Média és homoszexualitás

„Nekem van meleg haverom, de amit a plakáton látok /, az semmi más, csak a kamaszokra átok.”

(Kőházy Ferenc)

A homoszexualitás mint szexuális orientáció az emberiség történetében már sokféle, napjainkban is élő kutatás tárgyát képezte és képezi. Jelentéséhez az idők folyamán számos jelző, ideológia társult; a rádió, a televízió, valamint a számítógép (tehát az ún. elektronikus médiumok) kora előtt az azonos nemű személyhez való érzelmi-szexuális vonzalom inkább elhallgatott, sőt – társadalomtól függően – megvetett jelenségnek számított. Dolgozatomban kizárólag a homoszexualitás – jelenkori – médiában való megjelenését vizsgálom, humángenetikai, pszichológiai és történelmi vonatkozásait nem tárgyalom. Írásom létjogosultságát a homoszexualitás egyre bővülő médiabeli szereplése szolgáltatja, a homoszexuálisokhoz-leszbikusokhoz köthető, kortárs kulturális események mindinkább növekvő számáról nem is szólva.

Mivel valamennyi ún. fősodratú (mainstream) médium politikai meghatározottságú, az azokban szereplők is (műsorok, cikkek, filmek stb.) a mindenkori politikai rendszer felügyelete alatt készülnek. Kiemelt médiafigyelmet a politika engedélyezhet, éppen ezért, a homoszexualitásnak hogy teret nyerjen a médiában – mindenekelőtt – emberi – jogokat kell(ett) szereznie az adott politikai vezetéstől. Ezt jól példázza a „meleg” szó jelentésbővülése a magyar nyelvben. E szó ilyesfajta (ti. homoszexuális) jelentésváltozata már a 20. század derekán ismeretes volt nyelvünkben, ám hosszú ideig még bizalmas jellegűnek számított. A ’90-es évek második felétől azonban számos tudományos diskurzusban (elsősorban a szociálpszichológiában) és a hivatalos nyelvben is polgárjogot nyert . A jelenlegi állás szerint a magyar köznyelvben, ha egy homoszexuális emberről van szó, a „meleg” megnevezés számít politikailag korrektnek.

A homoszexualitás médiában való megjelenésének tehát hűen kell tükröznie a mindenkori társadalom, az adott politikai hatalom viszonyát, viszonyulását a melegekhez. A nyugati média az utóbbi években kiemelt, egyre kiemeltebb figyelemmel kísért minden olyan jelenséget/eseményt, mely valamilyen szempontból/szinten/formában a homoszexualitáshoz, a melegekhez köthető. A két legfontosabb kérdés, azaz kérdőszó, ami fölmerül a média és a homoszexualitás összefüggésében, az, hogy mennyit és hogyan. Hányszor, milyen rendszerességgel találkozhatunk valamely médiumnak köszönhetően homoszexualitást reprezentáló produktummal? Illetőleg: miként, milyennek mutatja be a média a homoszexualitást? Ahogyan az ismert magyar szociológus, Takács Judit is megfogalmazta: „a homoszexualitás médiabeli megjelenítésére vonatkozó korábbi kutatások alapján az egyik legfontosabb aspektusnak a láthatóság (visibility), azaz a társadalmi észlelhetőség vizsgálata mutatkozott, [ugyanakkor] a homoszexualitással kapcsolatos mainstream médiareprezentációk fokozatos térnyerésével a láthatóságon túl fontos vizsgálati szemponttá válhatott az is, hogy a médiareprezentációk által közvetített nyílt vagy kódolt üzenetek hogyan tükrözik a jelenség társadalmi fogadtatását” . A gyakoriságot firtató kérdésre egyszerűbb a válasz, ugyanis – mint már fentebb említettem – a homoszexualitás médiabeli előfordulása – legyen az nyomtatott vagy elektronikus sajtó, hagyományos vagy technikai médium – egyre gyakoribb.

