Sztanó Zsuzsanna nagyon fiatal, 23 éves, rengeteg kísérletező kedvvel és energiával. Annak ellenére, hogy pályája elején lépdel, eljutott például a csongrádi Plein Air nemzetközi művésztelepre, és a szegedi REÖK Palotába is bezsűrizték egy munkáját a legutóbbi Táblaképfestészeti Biennáléra – ezek kétségkívül számottevő elismerések. A maximális higgadtság és a zűrzavaros útkeresés vulkánszerű kitörései keverednek változatos műfajú munkáiban. Erről az útról és a közben felmerülő „kalandokról” beszélgettünk.
Sztanó Zsuzsanna
Gergely Borbála: A blogodon festmények, szobrok, fotográfiák, kollázsok és grafikai munkák sorakoznak a látogatók előtt. Minek neveznéd magad, melyik szál a leghangsúlyosabb?
Sztanó Zsuzsanna: Az első helyen a festészet áll, de nem állítanám, hogy festő vagyok. Általában azt a technikát használom, ami éppen foglalkoztat vagy a legmegfelelőbb egy ötlet kivitelezéséhez. Mostanában szeretek kilépni a térbe, a síkbeli megoldások kevésbé kötnek le. Talán azért, mert most tervezőgrafikát tanulok, és leggyakrabban két dimenzióban dolgozom. Az elmúlt időszakban évről évre rengeteg új dolgot tanultam és láttam, amelyek mindig új gondolatokat indítottak el bennem. Technikai és elméleti oldalról is sok változáson mentem keresztül ezekben az években. Azt gondolom, azért ennyire változatosak a műfajok, mert a legtöbbjük egyfajta kísérlet valami új megismeréséhez.
Játék az erdőben
G.B.: A fotóidat általában manipulálod. Ez is a kísérletezés része? Hogyan zajlik pontosan egy-egy fénykép végleges formába öntése?
Sz.Zs.: Igen, ez is egyfajta kísérlet. Amikor eszembe jut valami, amit fényképeznék, már tudom, hogy hogyan fogom csinálni. Vagyis az utólagos szerkesztést is előre belekalkulálom az elkészítésbe. Például a tűs sorozatnál csak negatívban látszanak a tárgyak a képen, és a fotózáskor ez adta az izgalmat, mert a valóságban, vagyis a pozitív képen még nem láttam az eredményt.
G.B.: Vizualitásában nagyon hatásos fotósorozatod az önarcképrombolásra épülő Egy kis én. Mit jelent neked ez a fajta rombolás?
Sz.Zs.: Nem tudom megadni erre a pontos választ. Egy érzés, gondolat, valami a tudatomban megmoccant, és a képek megszülettek. Mai fejjel nem hiszem, hogy megcsináltam volna őket. Akkoriban sokkal többet festettem, tudom, hogy sok belső harcot vívtam magammal, kerestem az utamat, és folyamatosan megjelenítettem azt, amit egy adott pillanatban éreztem. Az Egy kis én sorozat is egy éjszaka alatt készült, és máskor nem is csináltam hasonlót.
Egy kis én
G.B.: Ebben, valamint a Téli katasztrófák című sorozatokban a vér megjelenése, máshol a halál (Pénteki fulladások, Szerdán történt), a menekülés vagy az elbújás (Játék az erdőben) ábrázolása közvetíti hangsúlyosan a brutalitást, az erőszakot. Ezzel szemben más alkotásokon, például a Metsződések vagy a Fehér homály fotósorozatokon a tiszta lágyság uralkodik. Te hogyan látod vagy magyarázod ezt a kettősséget?
Sz.Zs.: A Téli katasztrófák, a Pénteki fulladások és a Szerdán történt munkák nagyjából egy időben készültek el. Ezek is mind kísérleti jellegű alkotások. Emlékszem, a képek készítésekor fogalmam sem volt, hogy pontosan mi lesz belőlük. Az biztos, hogy nem az erőszak vagy a brutalitás közvetítése volt a célom. Inkább a téma határainak feszegetése izgatott. A kettősség abból adódhat, hogy a Metsződéseket vagy a Fehér homályt előre megterveztem, tudatosan készítettem.
