Performance-ra várok – vagy az illúziójára. Egy pincében állunk, valamiért vagy csak véletlenül, de körben, és ezért ravatalozóban érzem magam, nem merek a falnak dőlni, nincs térerő, ha valaki összeesne a levegő hiánya miatt, nem tudnánk mentőt hívni. Egy kis asztalon italok és ennivaló, például répa. Alig találtam meg a budapesti CAVE CANEM galériát, és amikor meglett az épület, át kellett jönnöm a bérház udvarán, a frissen mázolt lépcsőkorlát mellett, be egy kis ajtón és nyilakat követve – pórázon vezetve – lefelé a lépcsőn, át hátborzongató folyosókon, ahová már emberhang is szűrődött, árnyékok is felvillantak, amely a legkevésbé sem volt megnyugtató, de képtelen voltam mást tenni, ezt fogadtam el valóságként. A falak üresek.

011

„A CAVE CANEM kortárs művészeti galéria különféle esztétikai és politikai megnyilvánulásoknak kíván helyet adni. Platón barlang-allegóriájából kiindulva elsősorban olyan műveket tervez kiállítani, amelyek a látvánnyal és eltűnésével foglalkoznak. Évente öt kiállítást rendez: minden alkalommal egyetlen képzőművészeti, építészeti vagy írói alkotást mutat be két héten keresztül Budapesten, az V. kerület egyik bérházának pincéjében”olvashatja a galéria honlapján az érdeklődő.

002

Kisvártatva a fiatal író, Bartók Imre nyitja meg a kiállítást – talán felvezet a fényre. Beszél a Dragon Ballról, Arnold Artaud-ról, kozmetikáról, kutyákról, költészetről… Damien Bonneau fiatal, francia származású, Budapesten élő költő, zenész, képzőművész. „Művészneve, DaBo, gazdag etimológiával rendelkezik, én mégis úgy érzem, gyökerét elsősorban a Dragon Ball Boo nevű szereplőjében kell keresnünk. Boo eredetileg egy démon volt, aki egy küzdelemben jó és gonosz részre vált szét. A gonosz rész két üveglap között rejtőzik: ő a papír, amelyen a jó rész, a betűk kirajzolódnak.” – mondta Bartók Imre. DaBo blogján ceruzarajzok, kollázsok, videók, digital art, festmények stb. zsizsegnek, ahogy kisgyerekek krétarajzainak vonalai, egy végleg összekócolódott hajtömeg vagy egy műfaj- és művészeti ág-lábakkal mozogni próbáló pók búskomor, de hirtelen izommozgásai.

005

Taps, várok. A kiállításnak van interaktív része is – mondják –, így átmegyünk egy kisebb pincehelyiségbe, ahová nem férünk be mindannyian. A földön celluxszal lezárt kartondobozok és üres piás üvegek találhatóak, az utóbbiakon eredeti címkéjük helyett narancssárga papírok, rányomtatott szövegekkel. Ez az installáció terül el előttünk. Nem olvasunk semmit, Damien Bonneau-t nézzük, ahogy tesz-vesz, magához húz egy dobozt, sniccert keres, felvágja a celluxot. Az ugyanolyan üvegekkel van tele, mint a földre helyezettek. Kivesz egyet, elolvassa, arcán az „aha, hát jó, legyen” kifejezés látszik, majd leteszi a többi közé. (Végül megkaptam a performance-ot.) Rám néz, vár, leesik a vérnyomásom, és a kezembe adja a sniccert.

017

Ugyanazt teszem, amit ő, közben Bach Máté fotográfus dokumentálja bőszen az ügyetlen kézmozdulataimat, amitől még ügyetlenebbek lesznek, és hirtelen bumm: „Remélem, ez csak egy rémálom” – áll az üvegen, amit kihúzok a felnyitott dobozból. Később kivettem még egyet, azon üres volt a narancssárga papír, és ettől még jobban kétségbe estem.

018

Damien Bonneau összehívott minket egy megtisztulásra a megtisztulásában. Az üvegeken a versei állnak.

