Csak hallottam róla, de fogalmam sem volt, hol találom. Mint később kiderült, többször elmentem mellette anélkül, hogy felfigyeltem volna a pincetérbe vezető ajtóra. Aztán némi, cseppet sem komoly internetes kutatómunka után megtaláltam a címet. Megtaláltam a Jazzt.

Amiről rövid időn belül kiderült, hogy nem csak egy kocsma a többi szegedi egyetemistafészek között. Lehetne ezt azzal is magyarázni, hogy mennyiféle zenei formációt volt képes befogadni és megszólaltatni az évek alatt, hiszen a jelenlegi tulajdonosainak nem titkolt szándéka helyet biztosítani a kevésbé közismert vagy felkapott zenei stílusokat képviselők számára. Ebben az esetben a szándék és megvalósítás ideális pontokon találkozott, a koncertekre leözönlő embertömeg jól bizonyítja ezt. De ezzel a nemes céllal együtt a Jazz még mindig csak egy lenne a sok közül.

j2

Lehetne akár a hely kialakítása a titkos összetevő, hiszen az ütött-kopott belső tér, a falakra aggatott hangszerek és táblák vagy a berendezés, amelyek között keresve sem találunk két egyforma széket vagy asztalt, mind a romkocsmák világát is idézhetnék, de a Jazz nem erről szól.

Ha csak ennyi lenne, talán kétszer ültem volna be egy-egy sörre. Nem töltöttem volna ott hosszú órákat cseppet sem kötelező könyvek fölött, nem kezdtem volna el beszélgetni olyan emberekkel, akik eleinte elveszett művészlelkeknek, elvarázsolt arcoknak tűntek, mára viszont a barátaimmá váltak, és talán cigarettát sem ott tanultam volna meg tekerni, ahogy az is biztos, hogy a véget nem érő örömzenélésekhez is másik házszám alá kellett volna mennem. (Rendkívül sok „volna” egy mondatban, ez is jelzi a helyzet komolyságát!)

Az, amiért a Jazz számomra Szeged jelképe, nem pusztán a dizájnból és nem is az alkoholkínálatuk listájából, hanem a helyet alkotó emberekből fakad. A közösségből, amit összehoz a nagymamád nappalijára emlékeztető pince és a polcon sorakozó régi könyvek. Abból, ahogy régi barátként üdvözölnek az első találkozás alkalmával, amit valamilyen hihetetlen folyamat eredményeként te is továbbadsz a következő ismeretlennek. És ebben is hű lenyomata Szegednek. Nyitott, mégis családias és inspiratív környezetet nyújt annak, aki megtalálja az ajtaját.

Könnyű egy ilyen helybe beleveszni. Én ott ragadtam évekkel ezelőtt egy folyamatos, véget nem érő párbeszédben, amibe a környező utcák, a kalapos hölgy és a villamos kattogása is beleszőtt egy-egy fonalat, és ami biztosít arról, hogy bármennyi idő után is térek vissza, úgy érzem majd, el sem mentem.

Fotók: Pálfi Adrienn

Hozzászólások

hozzászólás