A Shakespeare-szimulákrum
(Shakespeare’s Globe on Screen)

Hangulatos esti programra invitál a Shakespeare’s Globe on Screen című sorozat, amelyet az idei évadban a Tabán Kinotékában hirdettek meg. A William Shakespeare újjáépített színházában felvett előadásokat a világ számos országában levetítették már, és hazánkban sem most játsszák őket először. A Globe „korhű” produkciói magabiztosan egyensúlyoznak az autentikusság illúziója és a kortárs befogadói elvárások között. Jó példa erre a világítástechnika: habár napjainkban használnak reflektorokat is (már csak azért is, mert az előadásokat gyakran este tartják és nem délután, mint az Erzsébet-korban) látványos fényhatásokkal most sem élnek, és a jelenetek az elsötétülés helyett a szereplők le- és felvonulásával indulnak, zárulnak.

A reneszánszt idéző ruhák kidolgozottak és hangsúlyosak a díszlet nélküli térben, akárcsak Shakespeare idejében. Ahogy Frank Kermode is megjegyzi a korabeli jelmezek elképesztően magas költségei kapcsán, egy olyan évszázadban, amelyben az emberek rendjéről és rangjáról a ruhák árulkodtak, nem ábrázolhattak királyokat és nemeseket akármilyen öltözetben.[1] A színpad hátterében található házikó is részben a jelmezek biztonságát szolgálta az egyébként fedetlen színházban.[2] Ugyanakkor ez az építmény lett az erkélyével és az oszlopaival a palota, az erdő és a templom is, vagyis minden, amit a jelenet megkívánt és a képzelet lehetővé tett, hiszen a jelmezekkel ellentétben a díszletekkel szemben alig-alig támasztottak igényeket. (Ezért festi le Shakespeare gyakran aprólékosan a tájat a monológok és a dialógusok során.) A felső emeleten kaptak helyet a muzsikusok is, akik zenés betéteikkel hozzátartoztak az előadásokhoz.

A fentiekhez hasonlóan a nézőtér kialakítása is sajátosnak hat mai szemmel. A nézők jelentős része a félköríves színpad előtt állja végig a több mint három órás előadást, akárcsak az eredeti Globe egy pennys állóhelyein. Ugyanakkor ezt csendben és mozdulatlanul teszik, ellentétben Shakespeare bekiabálós közönségével. A korabeli látogató ugyanis másért ment a Globe-ba, mint mai társa. Ezt jól mutatja az is, hogy bár a mostani Globe elhelyezkedése a koordináták szerint majdnem azonos a reneszánszkori elődjével, a városon belül más pozíciót foglal el. Shakespeare színházát az akkori városfalon kívülre száműzték a többi vele egyenrangúnak tartott szórakozási formához, a bordélyházakhoz, a kakasviadalokhoz és a bajvíváshoz hasonlóan. A Globe a jellegzetes nyolcszög alaprajzát a szomszédos medvevermektől kölcsönözte.[3] A kérdés, hogy napjainkban ebbe a különös szimulákrumba hogyan illeszkedhet az előadás. Épp ezért lehet tanulságos, ha közelebbről is megvizsgáljuk A makrancos hölgyet (The Taming of the Shrew. Toby Frow, 2012), melyet október 17-én vetítettek a Tabán Kinotékában.

Mai szemmel az alapanyag egy szalonképtelen mese, amely teljesen szembemegy a női emancipáció szinte minden normájával: Kata a saját akaratát és méltóságát feladva lesz hűséges szolgálója a férjének. A velencei kalmár (The Merchant of Venice, 1598) antiszemitizmusa vagy A vihar (The Tempest, 1611) kolonializmusa sem annyira kikerülhetetlen, mint A makrancos hölgy (1594?) nemi diszkriminációja. Itt a cselekménynek sokkal elemibb részéről van szó, a nő meg- és betörése adja ugyanis a konfliktust. A korabeli színészek és nézők szinte kizárólag férfiak voltak, gyakran középkori szemléletmóddal, alkalmi szórakozást keresve. A mai néző azért megy a Globe-ba, mert hisz abban, hogy Shakespeare az univerzális magaskultúra része és korszakokon átívelő jelenség.[4] Hogyan képes A makrancos hölgy kortárs rendezése megőrizni egyszerre a Shakespeare-hez való hűség látszatát és közben bizonyítani az egyetemességét?

Toby Frow rendezése többé-kevésbé megugrotta a lécet. Finom hangsúlyeltolásokkal és szinte észrevétlen szöveghúzásokkal dolgozott. Kata (Samantha Spiro) ripacsul hárpia, már-már egy fantasy-ből szökött troll, aki, ha kivételesen megjelenik egy kellék vagy díszletelem a színpadon, azonnal össze is töri azt. A férfiúi bölcsesség azonban árnyalódik: Petrucchiót, a férjet, ugyanaz a színész játssza, mint aki az előadás elején megjelenő ostoba részeget (Simon Paisley Day), így az erkölcsökről szóló monológjai minden további változtatások nélkül is ironikusak. A nők helyes megszelídítéséről szóló dialógus rövidebb lett és egy kicsit megváltozott, a Petrucchio „teljesítményét” elismerő sorok kimaradtak. Kata elnyomása ezért a drámával ellentétben itt nem emelkedik egyetemes szintre, csupán az adott kapcsolatra érvényes. Ennek ellenére az előadás mondanivalója még mindig fennakadhat a torkunkon, de sokkal kevésbé, mint az eredeti drámát olvasva. A produkció többi aspektusa pedig nem hagy maga után kívánnivalót. A Globe alapvetően olyan professzionális szórakoztató gépezet, amely többnyire jó érzékkel válogatja ki a Shakespeare-életmű eladható elemeit, hogy azután úgy árulja, mint „teljes Shakespeare-élményt”. Ha ezt a kis csalást lenyeljük, egészen jól szórakozhatunk.

A következő vetítések időpontja és a részletes program megtekinthető az alábbi linken: http://tabankinoteka.hu/shakespeares-globe-a-mozivasznon/

Irodalom:

Benedek Marcell: Shakespeare. Budapest, Magyar Könyvklub, 2001.

Földváry Kinga: „Brush up your Shakespeare”. Shakespeare-adaptációk műfaja négy Makrancos hölgy tükrében. Apertúra, 2007/nyár. http://apertura.hu/2007/nyar/foldvary  (2014. 10. 30.)

Imre Zoltán: A színház színpadra állításai: elméletek, történetek, alternatívák. Budapest, Ráció, 2009.

Kermode, Frank: Shakespeare kora. Ford. N. Kiss Zsuzsa. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2006.