Mi jut eszünkbe, ha a saját kanapénkra gondolunk, ami ott áll a nappaliban a tévével szemben, a fal mellett a kétajtós szekrénynél, a kis beugróban az ablak alatt, vagy (ki tudja miért) a konyhában a hűtő és a mosogatógép között? Kis szerencsével felvillannak bizonyos képek egy emlékezetes beszélgetésről, egy hosszú éjszakáról, egy rosszul sikerült házibuliról vagy bármi másról, ami miatt az a kanapé a miénk, és senki másé. Egyes tárgyak hangsúlyosan jelen vannak az ember életében, és akár arra is érdemessé válhatnak, hogy címszereplői legyenek Dyga Zsombor legújabb filmjének.
A Couch Surf (2014) tíz rövid történetet kapcsol össze, amelyek egy-egy kanapé körül játszódnak. Ehhez a bútordarabhoz kötve szenved látványosan egy törött karú férj, akit a felesége tart (több értelemben is) a markában, egy másik kanapén egy másik férfi igyekszik feldolgozni, hogy általános elsőben egy kegyetlen leányzó nem táncolt vele a sulidiszkóban, majd megint változik a szín, és egy lomtalanítás szemétdombján cigarettázó hölgyet látunk, aki a kanapéja helyett inkább az élettársát selejtezné ki. A későbbiekben egy tökéletes öltönyben feszítő fiatalember állásinterjút izzad végig, egy idős hölgy macska-egér játékot játszik a férje szeretőjével, egy esetlen Don Juan kétségbeesett tervet szövöget harminc szál vörös rózsával, egy párocska szorongó szívvel várja a Pecsét Manó eljövetelét, egy párizsi drogdealernek teleszökken a hócipője a rocksztárokkal, bedrogozott tinik édes (?) hármasra készülődnek, a Pokolban pedig egy shakespeare-i halált halt nő várja, hogy vajon Rómeója valóban követi-e a túlvilágra.
Az epizódok között nincs igazi narratív összefüggés, nem állnak össze egy komplett történetté, helyette megmaradnak lazán kapcsolt minisztoriknak. Aki ismeri az Éjszaka a földön (Night on Earth, 1991) vagy a Kávé és cigaretta (Coffee and Cigarettes, 2003) című Jim Jarmusch-filmeket, valószínűleg ismerősnek fogja találni Dyga Zsombor alkotásának szerkesztési módját is. Ebben a hazai gyöngyszemben átkötést, központi kompozíciós elemként a kanapé képe nyújt, illetve az a jelenség, hogy a bemutatott karakterek rendre aszimmetrikus kapcsolatokat ápolnak egymással. Az egyik figura a másik fölött áll státuszából, többlettudásából, lehetőségeinek gazdagságából fakadóan, amit a film feszültségkeltő elemként és/vagy humorforrásként kezel, nem is akármilyen módon.
A Couch Surf ugyanis vérprofi alkotás. Tudatosság és hozzáértés jellemzi a narrációt, a formanyelvet, a dramaturgiát és a rendezést is. A történetmesélés időnként ügyesen titkol el bizonyos információkat a néző elől, amelyekkel aztán az epizód végén alaposan meg is lepi őket, máskor lépésről lépésre bontja ki a feszültséget, esetenként pedig kaján vigyorral hagyja örök kételyek között a közönséget. A kamerakezelés, a zene, a színvilág és a képkompozíció beszédesen árulkodik az egyes epizódok szereplőiről és atmoszférájáról, így járulva hozzá ahhoz, hogy a film rövid időkeretek között is teljes értékű történeteket tudjon bemutatni. A karakterek frappánsak és életszagúak, a párbeszédek ütősek és tartalmasak, hála a remekül megírt forgatókönyvnek. A dramaturgiát elsősorban a humor viszi előre, ami a szereplőkből, a szituációkból vagy a párbeszédekből fakadóan varázsolja a film 84 perces játékidejét elképesztő élménnyé. Ez a filmélmény természetesen a rendező munkáját is dicséri, aki a legkülönfélébb jelenetek legkülönfélébb színészeit is képes volt úgy menedzselni, hogy a film koherens és szórakoztató tudjon maradni.
Akadnak persze gyengeségek is, ezek azonban nem érik el a „hiba” kategóriáját. Talán elegánsabb lett volna például, hogyha a befejezés kap egy olyan explicit zárógondolatot, ami valamilyen keretet ad a bemutatott epizódoknak – a végefőcím hangulatos, látványos és mosolyogtató, és bár tematikájában tökéletesen kapcsolódik a filmhez, a lezárás funkcióját nem igazán tölti be. A színészi játékok között elvétve ugyan, de találkozunk esetlen alakításokkal (Törőcsik Franciska a Baj van a részeg tengerésszel című epizódban kicsit modorosan formálta a szavakat, illetve Goiten Gergely és Bartsch Kata játéka helyett is inkább a forgatókönyv tette maradandóvá a Folt hátán folt jeleneteit). Emellett az egyes epizódokat összekötő inzertek kapcsán lehet kötözködni, itt ugyanis lehettek volna talán kreatívabbak, kevésbé repetitívek a készítők.
Ezeknek az apróságoknak azonban alig van jelentőségük, mivel a film magasba tornyosuló erényeinek árnyékában gyakorlatilag észrevehetetlenné tompulnak. A Couch Surf szórakoztató, ötletes és profi, igazi kincs a kortárs magyar filmgyártásban. Röviden: úgy jó, ahogy van, nem szabad kihagyni.