Melegfesztiválokról, melegfelvonulásokról, a Meleg Büszkeség Napjáról (Gay Pride Day) mind több és több sajtóorgánum számol be, a világháló regiszterében pedig szintén megfigyelhető a melegekkel, a meleg kultúrával kapcsolatos honlapok, oldalak terjedése. A kortárs meleg kultúra mediális részét képezi továbbá számos társkereső-honlap (pl. gayrandiparty.com), több online, illetve nem online TV-csatorna (pl. Pink TV, Lifetime ill. XMO), valamint számos, az LMBT-vel (Leszbikus Meleg Biszexuális Transznemű) foglalkozó hírportál és melegbarát – online – rádió (hazánkban pl. a radioboys.try.hu), újság (Tolerancia). „Szinte minden országban jelennek meg homoszexuális folyóiratok, amelyek – ismeretterjesztő szinten – a homoszexualitás pszichológiájával, történetével, szociológiájával stb. foglalkoznak, érdekvédelmi cikkeket, aktuális információkat, interjúkat, divattal, könyvvel, zenével, utazással, egészséges életmóddal kapcsolatos írásokat közölnek (ilyen például az angol Gay Times, a német Don & Adonis vagy a szlovák Soho).” Mindezek többnyire a melegek társadalmi elfogadtatásáért, tehát a tolerancia kivívása érdekében látnak napvilágot, akárcsak bizonyos nyomtatott sajtótermékek; Magyarországról például a Na Végre!, a Mások vagy a Boxer, mely 2006-ban az első, melegeknek szóló életmódmagazinként aposztrofálta magát. Szinte bármelyik, a meleg kultúrát képező médiatermékről külön könyv szólhatna, részletes vizsgálatuktól tehát e dolgozat eltekint.

Az iméntiekben kizárólag a homoszexuálisok által létrehozott, az ő nézőpontjukból megalkotott csatornákról esett szó, de mi a helyzet a központi „szócsővel”, a mainstream médiával? Itt mutatkozik a legjelentősebb különbség a nyugati és a magyar média közt, mert míg az USA-ban és Nyugat-Európában valóságos homoszexuális médiaforradalomról beszélhetünk, addig a hazai berkekben még mindig az ún. heteronormatív társadalomszemlélet érvényesül. Nyugaton már meleg ifjúsági irodalommal is találkozni (Ash, Between Mom and Jo), nem beszélve azokról a nyugati – elsősorban hollywoodi – alkotásokról, melyek sorát alighanem a többszörös Oscar-díjas Philadelphia vezette be, még 1993-ban. A világ talán legnagyobb politikai (és mediális) eszközeként Hollywood, amiképp a II. világháború idején sokat tett az amerikaiak meggyőzéséért, hogy be kell lépni a háborúba, majd a ’60-as években a polgárjogi mozgalmak támogatásáért, újabban a homoszexualitás ügyét tette magáévá. „A homoszexualitás nem egyszerűen bevett lett a kábelcsatornákban és a filmekben, hanem a homoszexuális szereplőket gyakran ábrázolják úgy, mint a legmegértőbb, legviccesebb, »legnormálisabb« és legemberibb lényeket a műsorban.” (Sears, Alan E. – Osten, C. J.: Hollywoodtól az óvodákig: A homoszexuális propaganda kontra vallásszabadság Amerikában. Ford. Csabai Tamás. Felsőörs, Aeternitas, 2007. 74.) Sokan már valóságos homoszexuális propagandáról beszélnek annak nyílt népszerűsítése miatt, „a médiában felbukkanó meleg férfiak és leszbikus nők pozitív ábrázolása megkönnyítette az emberek számára, hogy felismerjék a saját nem iránti vonzalmukat és engedjenek is neki” . (Iowa Study Suggests Tolerance of Homosexuals is Growing. Associated Press, 2001. március 23.) (Itt érdemes megjegyezni, hogy a szabadelvűnek tartott Hollandiában például már gyermekdalok is születnek a melegek egyenjogúsításáért vívott harc jegyében.)

