„Annak bizonyításául, hogy a Földgolyó lakossága sokkal közelebb van egymáshoz, mindenféle tekintetben, mint ahogy valaha is volt, próbát ajánlott fel a társaság egyik tagja. Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek – ő fogadást ajánl, hogy >>legföljebb öt<< más egyénen keresztül, kik közül az egyik >>neki személyes ismerőse<<, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel csupa közvetlen – ismeretség – alapon, mint ahogy mondani szokták: >>Kérlek, te is ismered X. Y.-t, szólj neki, hogy szóljon Z. V.-nek, aki neki ismerőse…<< stb.”

Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című írásában már megjósolta a mára „kis világ” elméletként vagy a „hat lépés távolság” elméleteként elhíresült gondolatot, amely szerint a világban tetszőlegesen kiválasztott személy legfeljebb hat emberen keresztül, akik közül legalább egy az ismerőse, el tud jutni a világ bármely más emberéhez. Nem kell hozzá más, csak ismerős, vagy amit a szociológusok előszeretettel neveznek kapcsolati tőkének. Az elmélet atyjának azonban mégsem Karinthyt tartják, hanem Stanley Milgram amerikai pszichológust, aki Nebraska és Kansas állambeli tetszőleges csoportoknak küldött levelet, hogy juttassák el azt egy Bostonban élő tőzsdeügynök barátjához. Milgram átlagot vont a postázások számából, s többnyire hatszori postázással a feladott levelek meg is érkeztek barátjához. Erre a gondolatra építve jött létre a Facebook nevű internetes közösségi oldal 2004-ben, s erről a legutóbbi jelenségről készített filmet David Fincher Social Network – A közösségi háló címmel.

Fincher filmje, bár magam nem fogadtam nagy várakozással, kétségtelenül egy olyan aktuális, update témát dolgoz fel, amely megkerülhetetlen mai, a hálózati kultúra nélkül elképzelhetetlen világunkban, s ezért a hollywoodi sikergyár sem hagyhatott ki egy ilyen sztorit. A filmről megjelent kritikák nagyobbrészt arra reflektálnak, hogy a történet klasszikus karriermítosz egy jól fejlett kamasz sikerfabulájának köntösében. Ez akár szó szerint is érthető, hisz a főszereplő, Zuckerberg előszeretettel mászkál a film során fürdőköpenyben. Filmtörténeti analogonja az Orson Welles rendezte Aranypolgár Charles Foster Kane-je, aki bár a legnagyobb sajtócézárrá nőtte ki magát, mégsem mondhatta magát boldognak élete végére.

Az Aranypolgárral való összevetés több szempontból is indokolt. Egyrészt mind Kane, mind Zuckerberg egy tömegmédiumba történő befektetés nyomán tesznek szert jelentős vagyonra, csak míg a sajtócézár két kézzel szórja hatalmas vagyonát, addig a Social Network főhőse tovább gyarapítja vagyonát, s megelégszik szerény életkörülményekkel is. Welles filmjének főszereplője az amerikai identitás fonák megtestesítője, éppen ellenkezője annak, amit az amerikai filmek mutatnak a hagyományos értelemben vett „amerikai álomról”, sikerről, karriermítoszról, politikai öntudatosságról stb. E tekintetben rokon vonásokat mutat vele Zuckerberg, ugyanis egyiküknek sincs szilárd politikai alapállása, egyikük sem valódi self-made man; Kane örökli a vagyonát, Zuckerberg pedig csupán azután gondol fejlesztésekre, tőzsdére és terjeszkedésre, miután találkozott Sean Parkerrel. Másrészt mindkét film valós személy életét dolgozza fel, így, még ha csak halványan is, fikció és referencialitás határmezsgyéjén áll, s mindkét film felveti a hitelesség kérdését.

A közösségi háló Zuckerberg életének egy rövidebb, de annál jelentősebb szakaszát viszi vászonra, míg az Aranypolgár a születésétől a haláláig rendezi narratívába Charles Foster Kane (William Randolph Hearst) életének fontosabb részleteit. További különbség még a két film között, hogy míg Welles megváltoztatta főhősének nevét, addig Fincher megtartotta a valós személy nevét, nem törődve a filmbeli és valós személy közötti egyértelmű megfeleltetés veszélyével. Persze Fincher filmjét nem is fenyegette a bemutatás bojkottja. Harmadrészt pedig azért is indokolt e két mozidarab összehasonlítása, mert mindkét film rendezője a flashback technikához nyúlt azért, hogy elmesélhessen egy lineáris időben lefolyó élettörténetet. Az Aranypolgárban öt flashbacket lehet elkülöníteni: Kane bankár-gyámjáét, Mr. Thatcherét; Kane üzleti menedzseréét, Bernsteinnét; legjobb barátjáét, Jed Lelandét; a második feleségéét, Susan Alexanderét; illetve a Kane közéleti pályafutásáról szóló híradót. Mindegyik flashback később kezdődik, mint az előző, de mindegyik legalább egy jelenet tekintetében átfedésben van a többivel. A Közösségi hálóban három flashback figyelhető meg: a Vinklewoss-ikreké, Zuckerberg szobatársáé, Saveriné, illetve magáé Zuckerbergé. Itt is vannak átfedések a visszaemlékezések között, s itt is más időpontban kezdődnek a flashbackek, továbbá a három visszaemlékező közül egyik sem nyer elsődleges státuszt a film végére, végig egymás mellé rendelve, vagy inkább egymásnak ellentmondva nyilvánulnak meg. A Social Network esetében ugyanabba a hibába esik az, aki meg akarja találni az Igazságot, mint az Aranypolgár újságírója, aki meg akarja fejteni Kane utolsó szavának, a „rózsabimbónak” a titkát.

