amelyben furamód az egyik sarokba halmozták fel a bútorokat, a falak pedig furcsán állnak – mintha egy hatalmas, kubista stílusú lepke volna a plafon. Több, a falba olvadó ajtó is nyílik a szobából, de leginkább a hátsót használja az öt szereplő. Ők nagyon elegáns, de szintén diszkrét ruhát viselnek (Desanka Janković, Matija Ferlin), amelynek alapján akár a foglalkozásukat is kitalálhatnánk: tanár, bankár, óvóbácsi, hegedűművész stb. Azonban ők nem felnőttek.

Királyok vagyunk, nem emberek (Fotó: Bíró Márton)

Arra, hogy tulajdonképpen gyerekeket látunk a színpadon, a mozgás, a koreográfia (Matija Ferlin) és a darab szövege (dramaturgok: Jasna Žmak, Goran Ferčec) világít rá. A szereplők eleinte egyesével jönnek fel a színpadra, és egy-egy rövid monológot osztanak meg velünk, túlnyomórészt a világ és az emberiség, majd az egyes emberek születéséről. Már ekkor feltűnő az okos rendezés és színészi játék: az előadók nem minősítik semmilyen szinten a – felnőtt fejjel csacsiságnak ható, nevetséges – szövegeket, amelyeket egyértelműen gyerekektől kölcsönöztek. Nem emelik fel vagy alacsonyítják le a dinoszauruszokról vagy ősemberekről szóló gyerek-tudományos meglátásokat, teljesen semleges mimikával és beszédstílussal közvetítik őket. Nem használják ki, mindössze felhasználják a gyerekszövegeket, így rögtön kikerülnek egy lusta megoldást, egy olcsó humorforrást. Ugyanakkor a szövegek „hatnak”, bármilyen típusú kommentár segítsége nélkül is elkezd feltárulni az az univerzum, amelyet a gyerekek sajátos, a képzeletre nagyban alapozó világnézete és nyelve szervez, ami persze izgalmas és szellemes is.

Királyok vagyunk, nem emberek (Fotó: Bíró Márton)

Kísértetiesen hasonlítanak a szövegek a svéd gyerekversek nyelvére és hangulatára. Habár teljesen hihető lenne az is, hogyha például Ingrid Sjöstrand[1] vagy Siv Widerberg[2] munkáiból állították volna össze a darab szövegét, konkrét gyűjtés adta az alapot (a próbafolyamat alatt használt szövegrészletek a díszlet leghátsó falán is megjelennek). Erre a nyelvre jellemző a tömörség, az őszinteség, és az, hogy még nem terhelik a társadalmi elvárások, gátlások vagy az olvasmányélményekből rárakódott formai elemek. És ahogy a szövegek sem csak úgy tesznek, mintha gyerekek konkrét mondatai lennének, a színészek sem tesznek úgy. A mozgás az előadás első harmadában átlagos, nem dolgozik stílusjegyekkel, viszont a monológok egymásra reagálása mentén kialakulnak látványosabb koreográfiák, amelyek a gyerekek hétköznapi mozgásából táplálkoznak. Akinek él kisgyerek a környezetében, ráismerhet a felnőtt szemmel funkciótlannak tűnő hajlongásokra, karkörzésekre, lépdelésekre, ugrálásokra stb., amelyek gyakran kísérik a gyerekek mondandóját. De ezek sem hatásvadász vagy tolakodó módon jelennek meg a színpadon, hanem visszafogottan, egy-egy fokozott intenzitású jelenetben, a szöveghez és hangulathoz igazodva, torzítás, túlzás nélkül.

Királyok vagyunk, nem emberek (Fotó: Mara Bratoš)

Az előadás gondolati tartalma a világ születésétől a „mi leszek, ha nagy leszek”-ig ível. Érinti többek között a családot, a barátságot, a hétköznapi gondokat, az otthoni veszekedéseket, az élet értelmét. Nem a tipikus vidám, játszós, táncolós és nevetős boldog gyerekkor képét tárja elénk, amivel gyakran igyekszünk felnőttként súlyokat lökdösni le a vállunkról. Egy reálisabb képet alkot arról, hogy milyenek a mindennapok a gyerekek szemszögéből – Matija Ferlin nem torzította azt a képet, amit a gyerekek vázoltak neki, csak a színpadra állította. Azonban a produkció nem tart tükröt a felnőtteknek, nem egy gyerekelőadásba csomagolt szülő- vagy nevelésmódszertan-kritika. Az ezzel összefüggésbe hozható mondatok, a hátborzongató vagy szinte a brutalitást súroló jelenetek nem kerülnek olyan túlsúlyba, hogy ennek a szintén kommersz húzásnak a lehetősége fennálljon, azonban rengeteg apróság van benne elszórva, ami fenntartja a felnőtt nézők érdeklődését. A gyerekek pedig a saját világukban merülhetnek el az előadás alatt. Valami ismerőssel találkoznak, ami mégis izgalmas és rejtélyes, mert valaki egymás mellé pakolta az ötleteiket, mondandóikat, amelyekből ahány néző, annyi újdonság sülhet ki. És persze, akik csinálták ezt az előadást, „a hülyéket” is bevették – ezen háboroghatnak is, drukkolhatnak az egyik vagy másik gyerekelmélet színpadon álló képviselőjének. Mindezt buta rímek nélkül, a gyerekeket komolyan, egy külön közösségként – akár kisebbségként – kezelve.

Királyok vagyunk, nem emberek (Fotó: Bíró Márton)

A Királyok vagyunk, nem emberek így megmarad egy izgalmas, érzékeny, finom részletekkel teli, számos módon és oldalról megközelíthető előadásnak, amelynek legvégén felbukkan a tiszta játékosság is: a szereplők az arcukon színes festékekkel és ekkorra már szokatlannak ható mosollyal fejezik be a súlyos produkciót.

Eredeti cím: Mi smo kraljevi a ne ljudi

Rendező és koreográfus: Matija Ferlin

Dramaturg: Jasna Žmak, Goran Ferčec

Díszlettervező: Mauricio Ferlin

Jelmeztervező: Desanka Janković, Matija Ferlin

Zene: Nenad Sinkauz, Alen Sinkauz

Fénytervező: Saša Fistrić

Átirat: Romina Vitasović

Fordító: Danijela Bilić Rojnić, Vuk Tošić

Ügyelő: Suzana Bogdan Pavek

Koproducer: Kunstenfestivalde­sarts, Matija Ferlin

Fényképész: Mara Bratoš

Játsszák:

Livio Badurina

Ana Begić

Jadranka Đokić

Dušan Gojić

Ivan Jončić

Iva Mihalić