Vallomás és múltidézés Eminem
When I’m Gone című videoklipjében

Az Eminem When I’m Gone[1] című számához készült videoklip igen hatásos vizuális kiegészítése az amerikai rapper verbális mondandójának. A szám maga egy vallomás lányához, Hailie-hez, akit az énekes elhanyagolt pályája építése, illetve a nagy álmok miatt. A rap műfajához alapvetően hozzátartozik a közvetlenebb, személyes jelleg, ami ebben a dalban hatványozottan jelen van, hiszen Eminem bűnbánatát, illetve családja szétesését meséli el soraiban.

Az Anthony Mandler által rendezett 2005-ös klip a dal nyomasztó hangulatának vizualizálására tesz kísérletet, s teszi ezt rendkívül hatásos eszközökkel. A klip egyfajta kisfilmként épül fel, ahol a dalbetétet megelőzi egy narratív bevezetés, illetve követi egy befejezés is. A videó kezdetén egy anonim csoportban látjuk a szereplőket, ahol a jelenlévők traumáik elmesélésével próbálják meg azokat feldolgozni. A közeg ilyen szempontból már megalapozza a dalszöveg nyomasztó hangulatát, illetve teljesen hitelessé teszi azt, hiszen Eminem sorai elmesélt történetként elevenednek meg a képekben. Már az intróban mesélő idős úr története is egyfajta előrevetítése és összegzése lehetne a klip egészének, hiszen a férfi azt osztja meg a többiekkel, hogy örül a lehetőségnek, hogy köztük lehet, és mára már nem az az ember, mint aki régen volt. Ez az énekes életével, illetve a dalban elmesélt történettel is párhuzamot képezhet. A rapper is megbánta, hogy nem törődött a lányával, és változtatni szeretne ezen.

Vallomás a pódiumon

Az alábbiakban Marsha Kinder klipekről alkotott hármas felosztása mentén vizsgálom meg a videoklipet.[2] Kinder a videoklipekről azt állítja, hogy három alaptípust különíthetünk el: a performansz, a narratív és az álomszerű kisfilmeket. Mindhárom típus jegyei megtalálhatók a When I’m Gone-ban, a rendező pedig hatásosan egybegyúrja ezeket a rétegeket. A klip performansz-elemei a direkt a kamerának célzott rappelés, valamint a terápiás csoportban látható jelenetek, hiszen itt Eminem egy pódiumon áll, amely megfeleltethető a színpadnak, ahol elmeséli, illetve elrappeli az életét. Ezzel el is érkeztünk a narratív klipekre emlékeztető sajátosságokhoz, hiszen a történet visszaemlékezésként jelenik meg a nézők számára. A narratívával kapcsolatban pedig a múlt lesz az, ami több szinten is előtérbe kerül. A személyes hangvétel nemcsak a dalszöveg által kap szerepet, hanem Eminem volt felesége, Kim (akivel a klip elkészülésének évében újra összeházasodott), illetve kislánya is saját magát alakítja a videóban. Ezáltal felerősödik a klip dokumentumértéke a fikciós szinttel szemben, annak ellenére, hogy a videóban ez erősen fikcionalizálódik.

A klip megidézi Eminem korábbi korszakait. Ezek közül a leghatásosabb az, amikor az előadó kilép közönsége elé a színpadra, mivel ekkor a 2002-es év Eminemjét pillantjuk meg. Mandler hatásosan alkotta újra a The Eminem Show című 2002-es lemez borítóját[3] mozgóképen. A borítón Eminem egy hatalmas, szétnyíló vörös függöny előtt látható a színpadon, öltönyben és piros nyakkendőben. A klip ezt a képet idézi fel a nézőben, s egy Eminemet ismerő rajongónál elkerülhetetlen az asszociáció, hogy ez a jelenetsor bizony a három évvel korábbi album időszakát jeleníti meg. A sztár a lemezborítón is látható öltözetben és közegben szerepel, miközben a közönség hullámzik, és persze az akkoriban jelképnek számító szőke haj sem maradhat el. Ezen a ponton nagy lépést tesz a rendező-előadó páros, mintegy átírják a történelmet azzal, hogy a 2002-es év Eminemje a színpadon nem önfeledt és kiegyensúlyozott. A rapper csak a lányára tud gondolni, illetve arra, hogyan fajultak el annyira a dolgok, hogy már csak a karrierjével törődik, s ezáltal elvesztette a családját. A közönség tombol, Eminem azonban mimika nélkül, robotszerűen végzi „kötelességét”, amelyben már semmi élvezet nincs. Ezáltal a klip általánosságban fogalmaz meg kritikát azokkal az előadóművészekkel kapcsolatban, akik a siker érdekében készek mindent feláldozni, s ezzel saját emberi mivoltukat és kapcsolataikat kérdőjelezik meg. Sztár- és Hollywood-kritika ez, amelyet a maga hat percében kiválóan szemléltet az alkotás. Hiába festenek a sztárokról a közönség számára egy pozitív képet, sokszor amögött egy megtört ember található. Eminem ezt a meggyötört énjét meg is nevezi korábbi Slim Shady alteregóját megidézve, s arról rappel, hogy Shadynek meg kell halnia ahhoz, hogy ő, Marshall újra önmaga lehessen. A dalszöveg azon részét, ahol Slim Shady a fejéhez teszi a pisztolyt és (szimbolikusan) lelövi magát, Mandler kiválóan jelenítette meg vizuálisan. Eminem a backstage-ben egy tükör előtt áll, s a rá visszapillantó kép nem más, mint a három évvel korábbi énje. A rapper itt a tükörből visszapillantó Slim Shady széttörésével követ el szimbolikusan gyilkosságot, s ébred fel „gonosz” énjének fogva tartásából és dominanciájából.

Megkettőződés

Kinderhez visszatérve, az álomszerű hatás sem marad el Mandler klipjében. Az emlékképek felidézése is egy álomstruktúrának a jelenlétét implikálja, valamint a dal végén a szövegből kiderül, hogy az egész csak egy álom volt, amelyből felébredve Eminem újra családja körében található a kertben, miközben kislánya önfeledten hintázik. Azonban mindezek ellenére nem tekinthető a történet befejezése happy endnek, hiszen ha bizonyos szinten az álomstruktúra fel is oldja a történteket a fikció szintjén, azok attól még a valóságban igenis megmaradnak. A klip befejezésében a terápia résztvevőinek tapsa nem egy sikertörténet elismerésének, hanem egy eltévelyedett sztár vallomásának szól.

Felhasznált szakirodalom:

Marsha Kinder: Music Video and the Spectator: Television, Ideology and Dream. Film Quarterly, 1984/1. 2-15.