Fehér homály
G.B.: A Becsapódással és a Forrással pedig bejön a tárházadba még egy űrkirándulás-hangulat is. Hogy kapcsolódnak össze ezek a pozíciók a munkáid összességében?
Sz.Zs.: Nagyon sok minden érdekel, hat rám abból, amit naponta látok, és ami körülvesz. Én nem keresnék köztük közvetlen kapcsolatot.
G.B.: Térjünk át a festményeidre, táblaképeidre. A kezdeti útkeresés után úgy tűnik, tavaly nyár óta egy irányba haladnak ezek a munkák. Ekkor vettél részt a csongrádi Plain Air nemzetközi művésztelepen, Aranyi Sándor mester tanítványaként. Ez a három hetes workshop hogyan alakította a munkáidat, látásmódodat?
Sz.Zs.: Az ilyen workshopok előnye leginkább az, hogy többen dolgozunk egy helyen, megvitatjuk gondolatainkat, és inspirálódunk egymás munkájából. A csongrádi művésztelep atmoszférája pedig kiváló az alkotásra. Van valami a levegőben, ami megnyugtat és inspirálttá tesz. Egy nagy fészekben érzi magát az ember, közel a természethez. Azt hiszem, ott kezdődött el ez az új „vonal”, amit azóta csinálok.
Becsapódás
G.B.: Az akkor és azóta készült képeiden (Plein Air I-II., Fehér kör I-II., Átmenet fehérbe I-II.) a növényzetből használsz fel anyagokat. Pontosan mit? Ennek pusztán esztétikai vagy gondolati háttere is van?
Sz.Zs.: A képeimbe füvet és szénát építek be, amiket később lefestek. Ez abból a természetközeliségből indul ki, amit a művésztelepen tapasztaltam. De a föld és az alatta lévő világ témája már régebben is foglalkoztatott. Pontosan én sem tudom megmondani a jelentésüket, mert először egy érzés fogalmazódik meg bennem, amit utána gondolatban összerakok. A képek pedig szó szerint felépülnek, ahogy a rétegeket egymásra illesztem. Szerintem ezeknek a képeknek az esztétikáját a fűszálak hulláma, keresztezése adja, utólag keveset igazítok rajtuk.
Átmenet fehérbe
G.B.: Az anyagtársítások, a természetes és mesterséges anyagok egybefoglalása a plasztikai munkáidon is szerepet kap. A Hasábok című installáció vizualitásában nem sokban tér el a más műfajú alkotásaidtól. Miért tartottad fontosnak a térben való ábrázolást?
Sz.Zs.: Szerintem az, aki a képzőművészettel foglalkozik, egy idő után szeretné magát kipróbálni ebben is. Ez egy összetettebb gondolkodást kíván, mert azt az oldalt is meg kell jeleníteni, ami eddig a képeken nem látszott. Bennem is ez a folyamat játszódhatott le. De ezt a szálat szeretném továbbvinni, mivel még nincs kiforrva. Rengeteg lehetőséget és irányt látok benne, amin továbbindulhatok.
Hasábok
G.B.: Most a Budapesti Kommunikációs Főiskolán tanulsz, tervezőgrafika mester szakon. Előtte festészetet végeztél a Szegedi Tudományegyetemen. Merre tovább? Ez mennyire volt durva váltás az alkotás szempontjából?
Sz.Zs.: Az elején nem volt könnyű, a tervezőgrafika letisztultabb és pontosságot kíván. Az alkotás mint folyamat megmaradt, csak másképp. Hamar megszerettem, és élvezem csinálni. Most megint egy sűrű, aktív éven vagyok túl, rengeteget tanultam. A grafika új nézőpontot adott a vizuális kifejezésmódomban, és mindenképpen befolyásolja a gondolkodásomat a képzőművészeti oldalamon is.
Tetemek