Ralph Fiennes rendezőként a Coriolanus (2011) című filmmel mutatkozott be, amely egy kevéssé ismert Shakespeare-tragédia aktualizált és modern korba helyezett feldolgozása. A színész-rendező irodalmi alapanyaghoz, pontosabban az angol irodalomhoz való vonzalmának köszönhetően a második nagyjátékfilmje, A titokzatos szerető (The Invisible Woman, 2013) is adaptáció. A Claire Tomalin életrajzíró The Invisible Woman (1991) című könyve alapján készült kosztümös film Charles Dickensnek, kora egyik legnépszerűbb és legtöbbször adaptált[1] angol írójának az életét, illetve annak egy meghatározó szakaszát dolgozza fel.

A-titokzatos-szereto_17

A történetet Nelly, azaz Ellen Ternan (Felicity Jones) szemszögéből jelenítik meg, az ő visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg Dickenst (Ralph Fiennes) és kettejük kapcsolatát. Az író a Wilkie Collins-szal közösen szerzett The Frozen Deep (1856) című színdarab kapcsán találkozott először a lánnyal. A darab egy-egy szerepére a színész családból származó Nellyt és nővéreit kérte fel. Nelly nagy rajongója volt az írónak, aki a megismerkedésükkor már ünnepelt irodalmi alkotó volt. Amellett, hogy művei ismertek és elismertek voltak, szerette is a nyilvánosságot, rendszeresen tartott felolvasóesteket, a publikum előtt élte az életét.

A történet és a főszereplők szerelme lassan bontakozott ki, melyben nem a kettejük közti korkülönbség (megismerkedésükkor Nelly 18, Dickens pedig 45 éves volt) jelentette az első számú nehézséget, hanem az, hogy az író nemcsak ismert, de családos ember is volt. A titkos kapcsolat lehetősége, az élet, amely a társadalmi konvenciókkal kénytelen szembemenni, már azelőtt megviselte őket, mielőtt bármi történt volna közöttük. A viktoriánus korban a válás elképzelhetetlen, sőt, botrányos volt. Dickens azonban mindent vállalt, amit a körülményekhez mérten lehetett: elköltözött a feleségétől, Catherine-től (Joanna Scanlan) és a gyermekeitől. A Nellyvel való kapcsolatát ugyanakkor (a saját és a lány érdekében) soha nem ismerte el a nyilvánosság előtt, noha az több mint egy évtizedig, Dickens haláláig tartott.

A-titokzatos-szereto_01

A szerelem a férfi és a nő részéről is lemondással járt, Nellynek fel kellett adnia a hivatását, és el kellett fogadnia, hogy az író soha nem veheti feleségül, Dickensnek pedig a családjától és a közszerepléstől kellett megválnia a nőért. A soha fel nem vállalt szerelem terhe Dickens halála után is kísértette Nelly mindennapjait, szinte felemésztette a kimondhatatlan titok. Múltjának mázsás súlyát egyedül kellett cipelnie, nem oszthatta meg senkivel. Hosszú tengerparti sétáin nap mint nap hasztalan próbálta enyhíteni önként vállalt terhét.

A titokzatos szerető ereje a történet és a kor ábrázolásának precízségében, a színészi játékban és a gyönyörű fényképezésben, valamint ezek harmóniájában áll. A film autentikusan ábrázolja a viktoriánus kori Angliát, amiért Michael O’Connort a legjobb jelmeztervezés Oscar-díjára jelölték. Hitelesség tekintetében a színészek közül Fiennes mellett a női főszereplőt, Felicity Jonest, valamint a feleséget alakító mellékszereplőt, Joanna Scanlant érdemes kiemelni, akik remekelnek a filmben. A zseniális színészi játékhoz az Ilan Eshkeri által szerzett zene mellett a kamera is pontosan és érzékenyen idomul. A megindító és változatos formanyelv, amelyben hatásos arcközelik, nagytotálok és a mélységélességgel való játékok váltják egymást, Rob Hardy operatőri munkáját dicséri.

A-titokzatos-szereto_06

Életrajzi film lévén, A titokzatos szerető a szerelmi szál bemutatása mellett betekintést enged Dickens alkotói tevékenységének folyamatába is. Láthatjuk, hogyan születtek az író művei (regények, színdarabok). A rendező kreatívan használja ki az írói karaktert, amelynek segítségével művet (színházat/irodalmat) hoz létre a műben (filmben), így reflektál a saját alkotói tevékenységére is. Remekül játszik ezzel a többszörös összetettséggel, és úgy építi be a cselekménybe a dickensi gondolatokat, szövegeket, hogy azok szépen rímelnek a szerelmesek történetére is. Ez a fajta intertextualitás több jelenetben is tetten érhető. Ilyen például, amikor Dickens a Szép remények (1861) befejezésén dolgozik, és a mű szereplőjének szerelmi vallomását olvassa fel, ami nem csupán a regénybeli karakternek szól. A vallomást Dickens egyértelműen Nellynek is címzi. A filmbeli szerző szájából elhangzó gondolatok több ponton összeforrnak a rendezőével. Ez a technika dramaturgiailag akkor a leghatásosabb, amikor a The Frozen Deep előadásának zárlatában elhangzó sorokat a rendező a film végére komponálja, amellyel a szöveg jelentéstöbbletet kap: nemcsak a darabra, hanem a filmre és a kettejük történetére nézve is érvényes lesz: „Ez egy mese a bánatról, a fájdalomról, a tiltott szerelemről, amit megőrzünk, hogy tovább élhessen a holnapon túl. Ne gondoljuk, hogy a némaságban vigaszra lel a szomorú szív. Emlékezzünk, szeretni és szeretve lenni az élet maga, ami nélkül semmik vagyunk.”[2]

A-titokzatos-szereto_12

A film a múlt feldolgozásának története, egyrészt megmutatja, hogy az egyén hogyan birkózik meg a saját múltjával, másrészt ablakot nyit a történelmi múltra, átfogó és korhű képet ad a 19. századról. A rendező példás kutatómunkájának köszönhetően pontosan követi az íróról fennmaradt információkat a karakter kidolgozása során, és megismerteti a nézőt Dickens-szel, a művésszel, a társasági emberrel, az adakozóval, az apával, a férjjel és a szeretővel. Fiennes műve azon filmek közé tartozik, amelyek képesek visszaadni a kosztümös filmek reneszánszának létjogosultságát.

 


[1] Dickens születésének 200. évfordulóját ünnepli a világ. (http://nol.hu/kultura/dickens_szuletesenek_200__evfordulojat_unnepli_a_vilag-1292970 2014. 03. 11.)

[2] idézet a filmből (saját fordítás).

Hozzászólások

hozzászólás

Szerző

2012-ben végeztem a SZTE-BTK filmelmélet és filmtörténet szakán. Jelenleg újságírást tanulok a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémián. A True Detective sorozat indulása óta nem tudom eldönteni, hogy Matthew McConaughey-ért vagy az általa megformált Rust Cohle-ért rajongok-e jobban.