A Disney még 2012-ben felvásárolta a Lucasfilmet, így csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik a következő fejezethez az Indiana Jones széria, a kalandhős szerepével összeforrt Harrison Ford pedig az elmúlt években a reneszánszát éli annak, hogy újra eljátssza kultikussá várt karaktereit. Ez utóbbi 2015-ben kezdődött a Star Wars: Az ébredő Erővel (Star Wars: Episode VII. – The Force Awakens. J. J. Abrams, 2015), ahol viszontláthattuk az idős Han Solót, majd a Szárnyas fejvadász 2049-ben (Blade Runner 2049. Denis Villeneuve, 2017) Deckard is visszatért, 2023-ban pedig Indiana Jones-on a sor, akinek nagy eséllyel ez a film lesz az utolsó ostorcsapása.
Az Indiana Jones franchise hosszú múltra tekint vissza. A legelső felvonást, Az elveszett frigyláda fosztogatóit (Raiders of the Lost Ark. Steven Spielberg, 1981) még 1981-ben mutatták be, ezt követte még két folytatás ‒ az Indiana Jones és a végzet temploma (Indiana Jones and the Temple of Doom. Steven Spielberg, 1984) és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade. Steven Spielberg, 1989) ‒ a 80-as években, majd egy nagyobb szünet után 2008-ban láthattuk újra a kedvenc régészprofesszorunkat az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull. Steven Spielberg, 2008) című filmben. De a filmek mellett számos videojáték és egy sorozat is készült még a 90-es években, így Indiana Jones valamilyen formában mindig velünk volt, idén pedig újra viszontláthattuk a nagyvásznon az Indiana Jones és a sors tárcsája (Indiana Jones and the Dial of Destiny. James Mangold, 2023) című filmben. Kérdés, hogy mennyire működik mindez az immár 81 éves Harrison Forddal a főszerepben.
A film nagy nehézségek árán készült el. Az eredeti tervek szerint ezt is Steven Spielberg rendezte volna, ugyanúgy, mint az előző négy epizódot, de végül átadta a rendezői széket James Mangold-nak, aki többek között A nyughatatlan (Walk the Line. James Mangold, 2005), a Börtönvonat Yumába (3:10 to Yuma. James Mangold, 2007) és a Logan (Logan. James Mangold, 2017) című filmek direktora volt. Tehát így is egy tapasztalt rendező kezébe került a film, de biztosan akadnak olyan nézők, akik hiányolják Spielberget. A forgatás sem ment zökkenőmentesen, először közbeszólt a Covid, majd amikor újra elkezdődhettek a munkálatok, Harrison Ford vállsérülést szenvedett, így a bemutató is folyamatosan csúszott. (Mellesleg, az utóbbi időkben Fordnak nincs igazán szerencséje: pár évvel korábban a Star Wars VII. epizódjának forgatásán is megsérült, akkor a bokájával volt gond.)
Az Indiana Jones és a sors tárcsája története 1944-be ugrik vissza, ahol ismét a negyvenes éveiben járó Harrison Fordot láthatjuk, de ezúttal a de-aging technológiának köszönhetően. Ez a megoldás már jól bevált a Star Wars-nál is, így láthattak a rajongók számos digitálisan visszafiatalított karaktert, mint például Luke Skywalkert vagy éppen Leia hercegnőt. Az már más kérdés, hogy sokan ezeket a visszafiatalított visszatéréseket nehezen fogadják el, emellett a technikai fejlődés dacára még most sem tökéletes a látvány.
A film egy húsz perces prológussal indul, ahol ismét láthatjuk akcióban a fiatal Indiana Jonest. Igazi adrenalinlöket ez a kezdés, visszahozza a régi filmek hangulatát. A prológus után ugrunk kicsit az időben, egészen pontosan 1969-be. Ezúttal Arkhimédész egyik találmánya lesz a központban, az ősi Antiküthéra, amelyet a náci tudós, Jürgen Voller (Mads Mikkelsen) is szeretne megkaparintani. A tárgy segítségével lehetőség nyílna arra, hogy átírják a történelmet, így ezt felhasználva próbálnának nyerni a nácik a második világháborúban. Indiana Jones sem fog kimaradni az ereklyevadászatból, hiszen váratlanul megjelenik régen látott keresztlánya, Helena (Phoebe Waller-Bridge), aki belerángatja a kalandba az éppen nyugdíjba vonuló régészprofesszort. Természetesen ez a kaland is hasonlóan végződik, mint korábban bármelyik Indiana Jones történet. A jó győz, a gonosz pedig elbukik. De nem ez adja a film erejét, inkább azt érdekes megfigyelni, hogy Indiana Jones hogyan viszonyul az öregedéshez és a megváltozott világhoz, amely körülveszi. Meglepő fordulatokra tehát nem kell számítani, egyedül a film végén lévő időutazás Arkhimédész korába tartogatott izgalmakat, de a készítők ott nem adták meg a méltó búcsút Indy karakterének, inkább visszatértek az eredeti idővonalra.