Az út

ol(c)só

utas

egy vag(y)

onba

kerül

 

paksaméta

 

kapkod a horgony a gezemice után

fogakkal, karmokkal kockáztat a náthaláz

százat lehetne tenni egy ellen, hogy totózik

a szeplőtelen fogamzásgátló

 

 

Az árvaszempillanatokért

 

magányterület

 

a léted, létezésed, a hangod, füled, a létezésed, tested, az időd, szemed, a hangod, nevetésed, mosolyod, szemed, a létezésed, lélegzésed, lelked, az óraid, szuszogásod, büszkeséged, a horkolásod, hátad, cicád, csípőd, az életed, csönded, vágyad, a hajad, füled, a karod, hátad, a napjaid, cipőd, mellkasod, az akaratod, hasad, ruháid, fejed, az arcod, jókedved, rosszkedved, a homlokod, szereteted, hónaljad, a bordád, szőröd, kastélyod, a bőröd, szerelmed, idegrendszered, a létezésed, sejted, a magányod, tüzed, jeged, örömöd, csontvázad, köldököd, a vaginád, a combod, a bokád, az illatod, halálod, az arcod, félelmed, szellemed, a perceid, a létezésed, az agyad, ágyad, a vállad, a cicid, szemed, kérdésed, válaszod, boldogságod, a szemérmed, szerelmed, a kezed, nyakad, a szagod, lelkességed, anyajegyed, nevetésed, füled, gerinced, a hasad, csípőd, a létezésed, derekad, medencéd, koponyád, az állad, térded, lábujjaid, a segglyukad, a létezésed, a kerted, a hiányod,

021

Alkohol, versek, lezárt dobozok, kozmetika, kutyakozmetika: a közös nevező a tisztulás illúziója. Az az elérhetetlen állapot, amelyet mindezek hajszolnak. A vágy egy olyan cselekedetre, amellyel a testünkön vagy szellemünkön kívül tudjuk helyezni annak elválaszthatatlan elemeit, amellyel azok elmúlnak és elfelejtődnek. A gondolatok látható betűalakokat öltenek, tehát már az agyunkon kívül is léteznek, az olvasók által felaprózódnak, szerteviszik őket. Az alkohol ideiglenesen előidézi a láncainktól vagy démonainktól való megszabadulás illúzióját, a kozmetikus a külső tisztasággal, a testre rakódott vagy a test által előidézett felesleges anyagok eltávolításával, letisztogatásával segít minket a célba érés hitéhez.

016

És kutyák vagyunk. A kiállítás Facebook eseményén DaBo a The Stooges I wanna be your Dog című számát posztolta a megnyitó napján, amely roppant találó. Mi történne, ha eltűnnének a pórázok, a szavak, az érzelmek, az illúziók, a közlekedési táblák, az időjárási körülmények, ha meg tudnánk tapasztalni bármit közvetlenül, ha a testünktől sikerülne függetlenednünk, ha elvesztenénk a megsemmisíteni kívánt tényezőket? Ha nem félnék lefelé a lépcsőn a galériához közeledve? És így tovább. A kiállítás első pillantásra furcsa, de másodikra már pofonegyszerűen evidens kombinációval világított rá az ember szánalmas, megoldhatatlan mivoltára.

020

Franck Fontaine szövege az installációról:

„Mulatságos, hogy az aggályos vagy épp összecsapott leírás elhitetheti létezését a művészettel mint képzőművészeti gondolattal, mely anélkül maradhat fenn a formán belül, hogy magának a formának a láthatóról tudomása volna. Hely nélküli helyzetek – a befejezettség nagyszabású feltevése, ahol is ez a bele-zuhanás végül akként zuhan ki önmagából, mint egy felfüggesztett lyuk. Az üresség. Az esztétikai örökkévalóság.”

„A középkorban ez a felirat állt azon a zászlón is, amelyet a Saint-Maloi tengerészek támadás előtt vontak fel a vitorlára. A CAVE CANEM utolsó szótagja egyébként – véletlenül? – magyarul is jelent valamit: a határozott tagadást.” – olvassuk a galéria blogján. Hiába támadunk újra és újra, Platón barlangjából NEM jutunk ki.

019

A kiállítás szeptember 18. és október 4. között volt látható.

Fotók: Bach Máté

 

Hozzászólások

hozzászólás