Egyes nézetek szerint, az, amikor „a homoszexualitás ábrázolásával nevetést akarnak kiváltani az emberekből, a homoszexualitással szembeni érzéketlenséghez vezet” (Sears, Alan E. – Osten, C. J), s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos, melegekről szóló, velük kapcsolatos műsor, alkotás komikus jellegű, egyszóval vígjáték (pl. Will és Grace, Soap, Madárfészek, Anyám a lányokat szereti). Ezek – és természetesen a Philadelphia – kövezték és kövezik ki a filmdrámák, tehát a komolyabb hangvételű meleg-filmek (Túl a barátságon, A fiúk nem sírnak, Capote ), meleg-sorozatok (L, Fiúk a klubból) előtt az utat. Már nem ritka, hogy egy-egy országban csak a melegekre „szakosodott”, kizárólag homoszexuális témájú filmeket vetítő ún. meleg filmfesztiválokat tartanak, például Budapesten is. Ami néhány évtizede csak szubkultúra volt (vagy még az sem), manapság már valódi kulturális jelenség: beszélünk meleg kultúráról, meleg művészetről és meleg médiáról (sőt még ún. meleg turizmusról) is. Manapság már nemigen találunk olyan sorozatot, amelyben ne szerepelne legalább egy homoszexuális karakter (Született feleségek, Sírhant Művek, Barátok közt), nemigen létezik kibeszélő- (Mónika Show), szembesítő- (Balázs Show) vagy épp reality-show (Való Világ, Melegítő) homoszexuális téma, szereplő nélkül. Lehet igazság Camille Paglia újságírónő szavaiban: „a szórakoztatóipar, a média és a művészetek napjainkban egy nonstop hirdetési felület a homoszexualitás számára” . Sőt, már a politika is „hirdet”: a 2002-es magyarországi országgyűlési választások idején a választásra buzdító utcai plakátok közt sokaknak szemet szúrhatott az, amelyiken két fiatal, félmeztelen lány egymáshoz simulva ölelkezik . Ez is – miként a melegfelvonulások – jókora médiafigyelmet keltett, számos újságcikk, TV-műsor foglalkozott a plakáttal.

Mint ahogy világszerte felfigyeltek a TATU névvel illetett orosz leányduóra, és nem annyira zenéjük, sokkal inkább szexuális hovatartozásuk miatt. A TATU a női homoszexualitás, a leszbikusság zászlóshajójaként indult el világhódító útjára , óriási népszerűségét mindenekelőtt annak a marketing-kampánynak köszönheti, mely elhitette a világgal, hogy tagjai leszbikusok . A könyv- és filmipar mellett tehát a zeneipar is felismerte a homoszexualitás hirdetésében rejlő üzleti lehetőségeket. Ami régen tiltottnak és tabunak számított, manapság az üzleti siker egyik záloga. A TATU-n kívül az utóbbi években számos előadóművész, popcsillag, szexszimbólum tört lándzsát a homoszexualitás, azon belül a biszexualitás (mindkét nemhez való vonzódás) mellett. Madonna, Katy Perry, Lady Gaga, Marilyn Manson, Pink, Ricky Martin – csak néhányan azok közül, akik a médián keresztül dalszövegeikben, klipjeikben, nyilatkozataikban és koncertjeiken – többek között – a biszexualitást népszerűsítik. És mindez pusztán a jéghegy csúcsa!

Erősen megoszlik azonban maguknak a homoszexuálisoknak a véleménye a fősodratú médiában fellelhető meleg-képről. Egy, a meleg kultúrával foglalkozó portálon olvasható a következő bejegyzés: „Az emberekben nagyon mélyen gyökerezik egy valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott kép a melegekről. A sztereotípia szerint a melegek állandóan buliznak, kábítószert fogyasztanak, mindig másokkal folytatnak szexuális kapcsolatot, barátságtalanok, lenézőek, a család mint intézmény ellen küzdenek.” (P. V.: A melegek ábrázolása a médiában)

Mint látható, a média sokat tesz és sokat tehet a melegek ügyében. Írásomban valamennyi felvetett téma lehetőséget ad további diskurzusok számára, hogy megtaláljuk az arany középutat tiltás és reklámozás közt.