Televízió nélkül nőttem fel, így Minimax és Disney Channel helyett én maximum a számítógépen néztem Mézga családot vagy Dr. Bubót, de az esti meseolvasásnak még ezeknél is nagyobb jelentősége volt számomra. Alsó tagozatban már saját kis történeteket alkottam, mára az írás gyógyító hatással is van rám. Aztán jött a karantén, és a közös családi filmezések (a mai napig) biztos programmá váltak, innen a film iránti érdeklődésem és szeretetem. Így jött az ötlet, hogy milyen jó lenne az írást és a filmet valahogy kombinálni.
Hatalmas élmény annak részese lenni, ahogy mások látják a világot, vagy elképzelik a fantasztikumot, esetleg a jövőt, és még nagyobb élmény, hogy ezekbe a különféle világokba a szeretteimmel együtt tekinthetek be. Mióta pedig filmelméletet és filmtörténetet tanulok az egyetemen, és kötelező filmeket néznem, azóta azt veszem észre magamon, hogy egy kicsit én is máshogy látom a világot. Nem mellesleg, a filmipar számomra amúgy is olyan távolinak, elérhetetlennek tűnik, hogy nincs olyan részlete, amire ne lennék kíváncsi.
Az egyetemi évek a legszebbek, legszabadabbak, átmeneti időszak a gimnázium és a nagybetűs élet között. Ott majd az ember találkozik egy jóképű fiúval vagy egy gyönyörű lánnyal....