Nehéz eldönteni, hogy pontosan kiknek készült ez a film. Szinte az egész alkotás egy óriási nosztalgiabomba, és kétlem, hogy új rajongókat szerezne ez a film, de azok, akik régóta kedvelik a franchise-t, talán nem fognak nagyot csalódni. A film a 80-as évek akció-kalandfilmjeihez hasonlóan építkezik, végig áthatja a múlt megidézése és tisztelete. Mintha semmi nem változott volna: Harrison Ford 81 évesen is ugyanolyan akcióhőst kelt életre, mint évtizedekkel ezelőtt, bár azt azért megjegyezném, hogy Indiana Jones karaktere a sztori szerint 70 éves, így Ford egy önmagánál jóval fiatalabb szereplőt játszik. Ford láthatóan élvezte a szerepet, és rutinosan eljátszotta ötödik alkalommal is a szerepet. A franchise olyan szinten egybeforrt a nevével, hogy a jelenléte nélkül nem lenne több egy közepes akciókalandfilmnél.
A 2008-ban forgalmazott Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmet sokan nem kedvelték, viszont úgy tűnik, hogy az új résznek jobb a fogadtatása. A történet is sokkal átgondoltabb, valamint a karakterek is jobban működnek. Érezhető, hogy ezt a filmet már azzal a tudattal készítették, hogy ez lesz Indiana Jones búcsúja, így alaposan felkészültek a méltó lezárásra. Phoebe Waller-Bridge és Harrison Ford között pedig nagyon jól működik a kémia. (Mellesleg jegyzem meg, hogy egy időben arról szólt a fáma, hogy Helena karakterével folytatódna majd az Indiana Jones franchise, de megítélésem szerint bőven elég volt erre az egy filmre Indy keresztlánya.)
Nem lehet szó nélkül elmenni a Mads Mikkelsen által életre keltett náci tudós mellett sem. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az Indiana Jones filmek egyik legjobb főgonoszát kaptuk, annak ellenére, hogy kicsit elfáradt már a náci tematika. Nem véletlenül sorolják a dán színészt nemzedéke legjobbjai közé, hiszen nem nagyon látni tőle olyan alakítást, ahol ne élné át teljesen a szerepet. Őt is digitálisan megfiatalították a prológusban, de feltehetően a viszontlátott fiatal Indy jobban megdobogtatta a rajongók szívét azokban a jelenetekben.
A film másik nagy visszatérője a zeneszerző John Williams, aki 91 évesen továbbra is aktív. Remekül használják fel a régi zenei motívumokat, de az újabb dallamok is emlékezetesek. Példaértékű, hogy valaki ennyire idősen is ilyen nagyszerű filmzenét tud alkotni. Pár kisebb mellékszereplő is visszatér a régi filmekből, például Sallah (John Rhys-Davies) és Marion (Karen Allen), és bár nekik nincs nagy szerepük a történetben, de a nosztalgiakeltéshez ők is hozzájárulnak.
Az Indiana Jones és a sors tárcsája egy igazi régivonalas kalandfilm, annak minden szépségével és hibájával együtt. Megtekintése minden régi rajongónak kötelező, de nem ez az alkotás fogja megreformálni ezt a kicsit már haldokló műfajt. Legutóbb az Uncharted (Travis Knight, 2022) készült el a kincsvadászatos akció-kalandfilm műfajban, de nehéz lenne más filmet kiemelni a 21. század harmadik évtizedében gyártott filmek közül. Arról pedig egyelőre ugyan nincs megbízható hivatalos információ, hogy mi lesz az Indiana Jones franchise további sorsa, de szinte mindenütt úgy kezelik az idei filmet, mint a széria utolsó darabját. A bevételek láttán az sem kizárt, hogy a Disney elengedi a fiatalúr kezét, aki 1981-től 2023-ig szórakoztatta a nézőket.
Képek forrása: movieplayer.it; disney.co.uk; mashable.com; upi.com.