Bár A közösségi háló történetében nem hal meg a főhős, s életének csak egy rövid szakaszával ismerkedhetünk meg (egyetemi éveitől a Facebook megalapításáig és kiterjesztéséig s az azt követő bírósági perekig), mégis kijelenthető, hogy ő sem érezhette magát boldognak, csak rengeteg pénz tulajdonosának, amely éppen elég neki arra, hogy béreljen magának lakást, és egy többéves Acura TSX-et vezessen. Ezt a mozgókép alkotói kellőképpen ki is hangsúlyozták a karakter játékában. Ám lehet, hogy éppen az volt a baj vele, hogy a mozidarab inkább szól egy későn érő, Asperger-szindrómában szenvedő, bár slendriánul, de karrieristának ábrázolt fiúról, mintsem arról a közösségi site-ról, amit létrehozott, amit oly sokan használnak manapság, s amelynek a statisztikák szerint ötszázmillió felhasználója van jelenleg.

Persze kétségkívül vannak olyan elemek a film cselekményében, amelyek reflektálnak a web 2.0-ás hálózati kommunikáció egyes következményeire. Ilyen Zuckerberg a már említett Asperger-szindrómája, amely a közösségi weboldalak kapcsolatromboló hatására utal. A kapcsolatromboló hatás abban nyilvánul meg, hogy a felhasználó saját, a valós térben létező kapcsolatai kárára inkább a virtuális csoport tagjaként reprezentálja magát, s a virtuális közösséget nem a valós közösség kiegészítéseként fogja fel, hanem a valós közösséggel azonos szinten elhelyezkedő, teljes értékű csoportnak, annak ellenlábasaként. Fincherék azzal, hogy csak a sikertörténetre koncentráltak, éppen azt hagyták ki a film sztorijából, ami az új típusú közösségi médiának a lényegét adja: magát a virtuális közösséget, illetve az amögött meghúzódó valódi embereket. A közösségi média lényege ugyanis éppen az, hogy nemcsak a médium alakítja a közösséget, hanem a közösség is alakítja a médiát. Arra viszont rendesen reflektáltak a film alkotói, ami mellett nem lehetett volna elmenni, hogy a Facebook és az összes rokona generációs jelenség, a jelenkori fiatal generáció jelensége. Olyan, mint az Egy nehéz nap éjszakája: az internetes kommunikáció hasonló hatással van ránk, mint a ’60-as években a popzene.

Bár jó néhány tekintetben támadható a mozialkotás, van azonban egy kiemelt aspektusa, amely nálam ér egy like-ot, ez pedig az igazság és hitelesség kérdésének ábrázolása. A forgatókönyv alapjául Ben Mezrich A véletlen milliárdos: a Facebook megalapítása – történet szexről, pénzről, zsenialitásról és becsapásról című könyve szolgált, amelyet Mezrich Eduardo Saverin, Zuckerberg egykori szobatársának visszaemlékezéseire alapozott. A forgatókönyv részben ennek alapján íródott, a végeredményen azonban ez sokkal kevésbé látszik, ugyanis a Facebook genezisét és annak körülményeit nemcsak egy nézőpontot felvillantva (a Saverinét) ismerhetjük meg, hanem a Winklevoss-ikrek és Zuckerberg változata alapján is, így relativizálva az Igazság fogalmát, s nyitva hagyva a kérdést, vajon Zuckerberg zseni-e, vagy inkább egy bombasztikus ötlet eltulajdonítója. Mindkét álláspontot vászonra viszi a film, különbséget azonban nem tesz köztük, s ezzel nemcsak a már említett kérdést hagyja nyitva számomra, hanem azt a tényt is megerősíti, hogy a zseni nemcsak önmagától válik sikeressé, hanem a környezete is szükséges hozzá (mint ahogy a virtuális közösségekhez is szükségesek valóban létező, hús-vér emberek is). Eduardo Saverin vagy Sean Parker funkcionálisan ugyanúgy szükséges a történetbe, mint maga Zuckerberg. S ahogyan a film sem képzelhető el a forgatói stáb nélkül, úgy a Facebook sem képzelhető el a Zuckerberg mellett dolgozó programozói háttér nélkül.

Felhasznált irodalom

A világ következő ura: Zuck http://index.hu/tech/2010/09/27/a_vilag_kovetkezo_ura_zuck/ (utolsó letöltés: 2010. 12. 10.)

Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló In: Filmvilág 2010/11 20-21

Buchanan, Mark: Nexus, avagy kicsi a világ A hálózatok úttörő tudománya (ford. Kepes János), Typotex, Budapest, 2003.

Deák Dániel – Nyírő András – Schreiber András: Behálózva Fincher és a Facebook In: Filmvilág 2010/11 18-19

Jakab-Benke Nándor: Dislike In: http://www.filmtett.ro/cikk/2009/dislike-david-fincher-the-social-network-a-kozossegi-halo (utolsó letöltés: 2010. 12. 10.)

Karinthy Frigyes: Láncszemek In: Űő: Címszavak a Nagy Enciklopédiához Cikkek I., Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980.

Kovács András Bálint: Minden idők¼ Aranypolgár Filmvilág In: 1993/6 4-6

http://kv.sapientia.ro/uploads/felveteli/Orson%20Welles-Aranypolgar.pdf

Nagy V. Gergő: Milliárdos a koleszszobában Social Network – A közösségi háló In: http://www.revizoronline.hu/hu/cikk/2809/social-network-a-kozossegi-halo/?cat_id=4&first=0 (utolsó letöltés: 2010. 12. 10.)

http://port.hu/social_network_-_a_kozossegi_halo_the_social_network/pls/fi/films.film_page?i_film_id=112296&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2 (utolsó letöltés: 2010. 12. 10.)